Pedig logikus megoldás, csak nem gondolnánk, hogy ekkora biztonságra van szükség – bár a mester már megjárta egyszer.
A dolgot most, hónapokkal a film bemutatója után William Paul Clark rendezőasszisztens árulta el.
„A teljes harmadik felvonást egy széfben tartottuk a pénzügyeseknél.
(Ha valakinek el kellett olvasnia,) bejött, fogta a forgatókönyvet, bement egy kis szobába, elolvasta, amit kellett, és amikor végzett, visszarakták a cuccot a széfbe. Ha újra meg akartál nézni valamit, újra át kellett esned a procedúrán” – nyilatkozta a szakember, aki a Ponyvaregény óta dolgozik Tarantinóval.
„Ha pedig a forgatási helyszínen volt szükségünk rá, odavittük a széfet, és a producer lakókocsijába lehetett elvonulni olvasni. Az volt a legnehezebb az egészben, hogy nem volt mindig a kezed ügyében az anyag. De ha túljutottál ezen, meg lehetett szokni” – tette hozzá.
Aki látta a Volt egyszer egy… Hollywoodot, az tudja, miért kellett ilyen nagy titokban tartani, hogyan végződik a film – hiszen annak ellenére, hogy részben megtörtént eseményeken alapul, pont a dolgok végkimenetele tért el attól, ahogy az annak idején tényleg megtörtént, méghozzá oly módon, ami csak QT fejéből pattanhatott ki, és amit valóban vétek lett volna elspoilerezni.
A másik dolog, ami motiválhatta még a mestert, hogy annak idején kiszivárgott az Aljas nyolcas című filmjének a forgatókönyve, és vélhetően nem akarta, hogy a dolog megismétlődjön most, amikor még nagyobb a tét. Az alkotó egyébként a művét már megnéző kritikusokat is arra kérte, hogy ne leplezzék le a filmvégi nagy fordulatot a cikkeikben, illetve eleinte a Volt egyszer egy… Wikipedia oldalán is direkt hamis befejezést tüntettek fel a filmesek. Aki viszont látta a filmet, igazolhatja, hogy megérte az óvatosság!
(via Movieweb)
