Ahogy a Shaun, a bárány gyurmaanimációs sorozatot sem lehetett annak idején megunni, úgy a belőle készült egész estés mese sem okoz csalódást, pedig nehéz munka valamit felhúzni 7 percről másfél órára.
Én annak idején nagyon szerettem a Shaun, a bárányt. Minden epizód rövid volt, frappáns, tökéletesen érthető egy egész kicsi gyereknek, mégis szórakoztató a felnőtteknek is, azzal a plusz előnnyel, hogy nincsenek benne párbeszédek. A gyurmaanimációs sorozat egyébként az Aardman stúdió nagysikerű Wallace és Gromit franchise-ából indult ki, annak az egyik mellékszereplője, egy Shaun nevű élelmes birka kapott egy egész szériát magának, nyájának, a rájuk vigyázó kutyának, illetve morcos gazdájuknak és a farm valamennyi élőlényének. Az első epizódot még 2007 márciusában vetítette a CBBC, és azóta 180 országban vásárolták meg a jogait, és bár öt éved és 150 rész után 2016-ban abbahagyták a gyártást, egy évvel korábban még kihozták az első egész estés moziverziót – stílszerűen Shaun, a bárány címmel -, ami aztán eljutott az Oscar-jelölésig. Talán ezen bátorodtak fel a készítők, mert most itt a második mozifilm, a Shaun, a bárány és a farmonkívüli.
A farmonkívüli természetesen egy földönkívüli, ugye értik a szóviccet? A földönkívüliek már többször is meglátogatták a farmot Moszatvégen, emlékszem, az egyik epizódban kiderült, hogy a juhszar remek üzemanyag az űrhajójukba, de most egy újfajta űrlény érkezik ide, a meglepő képességekkel teli Lu-La, aki csak szeretne hazajutni a szüleihez. Csakhogy egy elszánt ufóvadász ügynök ered a bébilény nyomába, de ott van Shaun és a báránybanda, akiknél segítőkészebb háziállatokat még nem hordott a hátán a Föld, és ott van a rövidlátó Gazda, aki szeretné meglovagolni a helyieket hatalmába kerítő UFO-lázat, és nekilát, hogy Farmageddon néven – ez az eredeti cím – látványparkot építsen, hogy a haszonból megvehesse magának a rég vágyott szuperkombájnt. És aki ismeri a sorozatot, az tudja, milyen véget szoktak érni a Gazda tervei, de amúgy is, csak rá kell nézni az emberre.
Az új film készítői két nyilvánvaló akadállyal küzdenek meg, amik egymásból is adódnak. A 7 perces tévés epizódok helyett majdnem másfél órára kell elhúzniuk a történetet, és a szokásos gyors, frappáns mesélés helyett egy elnyújtott, összetett sztorit kell kihozniuk, amire nem minden karakter alkalmas. Shaunra és mondjuk Bitzerre, a kutyára többet is rá lehet pakolni, de a Gazdára speciel nem, és a jövevényre sem. Az jó ötlet, hogy Lu-Lának legyenek extra képességei, de maga a lény, a design nem győzött meg: ezzel a külsővel olyan, mintha 2 évesek lennének a célközönség, pedig a Shaun, a bárány pont nem a cukiságáról és a leegyszerűsítéseiről volt ismert. A másik akadály a párbeszédek hiánya, és 7 percben ezt tök jól meg lehet oldani, másfél órában ez már jókora vállalás. Volt, amikor azt éreztem, hogy a készítők is nagyon megküzdenek egy-egy jelenettel, pedig a széria báját a magától értetődő könnyedség és a rendkívüli kreativitás adta.
És eddig tartott a fanyalgás, mert az emlegetett kreativitásból azért maradt, ha nem is teljesen egyenletesen oszlik el a teljes játékidőre. Kapunk is egy nagy csokor filmes idézetet A nyolcadik utas: A haláltól a 2001: Űrodüsszeián és a Harmadik típusú találkozásokon át a Dr. Who-ig, és ez csak egy példa az alkotói találékonyságra. Maga Shaun most is elképesztően szerethető figura a maga találékony esetlenségével, csupa szív természetével és humorával nem lehet megunni, és most is hozza a formáját. Hol elront valamit, hol megjavít valami mást, de rendszerint pont azt, amit elrontott előzőleg, most, hogy egy ufót kapott „játszótársnak”, még több lehetősége van mindenbe belekotnyeleskedni. És ami szintén olyan jó a sorozatban, az a filmben is visszaköszön, a vidéki Anglia elképesztően szeretetteljes ábrázolása, ami ugyebár jókora kontrasztban áll a Lu-La képviselte idegen civilizációval. És ami Lu-Lát illeti, a végére már nem is zavart annyira, hogy úgy néz ki, mintha egy álmos bölcsődés készítette volna el az ebédjéből.
Értékelés: 6/10
