Peter Parker osztálykirándulásra megy, és persze be akar csajozni, de semmi sem úgy alakul, ahogy tervezte a Marvel moziverzum immáron 23. egész estés kalandjában, a Vasember utáni világban.
Ezt azért kicsit ízlelgessük, kicsit forgassuk meg a fejünkben: a Marvel moziverzum eddig 23 nagyjátékfilmet produkált, összesen három „fázisban”, és egyik sem bukott meg, egyik több pénzt hozott, mint a másik. És ez persze nem csak a pénzről szól. Nem csinálok úgy, mintha tök naiv lennék, ha ezek a feldolgozások nem hoznának irgalmatlanul sok pénzt, akkor az alkotók aligha maradhatnának hűek a képregényes gyökerekhez, aligha mehetnének elébe a rajongói igényeknek. És ez persze fordítva is működik, ha a hardcore rajongók úgy érzik, hogy ezek a mesék tényleg nekik szólnak, akkor képesek ők maguk működtetni ezt a különös univerzumot, és nem csak a megvett mozijegyekkel, pólókkal és egyéb merchandise-zal, hanem azzal is, hogy lelkesedésük, szeretetük másokat is behúz ebbe a körbe. Ez működteti a Pókember: Idegenbent is.
Merthogy a Pókember - Hazatérést is jegyző rendező, Jon Watts, illetve a Marvel összes fejese tudja, hogy olyan egységes világot kell folyamatosan működtetniük, ahol az egyes karaktereknek megvan a saját természetükből adódó szabad mozgástere, mégis összeköti őket megannyi szál, megannyi kaland és megannyi más szereplő. Ebben az esetben az összekötő karakter nem más, mint Tony Stark, vagyis a Vasember, pontosabban az általa hagyott űr. Merthogy ő volt Peter Parker mentora, sőt, bizonyos szempontból rá maradt Stark legjobb barátja és testőre, Happy (Jon Favreau) és egy sokat tudó kütyüje, amiről még maga a Pókember sem sejti, micsoda hatalommal bír. Peter azonban nem kér a hatalomból, csak egy átlagos tini akar lenni, aki osztálytársaival Európába megy kirándulni, és végre megvallani érzéseit MJ-nek (Zendaya), mi viszont tudjuk, hogy egy szuperhős nem teheti meg, hogy ne legyen szuperhős!
Mert akármerre megy Peter, különféle szörnyek jelennek meg, és még szerencse, hogy a dögös May néni (Marisa Tomei) becsomagolta a Pók-szerkót. És még szerencse, hogy nem csak Nick Fury (Samuel L. Jackson) tűnik fel ott, ahol felüti fejét a veszély, hanem egy másik hős is, aki azt állítja, egy másik dimenzióból jött, és személyes elszámolni valója van a különböző elemeket megtestesítő, hatalmas lényekkel. És aki ismeri a képregényeket, az nagyjából tudja, miféle hős ez a Mysterio nevű figura, akinek olyan a köpenye, mint Thoré, olyan a szakálla, mint egy afganisztáni kommandósé, viszont úgy néz ki, mintha egy olyan akváriumot húzott volna a fejére, amibe többen is belefingtak előtte, sisakjában ugyanis sűrű zöld gáz gomolyog. És akármilyen bizarr is a karakter, Jake Gyllenhaal elképesztően jól hozza: hol hősies, hol lefegyverző, le a kalappal előtte. Nem csoda, ha Peter Parker számára hamar egyfajta apafigurává válik, miközben Velencéből indulva Prágán át egészen Londonig tart a zúzás a megfoghatatlan víz, levegő vagy tűz alapú valamikkel.
És az a jó, hogy nem a zúzás a lényeg. Azt minden Marvel vagy DC film tudja, abban már sok újat nem lehet mutatni – lehet, de az rohadt drága és elviszi a film felét, azért olyan nagy záródarabokra tartogatják, mint a Végtelen háború és a Végjáték -, hanem ez tényleg egy osztálykirándulás, igazi tinikkel. Akiket mindig megzavarnak a hülye felnőttek, hol az inkompetens, de jó szándékú tanáraik, hol Fury és társai, hol mások, de ez alapvetően a srácokról szól, Peterről, MJ-ről, a duci Nedről. És Tom Hollandnak elhiszem, hogy egy esetlen tizenéves, akinek szüksége van barátokra, aki ad a többiek véleményére, és aki nem meri leszólítani a lányt, aki tetszik neki. És ebből a szempontból is, de több másból is ő a legszerethetőbb, legjobb Pókember az eddigiek közül, és bár az Idegenben nem annyira jó, mint az előző rész, a Hazatérés volt, aminek jobb, komolyabb története van, amit itt egy kicsit elpoénkodtak. Igaz, a rendkívül komor Végjáték után, amire azért itt is jópár utalást kapunk, jól esik egy kis bohóckodás.
Értékelés: 7/10
