Hullajó (1992)

Annak idején két út állt nyitva a szárnyát próbálgató fiatal új-zélandi rendező, Peter Jackson számára: a szórakoztató fekete vígjátékok és a magasztos eposzok, és tudjuk, mit választott, de az első út is érdekes lett volna, ha folytatja. Filmjében egy ritka – és természetesen nem létező - patkánymajom harapásának köszönhetően elszabadulnak a húsevő zombik Új-Zélandon. Egyedül a tutyimutyi, de most önmagára találó Lionel (Timothy Balme) képes szembeszállni velük, akinek házsártos anyja is a zombikórt terjesztő majmok áldozata lett, és anyuka a legrémesebb minden rém közül. És ahogy egy kommentben roppant találóan írták a filmről: "Nem tudod eldönteni, hogy röhögj vagy hányjál rajta."

Akik már nem öregszenek meg (2018)

Az Akik már nem öregszenek meg nem is annyira dokumentumfilm, mint egy montázs és főhajtás. Peter Jackson ugyanis az I. világháború lezárásának 100. évfordulójára – a fegyverszünet a nyugati fronton 1918. november 11-én lépett érvénybe – emlékezett meg közel 100 percben, kizárólag archív felvételekből összevágott filmjében. Jackson és csapata speciális képalkotási és retusálási technológiákat felhasználva elérte, hogy a száz éve készített felvételek közel olyan minőségben jelennek meg a mozivásznon, mintha csak tegnap vették volna fel őket. Az eddig rendszerint szemcsésen, ugrálva látott felvételek – a kamerát sokszor kézzel hajtották meg, ezért egyenetlen volt a sebesség, a felbontás pedig nagyon alacsony volt – most, ha csak rövid időre is, a vászonra kerülve, szinte tökéletes minőségben, és gyakran brutális őszinteséggel mutatják meg a háború borzalmát. Jackson nem a híres ütközeteket akarta megénekelni, azokat név szerint meg sem említik, hanem a nagy húsdarálót, az öldöklés hiábavalóságát, ahol nincsenek jók vagy rosszak.

Mennyei teremtmények (1994)

Peter Jackson 1994-es filmdrámáját Ezüst Oroszlánnal díjazták a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, és a legjobb forgatókönyv kategóriájában Oscarra jelölték. A jómódú és koraérett tinédzser, Juliet (a nagyon fiatal Kate Winslet) Angliából Új-Zélandra költözik, ahol összebarátkozik a félénk, túlsúlyos, magába forduló Pauline-nal (Melanie Lynskey). A párost összeköti a fantázia és az irodalom szeretete, egy saját fantáziavilágba menekülnek, barátságuk talán túlságosan is elmélyül, beleértve a testiséget is. Amikor vaskalapos szüleik aggódni kezdenek, hogy megszállott kapcsolatuk egészségtelenné válik, a két lány tervet eszel ki, hogy megszabaduljanak azoktól, akik el akarják őket szakítani egymástól. A film a Parker-Hulme-gyilkossági ügy eseményeit dolgozza fel, ami nagy visszhangot váltott ki az 1950-es évek közepén. 1952. június 22-én az új-zélandi Christchurchben a 16 éves Pauline Parker és közeli barátnője, a 15 éves Juliet Hulme meggyilkolták Parker édesanyját, Honorah-t.

King Kong (2005)

Peter Jackson gyakran mondogatja, élete álma vált valóra a King Kong elkészítésével, amelynek eredetijét látva döntötte el gyerekfejjel, hogy filmrendező akar lenni, és tényleg iszonyú energiákat fektetett a film elkészítésébe. Az itt valóban egy igazi gorillára hajazó, még pocakkal és ívelt háttal is ellátott Kongot, akárcsak Gollamot a Gyűrűk ura filmekben ismét egy hús-vér színész mozgásait, mimikáit lekövető technikával hozták létre, amihez újra Andy Serkis szolgáltatta a „mintát" – aki a maga valójában is szerepel a filmben, ő alakítja a hajó szakácsát. Amely hajó a fedélzetén egy bukott színésznővel (Naomi Watts), egy megszállott filmessel (Jack Black) és egy kalandorral a Koponya-szigetre vetődik, ahol rábukkannak az óriásmajomra -  akivel mindenkinek más tervei vannak. A film talán kissé régimódi és hosszú lett, de egyes jelenetei ma is hátborzongatóak.

A hobbit - Az öt sereg csatája (2014)

A legvégére Zsákos Bilbo és barátai visszahódították otthonukat Smaugtól, de ez nem jó hír, mert a visszaszerzett kincsektől megrészegült Tölgypajzsos Thorin elárulja a barátait, miközben a dühös sárkány bosszúból rátámad Tóvárosra. Eközben Szauron szörnyű tervet forral: orkok seregét indítja útnak a Magányos Hegy ellen. Az egymással acsarkodó, éppen a másik ellen hadba induló törpök, a kincsre szintén igényt tartó tündék és emberek hamarosan választás elé kerülnek: összefognak vagy elpusztulnak. Bilbo az öt sereg gigászi csatája közepén találja magát, ahol Középfölde sorsa forog kockán. A Hobbit-trilógia befejező része látványos, izgalmas és talán kissé túlzsúfolt lett, bár én magát a csatát hajlandó vagyok újra és újra megnézni, Azog, a leggyilkosabb ork pedig a legvégére méltó ellenfél lesz, csak Thorin őrülete nem tud elég hiteles lenni.

A hobbit - Váratlan utazás (2012)

Akárcsak A Gyűrű Szövetsége, az új trilógia első darabja is szükségszerűen lassabban indul, hogy bemutathassa összes szereplőjét, akik közül csak kevés az olyan régi ismerős, mint Gandalf vagy Gollam. Más kérdés persze, hogy egyáltalán volt-e szükség egy új trilógiára, amely hatvan évvel a régi előtt játszódik, és amelynek hőse a gyűrűt eredetileg megtaláló Zsákos Bilbó (Martin Freeman), akit természetesen Gandalf rángat bele egy váratlan utazásba. Amelynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal (Richard Armitage) együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Nem csak a történet indul nehézkesen, de nekünk is meg kell szoknunk a fél méternyi műszőr és műhaj alatt rejtőző törp szereplőket, akik a Gyűrűk Urában legfeljebb vicces mellékszereplők lehettek volna.

A hobbit - Smaug pusztasága (2013)

Zsákos Bilbó, a varázsló Gandalf és a Tölgypajzsos Orin vezette tizenhárom törp folytatja útját a Magányos Hegyhez, hogy visszaszerezzék Erebort, a törpök mágikus királyságát, ahol most a gonosz sárkány, Smaug az úr. A Ködhegységen túljutva a Bakacsinerdő felé indulnak, ám Gandalf elválik tőlük. Az erdőben óriáspókok támadják meg őket, majd a törpöket elfogják az erdőtündék, ahonnan Bilbó szabadítja ki őket. Tóvároson keresztül vezet az út a Magányos Hegyhez. Itt már új szereplők lépnek be a történetbe, mint Bard, az íjász (Luke Evans egyik legjobb alakításában), vagy Tóváros ura (Stephen Fry), és végre megjelenik maga a rettegett sárkány is, és ő húzza fel minőségben és hangulatban a film második felét, és az a tény, hogy Zsákos Bilbó lassan elkezd igazi hősként viselkedni.

A Gyűrűk Ura - A két torony (2002)

Nehéz rangsorolni a Gyűrűk ura filmeket, mert gyakorlatilag egyformán jók, legfeljebb a történetük más – és mert annyira el van találva a trilógia, hogy a három film egy szerves egységet alkot. Bár személyesen a Helm-szurdok éjszakai ostroma és egy kisebb ütközet, a warg lovasok támadása a kedvenc részem az egész trilógiából – igaz, az enteket kevésbé érzem sikerültnek, de beszélő, lépegető fákról van szó, amit gyakorlatilag lehetetlen jól megjeleníteni -, a középső részek átka, hogy nem teljesedhetnek ki. Merthogy elő kell készíteniük a terepet a lezáráshoz, a nagy fináléhoz, ezért sok mindent még el kell húzniuk, mint Frodó küszködése a Gyűrű erejével, ami tisztára olyan, mintha egy drogfüggőségről szóló drámából ollózták volna ki.

A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége (2001)

Itt, az első részben épül fel a legenda, itt látjuk meg, milyen elképesztő világot keltett életre Jackson, de idő kell ahhoz, hogy ez kibontakozzon, minden fontos szereplő előkerüljön és egymásra találjon, ahogy pusztán ahhoz is idő kell, hogy hobbit hőseink elhagyják a Megyét. Onnantól kezdve, hogy megjelennek a Nazgulok, már sejtjük, milyen elképesztő kalandok tanúi leszünk, a harc Moria sötét bányáiban – ahol elhangzik az egész széria leghatásosabb mondata Gandalf (Sir Ian McKellen) szájából, a „Fussatok, bolondok!” -, majd Boromír hősi halála (az oly sokszor meghaló Sean Bean alakításában) olyan magasra tették a lécet, amit csak maga Jackson tudott megugrani, de ő is csak ezen a trilógián belül.

A Gyűrűk Ura - A király visszatér (2003)

A Gyűrű Szövetsége Boromír halálával nem bomlott fel, de tagjai más-más úton haladnak céljuk felé, Peter Jackson pedig mesterien vezeti egymás mellett ezeket a szálakat úgy, hogy egyformán izgalmasak legyenek, és egyik se legyen domináns a többihez képest, sőt, tulajdonképpen erősítik egymást. És ezzel a trilógia szintet is lép, a Gyűrűk Ura univerzum tágulni kezd, a Minas Tirithért vívott harcnál epikusabb pedig aligha került eddig a filmvászonra. És ha valamivel tényleg muszáj számszerűleg is indokolni, miért ez a film áll az első helyen, hát legyen: a trilógia lezárása 11 Oscar-díjat vihetett haza, ami a mai napig is rekord. Igaz, a díjak valamelyest a másik két résznek is szóltak...