A Star Wars-fanok mellett az Alien-rajongóknak is van egy évente megrendezett ünnepnapjuk: az űrszörnyek kedvelői ugyanis minden évben április 26-án emlékeznek meg A nyolcadik utas: a Halál rusnya teremtményéről, az 1979-es kultfilmben ugyanis a Nostromo legénysége az LV-426 kódnevű bolygón találja meg az Alien-tojásokat rejtő űrhajóroncsot – így lett 4. 26. a hivatalos Alien-nap.

Ridley Scott 1979-es kultfilmje két év késéssel, 1981. január 15-én érkezett meg a hazai mozikba. Érdekesség, hogy miközben a Csillagok háborúja 1979-es magyarországi premierje igen gazdagon van dokumentálva, és az elmúlt években számos tematikus írás feldolgozta már a Star Wars-saga korabeli sajtóvisszhangját (többek között mi is itt a PORT.hun a Csubakka egy majom... című cikkünkben), addig a '80-as évekbeli Alien-recenziókról fájóan keveset tud a mai kor embere. Ezt a súlyos mulasztást szeretnénk most bepótolni az alábbi cikkünkben, melyben nyakig merülünk a Kádár-korszak patinás közéleti-szórakoztató lapjaiban megjelent újságcikkekben. Öveket becsatolni, időutazás indul!

Sajnos a korabeli Filmvilág nem írt semmit az Alienről (csak évekkel később említette meg A bolygó neve: Halált a Láttuk még rovatban). Az Új Tükör című közéleti-politikai hetilap 1981. január 18-i számában viszont volt egy cikk a Nyolcadik utasról – ami azért nagy szó, mert ez a maga korában igen nívósnak számító magazin ekkorra már komoly hivatkozási alapnak számított a Kádár-korszak kulturális életében. A lap a 29. oldalon hozta le Székely Gabriella Mitől féljünk? című recenzióját (teljes terjedelmében itt olvasható el az Arcanumon), amelyben a szerző mai szemmel talán kicsit pikírten ugyan, de összességében csupa jót írt erről a kultfilmről. Székely rögtön a cikk elején szóvá teszi a furcsa magyar címet és az amerikai bemutatóhoz képest igencsak kései magyar premiert:

Hál’ isten, nem maradunk ki semmi jóból. Végre kedvünkre borzonghatunk, rémüldözhetünk, undorodhatunk, sikonghatunk a sötétben. A hírhedten félelmetes Alien (Idegen), A nyolcadik utas: a halál címmel álcázva a magyar moziban borzolja a nézők idegeit. Nem is kellett sokáig várnunk, két évig rémisztgette hatalmas sikerrel a nyugat-európai és amerikai közönséget, és máris várja magyar áldozatait.

A cikk az űrszörnyet hol „tudományos-fantasztikus ijedelem”-nek, hol „tisztességes mumus”-nak nevezi, bár mintha a szerző nem lenne teljesen tisztában a lény képességeivel és életciklusával (tojás >>> arctámadó >>> mellkasrobbantó >>> kifejlett példány):

Megszületett az új, korszerű Frankenstein. Leginkább a poliphoz vagy valamiféle őshüllőhöz hasonlít. Váltogatja méreteit, alakzatát, ki-be költözik az emberből. Vannak néki csápjai, vagy tán karmai, hangot is ad. Ő is szereti a vért, de ha kell, az egész embert is el tudja tüntetni nyomtalanul. Semmilyen fegyver nem fog rajta, mérges nedveket fecskendez ki magából, mellyel megolvasztja az űrhajó kemény páncélját is, áthatol az űrruha palástján. Meglehetősen tökéletes rém és felettébb gusztustalan. Időnként egy feltrancsírozott háziállat belsőségeire emlékeztet.

Az Új Tükör végső verdiktje azért többé-kevésbé pozitív a filmről:

A mozi sötétjében mi is rémülten-undorodva kapaszkodunk a szék karfájába, mint az űrhajó szerencsétlen utasai. Úgy kell nekünk. De jó, hogy végre van mitől félnünk. Különben olyan eseménytelen és unalmasan biztonságos lenne az életünk.

A Magyarország januári száma egy teljes oldalt szentelt az Aliennek A titokzatos lény - Félelemkeltés és eszközei - Az idegen behatoló címmel. A szerző kiléte sajnos ismeretlen, a film képi- és formavilága iránti lelkesedése azonban már-már túláradóan pozitív:

Lenyűgöző gondossággal tervezték és fényképezték. Pompás képet nyújt a Nostromo a csodálatos folyosókkal. A szín- és anyaggazdag űrruhákból, bár nem tűnnek praktikusnak, mégis olyan sebezhetetlenség árad, hogy szinte vonzóbbak, mint bennük az emberek.

Sajnos a szerző, ahogy az a fenti képen is látszik, nagy örömében Kane halálától Ash valódi kilétéig szinte mindent elspoilerezett a filmből (a recenzió itt olvasható el teljes terjedelmében).

Mert két ragyogó ötlet határozottan kiemeli Ridley Scott alkotását a hasonló filmek sorából; az egyik az első áldozat vacsora közben bekövetkezett halálának megdöbbentő jelenete, a másik pedig az »idegen« változó külseje.

Az ismeretlen szerző még arra is felhívta a figyelmet, hogy a néző semmiképpen se várjon Csillagok háborúja- vagy Harmadik típusú találkozások-szintű grandiózusságot az Alientől, hiszen ennek a filmnek pont a „kétórás félelemkeltés”-ben rejlik „a lélegzetelállító szakmai virtuozitása”: 

Példa erre a Csillagok háborúja, a maga nagyszabású kalandos történetével, vagy a valóban tudományos-fantasztikumot hordozó Harmadik típusú találkozások. A velük való összehasonlításban Ridley Scott filmje csalódást kelthet, mert látszólag, mintegy a véres jelenetek ismételgetésével, a fenyegetettség sémáját adja. Ez az értékelés azonban nem lenne igazságos.

A Képes Újság 1981. február 7-i számában Vigyázat: (űr) horror!!! címmel jelent meg egy kritika bizonyos Ligeti nevű újságíró tollából (a teljes cikk itt olvasható el). A szerző tényleg nem a levegőbe beszélt, amikor paráztató űrhorrornak nevezte a filmet:

A »Nyolcadik utas: a halál« című amerikai tudományos—fantasztikus filmre csak az üljön be, akinek legutolsó EKG-vizsgálata mindent a legnagyobb rendben talált. Megjósolom ugyanis, hogy ellenkező esetben e szuperszonikus filmen többen rosszul lesznek az ijedségtől. Nekem - és akikkel együtt néztem meg a filmet - hatalmas erőfeszítésekbe került nyugalmam megőrzése, bár bevallom, néhányszor magam sem tudtam, hogy a gerincvelőm a szokásos helyén tartózkodik-e.

No de tetszett-e a recenzornak minden idők legjobb sci-fi horrorja? Vagy csak butuska rémmesének könyvelte el Ridley Scott klasszikusát, ugyanúgy, ahogy a Star Warst is eléggé lefitymálta a korabeli magyar sajtó (erről a jelenségről itt írtunk részletesen a PORT.hun). Nos, nemcsak hogy tetszett neki, de sikeresen dekódolta a film azon üzenetét is, miszerint vannak olyan dolgok, amelyeket a magát mindenhatónak vélő ember jobb, ha inkább nem piszkál meg az űrben...

Aki ezek után úgy gondolja, hogy a »Nyolcadik utas: a halál« az egymásután fényképezett gusztustalanságok és a perverzitások sorozata - nem jár messze az igazságtól. Viszont a kérdés is adott: nincs-e igaza Ridley Scottnak, amikor a nézők sakkban tartására az elrettentés, a terror, a félelem felkeltés módszeresen megválogatott eszközeit alkalmazza. A mindig csak néhány szóból álló dialógusok nem is egyszer hagynak bennünk kétséget: az ember talán magának köszönheti, ha feltartóztathatatlanul magára szabadítja az ördögöt.

Végezetül szeretnénk bemutatni egy érdekes (bár talán kissé gyomorforgató) cikkrészletet a Természet Világa című tudományos szaklap  1986. március 1-jén megjelent számából, ahol Fodor András és Virágh Erika a Növényvédelem rovarpusztító fonálférgekkel című, terjedelmes dolgozatában érdekes párhuzamot vontak a fonalférgek és az Alienek szaporodási ciklusai között:

Bizonyosak vagyunk abban, hogy a mermithid-nematodák adták a »Nyolcadik utas a halál« c. rémfilm alapötletét. E fajok mikroszkopikus méretű fertőző (infektív) lárvái növényeken, fűszálakon várják áldozatukat, a rovart vagy annak hernyóját (nyűvét, pajorját), amelyeknek testébe a szájnyíláson át jutnak be. A testüregbe hatolva hihetetlen méretű növekedésen mennek át, amely - fajoktól függően - hetekig, hónapokig eltarthat. A kifejlett, fiatal mermithid-nematoda megint csak fajonként eltérően akár 20-30 cm-re is megnőhet és a rovar testfalát áttörve a szabadba jut. A gazdarovar természetesen elpusztul (...)