A legtöbb dokumentumfilmnek van egyfajta oktató, jobb szó híján ismeretterjesztő szerepe, a svéd gyártású, de a Svédországban élő kurd rendező, Hogir Hirori gyakorlatilag egyszemélyes munkája, a számos rangos fesztiválon díjakat begyűjtő Sabaya szorul némi előzetes tudásra vagy saját kutatómunkára, hogy a néző végig képben legyen. Kezdjük is!

Amikor az Iszlám Állam megkezdte fertelmes diadalútját a Közel-Keleten, a legelső áldozatai közé az Irakban élő, általuk ördögimádónak tartott jazidik (más átiratban jezidik vagy jeziditák) voltak. Miután lerohanták az ősi kurd vallási kisebbség, tehát a kisebbségen belül is kisebbség területeit, több ezer férfit végeztek ki és több tízezer nőt és gyereklányt hurcoltak el és tettek szexrabszolgává. A címbeli Sabaya ilyen rabszolgát jelent,

ezek a lányok olyan hadizsákmányok, akikkel szabadon kereskedtek, és ha gazdájuk elesett, akár egy másik harcos jussává váltak.

Az Iszlám Államot azóta legyőzte a kurdokból és főleg shiita arabokból álló ideiglenes szövetség, amelyet az az Egyesült Államok, majd később Oroszország is támogatott. Itt azonban nem ér véget a jazidik története.

Van Észak-Szíriában egy hatalmas menekülttábor al-Hol néven, ahol a kurd fegyveres erők úgy 65.000 embert őriznek, az Iszlám Állam terrorszervezet harcosainak hozzátartozóit őrzik és olyan menekülteket, akiknek bizonytalan a státusza vagy folyamatban van a visszatelepítése, és a táboron belül még mindig az ISIS az úr. És az itt élők között több száz annak idején elrabolt jazidi lány is van, és egy kis önkéntes csapat, a Jazidi Otthon Központ tagjai arra tették fel az életüket, hogy kimenekítsék őket, csakhogy minden ellenük szól. A lányok nevét, születési helyét és dátumát rég megváltoztatták, különben is tetőtől talpig fekete burkában vannak nyilvános helyen az ISIS előírásainak megfelelően, a táborban, ahol minden idegen komoly veszélynek teszi ki magát, ezért csak éjszaka léphetnek akcióban, de minden sátor tök egyforma és jó eséllyel mindenki hazudik, akit csak megkérdeznek. Mahmud és társai, középkorú, pocakos, teljesen átlagos férfiak azonban nem adják fel, akárcsak az őket elkísérő rendező.

Hogir Hirori, aki nem csak rendezte, filmezte és vágta a filmjét, aminek aztán producere is lett, tulajdonképpen egy lett ezzel a parányi, elszánt mentőcsapattal, akik egyfajta rehabilitációs központként is működnek. A megmentett, mélyen traumatizált lányokat ugyanis nem küldik egyből haza, már, ha maradt még valaki a családjukból, hanem foglalkoznak velük, megvárják, amíg kicsit talpra állnak, és ez a rész van olyan mélyen megrendítő, mint amilyen zsigerien izgalmas a kimenekítés. És menet közben olyasmi is kiderül, amiről sokkal többet szeretnénk megtudni. A lányok megtalálását és a megfelelő információ megszerzését ugyanis olyan jazidi lányok és nők végzik, akik korábban maguk is az ISIS foglyai voltak, de elképesztő kockázatot vállalva visszatértek, hogy másoknak segítsenek - a magyar feliratozásban kissé méltatlan módon ők "besúgókként" szerepelnek.

Logikus, hogy az ő munkájukról keveset tudhatunk meg, hiszen folyamatosan veszélynek vannak kitéve, ez a téma mégis van olyan izgalmas, hogy felkapja rá az ember a fejét – és vannak nők, akiknek láthatjuk az arcát, akik beszélnek magukról, így adná magát a kérdés, miért nem mesélnek többet róluk. Ahogy adná magát az is, ki és mi védi meg Mahmudot és társait az ISIS bosszújától, ahogy az is, miben változott a helyzet a török invázió óta, amelynek kezdetét dermedten követik hőseink a hírekben. Ahogy azt is jó lenne tudni, hogy a film bemutatása után egyáltalán folytathatták-e ezek az emberek a munkájukat. Persze egy jó dokumentumfilm attól is jó, hogy rengeteg kérdést vet fel…

Értékelés: 9/10

Zúzós riffek a SZESSÖNben! A PORT.hu zenés műsorának legújabb vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hiszen 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Izomzatát nem a szél hordta össze, de most kiderül, mire megy a brutális erő hat vékony fémhúrral szemben.