Hogy Mária Magdolna prostituált, de legalábbis kicsapongó asszony volt, csak az utókor fogta rá. Ez részben szövegértési hibáknak köszönhető, egy másik nővel összekeverve, részben azért, mert az egyház kicsit kellemetlenül érezte magát, hogy egy nő volt a Megváltó leghűbb tanítványa, és neki köszönhetjük azt, hogy Jézus tanítása egyáltalán fennmaradt, de Gergely pápa a VI. században egy riherongynak kezdte el beállítani. Legalábbis azt mondja Garth Davis (Oroszlán) rendező új filmjében, és abszolút elképzelhető, hogy igaza is van, hiszen az evangéliumokban is csak jót írnak róla. Nem Davisről, Máriáról!

Mária egy kis halászfaluban, Magdalában él – innen a Magdolna elnevezés sokak szerint -, ám nem találja a helyét, nem akar olyanhoz hozzámenni, akit apja választott ki neki, nem akarja akaratát alávetni legidősebb bátyjának, másról álmodik, talán nem is tudja eldönteni, miről, de másról. És akkor megjelenik egy gyógyító, akit azért hívnak el hozzá, hogy kiűzze a benne lévő démonokat, aki halk szavú, de határozott, megértő, és emberszámba veszi. Mária vonzódni kezd a férfihoz, és amikor az továbbindul, csatlakozik hozzá és tanítványaihoz, akik mind a földi királyság eljövetelét várják, a római elnyomás végét, a forradalmat, és úgy egyáltalán, a tutiságot. Csakhogy ők félreértik a Mestert. Mária, akinek érkezését több társa is rosszallja, csak figyelmesen hallgat, jegyzetel – á, nem, azt azért mégsem! -, segít, ahol tud, és végül ő lesz az, aki igazán megérti, mit is akar Jézus, ő lesz feltámadásának első tanúja és üzenetének hordozója. 

Igazából úgy voltam vele, hogy na, itt van egy új jézusos film a húsvétra időzítve, jó kis marketing, a színészek sem rosszak, de mi újat mondhat az ezerszer elmesélt, sőt, túlmesélt történet. Garth Davis filmje azonban kellemes meglepetés, ami egyrészt pont ellentétes utat választ Mel Gibson A Passiójával (2004), mert nem szenvedéstörténetet, hanem megdicsőülést látunk, másrészt Jézus is majdnem hogy mellékszereplő. Nyilván nem háttérszereplő, de ez nem az ő története, ahogy azt a plakáton is olvashatjuk, és ez egy friss, okos megközelítés, de ami még izgalmasabb, az a többi tanítvány bemutatása. Ők ugyanis mozgalmárok, számukra Jézus nem a cél, hanem az eszköz, még akkor is, ha áhítattal hallgatják. Péter (Chiwetel Ejiofor) a római hatalom végét, a társadalmi egyenlőség beköszöntését várja, a naiv, talán kissé együgyű Iskarióti Júdás (Tahar Rahim) pedig szerettei feltámadását – így aztán őt egészen más megvilágításban látjuk.

Persze van más értelmezés is, amelyben Jézus és követői egy tettvágytól fűtött, de zavaros eszméket követő kis szekta az előttük és akkor működő, tucatnyi más, hasonló csoport közül, akik tulajdonképpen kudarcot vallanak, a nép nem áll melléjük, amikor Jeruzsálembe érkeznek, vezetőjük ahelyett, hogy kirobbantaná a felkelést, a nagytemplom vezetőivel kötekedik, majd kivégzik. Ám Mária Magdolna – Jézus anyja, a másik Mária támogatásával és jóváhagyásával – megmenti a helyzetet, új irányt és arculatot ad a társaságnak. Sőt, ő találja ki a Megváltó feltámadását, és ő fogalmazza újra üzenetét, amely így már nem a lehetetlent ígéri. Ez a történet még izgalmasabb, én erre szavazok, de Mária Magdolna akkor is lebilincselő, ha csak Mária önmagára találásáról szól, mert ez is lehet, és Rooney Mara tényleg nagyon jó.

Mara nagyon jó, megkeresztelésének jelenete a film csúcspontja, főleg azért, mert sok szempontból olyan, mint egy igazán meghitt szeretkezés. A filmnek azonban megvan a maga áhítatos modorossága, szereplői mindig lassan, kissé sírós hangon beszélnek, arcuk ragyog, hogy tudjuk, milyen fontos minden mondatuk, a szereplők kifakult, egyforma gyolcsruhája is egyfajta színpadiasságot sugall, de ez inkább érzékelhető, mint zavaró. És ott van Joaquin Phoenix is Názáreti Jézusként a maga saját manírjaival, de ő ilyen, egyszerre karizmatikus, vitathatatlanul tehetséges és néha elviselhetetlen, de mint mondtam, a Mária Magdolna nem róla szól.

Értékelés: 8/10