A performance ősanyja a képzőművészetek világában igazi szupersztár, mások viszont azt sem tudják kicsoda, Latin-Amerikában pedig a lélek gyógyulását kutatta. Hát ennyi.
Ki is az a Marina Abramović? Akinek nem ismerős a név, az egy horvát teniszezőnőre vagy orosz ellenzéki politikusra tippel, pedig a hölgy a leghíresebb performance előadó, anno Jugoszláviában született, „partizán családba”, szülei magas rangú pártfunkcionáriusok voltak, ő azonban lázadó tinédzserként izgalmas, meghökkentő előadásokat tartott, ahol gyakran feszegette mind a saját, mind a közönség határait.
Utóbbiakból Belgrádban nem lehetett még túl sok, de amikor az 1970-es évek elején Amszterdamba költözött, hanem felfigyeltek performance-aira, ahol gyakran kerültek elé kések és más fegyverek is, a rendszerint meztelen vad szerb lány pedig egyre artikuláltabban játszotta el mondanivalóját.
Ahogy teltek az évek, Abramović mindig valami új, megdöbbentő előadással állt elő, követői lettek, majd egyfajta márkanévvé vált – és egy jó márkanév rengeteg pénzt is jelent. Munkáinak ma már a legrangosabb múzeumok adnak helyet, ami nyilván jókora kihívás, hiszen nem festményekről vagy szobrokról van szó, a méregdrága ruhákat viselő művésznőt limuzin viszi az eseményekre, és olyan hírességekkel barátkozik, sőt, dolgozik együtt, mint Lady Gaga, James Franco vagy Jay Z. Természetesen már eddig is több, nagy sikerrel vetített dokumentumfilm készült az életéről – sőt, maga is kacérkodott a rendezéssel -, ám ezek eddig nem találtak utat a hazai forgalmazásba, a Marina Abramovic - A távolság, ami összeköt viszont igen.
Marco Del Fiol filmjében az idén 71 éves, de magát elképesztően jól tartó művésznő Brazíliában kutatja a különböző gyógyítási módok eredetét és kultúráját, valamint ezek kapcsolatát a performansz művészettel és a spiritualitással. Átszeli a hatalmas országot, és bár csak pár szót beszél portugálul, láthatóan otthon érzi magát. Találkozik gyógyítókkal, sámánokkal, orvosokkal, különböző kultuszokat, vallásokat ismer meg és szertartásokon vesz részt, amik néha nem is különböznek olyan sokban a saját performance-aitól – itt is előkerül néha a kés, amely sebet ejt -, miközben megidézi pályafutása fontos állomásait és néha fájdalmas emlékeit. Részben road movie-t, részben dokumentumfilmet, művészi hitvallást és performance-ot látunk, miközben az alkotói folyamatba is bepillantást kapunk, legyen szó Abramovićról vagy azokról, akikkel találkozik.
