VÉGRE!!! Mozikban a Madame Web, Pókember legtitokzatosabb, legizgalmasabb és legösszetettebb jellemű segítőjének saját mozifilmje – erre vártunk 22 éve, vagyis azóta, hogy Toby Maguire 2002-ben először húzta fel az ikonikus piros-kék maskarát!  

Természetesen most viccelek, mert sajnos a valóság a fentiekkel szemben az, hogy a Sony legújabb Pókember-mentes Pókember-mozifilmje az elmúlt két évtized egyik leghitványabb képregényadaptációja lett.

Megmondom őszintén, nem is igazán értem, ki gondolhatta azt komolyan a Sonynál, hogy Madame Web egy olyan Marvel-karakter, aki nemcsak hogy többet érdemel pár képregényes cameónál és füzetvégi jegyzetnél, de érdemes külön mozifilmet forgatni róla, mert van benne annyi kraft. Ez a derék pókasszony ugyanis – akit egyébként Magyarországon Madame Necc néven ismer mindenki, aki a rendszerváltás idején volt gyerek – sosem verekedett látványosan a képregények lapjain. Egyrészt mert vak volt (bár ez ugye a Fenegyereket sem zavarta soha), másrészt az izomgyengeséggel járó, gyógyíthatatlan autoimmun betegsége miatt egy leginkább pókhálóhoz hasonlító, sci-fikbe illő létfenntartó rendszerre volt rákapcsolódva, így legfeljebb afféle jövendőmondó tenyérjósként tudott segíteni abban Peter Parkernek, hogyan lehet még jobb bűnüldöző.

Pók, csajok, satöbbi

Az a legszomorúbb az egészben, hogy a Madame Web simán lehetett volna akár jó film is, amiben megismerjük az új, női Pókembert (sőt, női Pókembereket!), aki(k)re később egy egész franchise-t fel lehet építeni, számos további folytatással, előzménysztorival és spinoffal. Az biztos, hogy nem a főhősnőt alakító Dakota Johnsonon múlt a dolog: ő próbál végig tisztességesen helytállni Cassandra Webb, a hétköznapok hőse szerepében (erről a kicsit közhelyes, de nagyon beszédes névről majd még később lesz szó). Mentőautót vezet a világ egyik legzsúfoltabb és legőrültebb ritmusban pörgő nagyvárosában, New Yorkban, szóval az életveszély, az életmentés és a halál az ő számára mindennapos. Ahogy az is, hogy folyton rohan, kapkod, harcol az idővel, és sehogy sem találja a nyugalmat, ráadásul a szüleinek valódi kiléte is tele van ezernyi titokkal...

Ekkor történik vele valami, ami fenekestül felforgatja az életét. Elkezdi látni a jövőt, fürgébb észjárású és gyorsabb lesz, mint bármelyik embertársa, állandóan a dél-amerikai mérges pókokat tanulmányozó anyja jár az eszében (akit igazából nem is ismert, mivel meghalt a születésekor), és mindennek a tetejébe még egy természetfeletti képességekkel rendelkező szuperember is vadászni kezd rá, aki úgy fut fel a plafonra, hogy azt a Csodálatos Pókember is megirigyelhetné!

Amikor Cassandra már úgy érzi, darabokra tört körülötte az ismert univerzum, összeakad néhány vagány New York-i tinilánnyal (Sydney Sweeney, Celeste O'Connor, Isabela Merced), akiknek hozzá hasonlóan szintén veszélyben forog az élete. Miközben versenyt futva az idővel megpróbálnak életben maradni, együtt derítik ki, hogy mi is ez az egész, és hogyan kapcsolódik össze a falon futkosó, maszkos orgyilkos Cassandra pókkutató anyukájával és az ő „Grál-naplójával”, amelyben szorgosan dokumentálta egy 1973-as perui expedíció minden apró részletét.

Természetesen nem véletlenül lett Cassandra Webb a jövőbe látó női Pókember neve. A web ugyebár angolul pókhálót jelent, és mint ahogy az közismert, Kasszandra volt a görög mitológiában a trójai király lánya, akinek a földön túli szépsége az olimposzi Apollónt is megigézte. Kasszandra a szerelméért cserébe azt kérte az istentől, hogy ajándékozza neki a jóslás képességét. Apollón meg is adta ezt neki, ám a szerelmük nem teljesült be, ezért a feldühített isten azzal büntette meg Kasszandrát, hogy a jóslatait soha ne higgye el senki – a hercegnő így hiába figyelmeztette a népét arra, hogy valóban görög van a falóban, a trójaiak kinevették. 

És ahogy a mondabeli Kasszandra figyelmeztetése is csak pusztába kiáltott szó, ugyanúgy Cassandra jövőbe látó képessége is csak bajt hoz mindenki fejére. Hiába ő a megmentője a három New York-i tinilánynak, akikkel végezni akar a falon mászó orgyilkos, a média pont hogy a főhősnőt állítja be veszedelmes gyerekrabló gonosztevőnek, aki így bujkálni kénytelen, amíg fény nem derül a teljes igazságra. Ehhez persze Cassandra Webbnek el kell utaznia Dél-Amerikába, és meg kell tudnia, miért pont ott kutatott mérges pókok után az anyja, mert csak úgy lehet belőle a jövőt kifürkészve a jelent megmentő Madame Web, ha tisztában van a saját múltjával.

Egy ilyen alapanyagból egy jó forgatókönyvíró és egy biztos kezű iparos rendező az év blockbusterét forgatta volna le.

Nagy kár, hogy nem így történt.

A Sony valamiért úgy gondolta, jó lesz az is, ha egy csapat kóklerhez (nevesítsük őket egy szégyentáblán: Matt Sazama, Burk Sharpless, Claire Parker és Kerem Sanga forgatókönyvírók, valamint S. J. Clarkson író-rendező) hozzávágnak 80 millió dollárt, hiszen amíg náluk vannak a Pókember brand filmes jogai, addig kiénekelhetnek egy kis pénzt a Disney-től minden egyes alkalommal, amikor Tom Holland beáll a Bosszúállók közé megmenteni a világot. Ennek a faramuci jogi helyzetnek az eredménye a Venom 1-2, a Morbius, a hamarosan debütáló Kraven, a vadász és a Venom 3, valamint az összes többi olyan készülőfélben lévő, de látatlanban is gagyi Pókember nélküli Pókember-film, aminek a bemutatásával mindenki jól jár, csak épp a szuperhősök rajongóinak marad keserű íz a szájában.

Ez a Pókember nem az a Pókember, de közben mégis. Vagy mégse?

A Madame Web görcsösen próbál saját univerzumot építeni, de lépten-nyomon elvérzik a nagy igyekezetben, mintha maguk az alkotók is elveszítették volna sztoriírás közben a (pók)fonalat. Cassandra anyja (Kerry Bishé) tiszta „női Indiana Jones a '70-es években”, akinek ha bátrabban nyúlnak a karakteréhez, simán lehetett volna belőle egy önálló film karakán főszereplője. Igaz, amit a perui dzsungel szívében talált, az nettó baromság – ahogy az is, hogy a lánya úgy kutakodik utána egy teljes héten át Dél-Amerikában, hogy közben az USÁ-ban egy lopott taxival furikázó körözött bűnöző, akit valószínűleg már a reptéri becsekkoláskor lekapcsoltak és sittre vágtak volna. Azon már fenn se akadjunk, hogy mi a fenéért mentette meg a három Póklányt, ha utána napokig magukra hagyja őket – erre ugyanis az a válasz, hogy

V I G Y Á Z A T , S P O I L E R V E S Z É L Y !

csak így lehetett megmutatni a nézőknek, milyen rendes ember a bébiszitternek hirtelen berántott Ben Parker, Cassandra Webb országos cimborája. IGEN, AZ A BEN PARKER, alias Ben bácsi, Peter Parker nagybátyja, akinek a halála miatt a jó Peter végül felcsap álarcos szuperhősnek. A filmben egyébként láthatjuk azt is, ahogy megindulnak Mary Parkernél a szülési fájdalmak, sőt, előtte még megy is a viccelődés a születendő kisfiú nevével...

A fenti szívmelengető, erősen spoileres pillanatok miatt egyértelműen kijelenthető, hogy nem lett pusztulatosan f*s a Madame Web, de mivel nem sok ilyen rajongóknak szánt kikacsintást látni, az akciójelenetek pedig alulról súrolják az Űrgammák meg a Power kapitány és a jövő katonái tévésorozatok színvonalát, egészen biztosan nem ez lesz az év filmje.

Pusztulatosan f*s lett a Madame Web az első kritikák szerint

A „szuperhősök bukásának új mélypontjaként” és „igazi csernobili katasztrófaként” jellemzik az új Marvel-Sony filmet.

Tovább

Ítélet: 5/10

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akiknek igazából tökmindegy, hogy mit néznek meg a moziban a nagy adag kóla és popcorn mellé, csak legyen benne spandexban bunyózó szuperhős, meg egy-két híresség.