Orbán Viktor miniszterelnök adta át őket.
A Nemzeti Filmintézet fóti stúdiókomplexumának 2020-ban indult, kiemelt állami beruházásként megvalósult átfogó fejlesztése befejeződött. Négy új, összesen 10 ezer m²-nyi új műteremmel, 20 ezer m² kiszolgálóhelyiséggel és 135 ezer m² zöld területtel bővült az NFI Stúdió, a hazai filmipar 80-as évek óta működő gyártó bázisa. Az állami és a magánszektor együttműködésének köszönhetően a hazai stúdiókapacitás országos szinten 22 százalékkal növekedett.
A magyar filmgyártás éves volumene az elmúlt időszakban megközelítette az 1 milliárd dollárt, a magyar mozgóképipar pedig mintegy 20 ezer szakembernek ad munkát. A külföldi szervízprodukciók beépültek a magyar gazdaság szerkezetébe, jelentősen nőttek a hazai beszállítókra kimutatható kedvező hatásaik, csökkent az importigényük, és növekvő bevételi lehetőségeket teremtenek a hazai vállalkozásoknak. A hazai stúdiókapacitás bővítése versenyelőnyt biztosít a nemzetközi környezetben, és elősegíti az állami támogatással készülő magyar produkciók kiszolgálását is.
Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy
„a magyar filmipar legutóbbi ehhez hasonló jelentőségű állami beruházása 1936-ban volt a Róna utcában, mely akkor Közép-Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb műterme volt, akárcsak most az NFI Stúdiók Fóton. A mai nap és az ezt megelőző, a tervezéstől a kivitelezésig tartó négy év jelentőségét az utánunk következő filmes generációk is értékelni fogják. Az új stúdiók az ágazat további sikereinek biztosítása mellett a magyar és az egyetemes filmtörténet új fejezeteit is megnyitják.”
A fóti bázis kapacitását ötszörösére növelő fejlesztés keretében Magyarország egyik legnagyobb, 5 ezer m² alapterületű, 18 méter belmagasságú filmstúdiója is megépült. Az NFI Stúdió fejlesztés fontos minőségi jellemzője, hogy a 4 új műteremből 2-2 összenyitható, az innovatív mobil hanggátló fal alkalmazásával, így egy egységben 5 ezer m² áll rendelkezésre, ezáltal nagy volumenű produkciók igényeit párhuzamosan is ki tudja szolgálni.
Az ünnepi megnyitó a magyar filmgyártás 124 éve előtt is tisztelgett, zárásként pedig a 2025 tavaszán érkező Hunyadi sorozat csatajelenete elevenedett meg 60 kaszkadőr és statiszta, valamint a címszereplő Kádár L. Gellért közreműködésével.
Utómunka helyett a forgatás alatt hozzák létre a virtuális hátteret.
Ez is érdekelhet
Az összesen több mint 30 hektár területű fóti stúdiókomplexum, az NFI Stúdió egyedülálló adottságokkal rendelkezik, könnyen alakítható középkori és reformkori város szabadtéri díszletegyüttesei, fegyver-, kellék/berendezés- és jelmeztára mellett a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Terminator: Sötét végzet forgatásához használt kültéri medencéje is világhírű. Utóbbi a legnagyobb szabadtéri medence az európai kontinensen, a medence körüli tágas térnek köszönhetően óriás méretű díszletekbe is bele lehet foglalni, ami jelentősen megkönnyíti a vizes vagy részben víz alatti jelenetek felvételét.
Számtalan magyar film mellett a közelmúltban olyan világszerte népszerű alkotásokat forgattak Fóton, mint a V. Henrik (The King), a Vaják (The Witcher) és Az utolsó királyság (The Last Kingdom), továbbá a nagyszabású Hunyadi-sorozat (Rise of the Raven).