Egészen rémisztő a karácsonyi horrorfilmek listája, dehát egy olyan ünnepnek, ami arról szól, hogy a jókat megjutalmazzák, a rosszakat pedig megbüntetik, kifejezetten jól áll ez a műfaj. Vannak azok a klasszikus slasherek, amiknél az ünnep inkább csak díszletként szolgál (Silent Night, Bloody Night, 1972; Fekete karácsony, 1974; Silent Night, Deadly Night, 1984), ahogy jelentős horror-komédiák is játszódnak karácsonykor, mint például a Szörnyecskék (1984). De

az igazi telitalálat, amikor nem csak a hangulat ünnepi, de a karakterek is.

Az elmúlt években jó pár olyan horrorfilm jött ki, amiben a Télapó vagy valamilyen hozzá köthető lény játszotta a főszerepet. Korábban már foglalkoztunk a témával, de két filmet mindenképp érdemes kiemelni. A 2005-ös Mennyből az ördögből (aka Véres karácsony) kiderül, hogy a Mikulás valójában nem is jó, csak sok-sok évvel ezelőtt elvesztett egy fogadást és ezért kell ajándékot hoznia karácsonykor, de amúgy azért szokott jönni, hogy mészároljon egy alaposat. A fogadásban meghatározott idő pedig épp most telt le. A tíz évvel későbbi Krampuszban pedig, a címéhez híven, nem a Télapó jön a kiüresedett, felszínes családhoz, hanem a Krampusz. 

A horror általában úgy fordítja ki a karácsonyt, hogy a várva várt lényt teszi meg gonosznak, tehát

legtöbbször a Mikulás, vagy valami télapóruhás elmebeteg gyilkol.

Az idén azonban díszcsomagolásban érkezik a karácsonyi horror, ugyanis a Vérapó főszerepét a Stranger Things seriffje, David Harbour alakítja, a rendezői székben pedig a Náci zombikért felelős Tommy Wirkola ül, és még a Mikulás is jóságos, már amennyire.

Onnan indulunk, hogy a karácsony már annyira csak a külsőségekről és a drága ajándékokról szól, hogy

a Mikulás is kiábrándult az egészből.

Ül a kocsmában, vedel, és készíti magát az újabb körre, amikor ki kell szállítani az ajándékokat azoknak a gyerkőcöknek, akik még hisznek benne (akik nem hisznek, azoknak a szülők veszik az ajándékot). Mindettől távol, egy kislány, Trudy Lightstone (Leah Brady) megnézte a Reszkessetek, betörők!-et, és teljesen odavan a fimért, másról se tud beszélni, miközben a családi karácsonyozásra tartanak a kőgazdag nagyi magánbirtokára. Nem meglepő, hogy ez a két szál a villában ér össze, amit bűnözők szállnak meg, és ahol a Mikulás épp elszenderedett egy kicsit. 

Ha nem szólna másról a Vérapó, minthogy hogyan gyakja le David Harbour a csintalan rablókat, már az is elég szórakoztató lenne, de behoz egy csavart, ami az előzetesből nem derül ki: a Mikulás nem bír el egyedül az ellennel, kell neki a segítség, és ki más lenne az, mint a kis Trudy. Szóval nem egy halhatatlan hős a Télapó, sőt,

mivel a munkaköri leírásban nincs benne, hogy fegyveres egyénektől kell megtisztítani a házat, nincs is erre Mikulás-varázslat.

Van viszont egy nagy titok: Télapó sem mindig az ajándékokat hordta ki, valaha elvetemült harcos volt, aki hatalmas kalapáccsal zúzta be ellenfelei fejét. De, mintha ez valahonnan ismerős lenne.

A Vérapó Achilles-sarka sajnos az eredeti ötlet. Trudy rajongása a Reszkessetek, betörők!-ért természetesen abban fog csúcsosodni, hogy ő is csapdákat állít a behatolóknak. Ez egyfelől ötletes, másfelől, mivel hivatkoznak rá, nem plágium, hanem reflexió. Ám van itt még számtalan motívum, amit mintha a manók csentek volna össze. Olyan az egész,

mintha a Tapló Télapó morcos, piás, suttyó áruházi Mikulását összegyúrták volna a Mennyből az ördög pankrátorával.

Az utóbbiból még néhány geget is átcsórt a puttonyában ez a ravasz lappföldi. És ha már itt tartunk, a magyar cím sem saját ötlet: Az utolsó cserkész eredeti szinkronjában hangzik el, és Csörögi István leleménye.

A magyar szöveg természetesen Speier Dávid műve, amit már a büntető szójátékokból is ki lehet találni. Ez persze nem az ő hibája, a film csurig van szóviccekkel, ezek többségénél Speier jól veszi az akadályokat:

a “télakolt a Télapó a kéményen át” kifejezetten ötletes, de a “Télapó itt van, jó a dumája” esetében már rezeg a léc.

Nagy mennyiségben viszont akár jó, akár kevésbé sikerül, sajnos eléggé infantilizálja a párbeszédeket a szóvicc, így jobb lett volna kissé visszafogni. (Speiernek viszont pluszpont jár, mivel egyszer már meg kellett küzdenie a karácsonyi szóviccekkel a Horrorra akadva 2. egyik jelenetében, és nem ismétli önmagát.)

Félreértés ne essék, a Vérapó veszettül szórakoztató film, ami elsősorban David Harbour játékának köszönhető. Remekül vált a hangulatok közt, még a szakáll alatt is működik a mimikája, és

amikor fásult, kiábrándult öregemberből prédára leső vadásszá lényegül át, az egyszerre vagány és vérfagyasztó.

(Ugyanakkor érdekes megoldása a magyar szinkronnak, hogy Harbour remek nyögéseit, szuszannásait és ho-ho-hó-ját meghagyták eredetiben, amitől gyakran döccen a hang minősége. Ilyet utoljára kilencvenes években tapasztaltam.)

A másik, ami miatt a Vérapót érdemes a fa alá tenni, az a megfelelő arányérzék. Oké, a szóvicceket most hagyjuk, de a megható és brutális jelenetek kellő ritmusban váltják egymást, és még a gyilok is elég merész, nem véletlenül kapott 18-as karikát a film. A végére persze nem csak a vér, de a szeretet is szétspriccel, és a tanulság sem maradhat el, mégis minden giccs nélkül képes megható lenni.