Ünneprontók ünnepe (2005)

A két szélhámos jó barát, John (Owen Wilson) és Jeremy (Vince Vaughn) munkaidőben válóperre készülő házastársakat békítenek, szabadidejükben pedig lagzikra járnak, hogy nőt fogjanak. A lányok tapadnak, a pezsgő isteni, és sosem kell a második randira készülni. De aki a tűzzel játszik, az megégeti magát. Márpedig Johnt elönti a forróság, amikor Cleary szenátor lányának az esküvőjén megpillantja álmai nőjét. Claire (Rachel McAdams) szintén a szenátor lánya, és hamarosan az ő fejét is beköti Zach Lodge, a nagyvárosi tapló (Bradley Cooper a Másnaposokból!). Nincs mese, a nászt bármi áron meg kell akadályozni.

Wilson és Vaughn egy sor filmben szerepelt együtt (például a Starsky és Hutch-ban vagy a Gyakornokokban), de

magasan ez a legjobb együttműködésük.

Az Ünneprontók ünnepének szervezettebb a cselekménye, de alapvetően hasonló a témája, mint a Másnaposoknak, hiszen azt mutatja be, hova vezethet pár fiatal férfi felelőtlensége. Ennek során pedig ugyanolyan váratlan helyzetekkel, nem kevésbé váratlan őszinte pillanatokkal és meglepetés cameókkal szembesülünk (lásd például Will Ferrell felbukkanását), mint a későbbi vígjátékban.

Party zóna (1978)

Két új elsős diák költözik a főiskola kollégiumába a hatvanas évek elején. Larry és Kent nem is különbözhetne jobban egymástól: míg az előbbi naiv, szeretetre méltó fickó, a másik ideges, állandóan vibráló személyiség. Beilleszkedésük nem épp a legtökéletesebb, a régi kollégisták ugyanis kiutálják őket maguk közül. A fiúk így kénytelenek új lakóhelyet nézni maguknak – nincs más hátra, marad a rossz hírű kolesz. Legnagyobb meglepetésükre viszont remek baráti közösségbe csöppennek. Az egyetlen gond, hogy a dékán be akarja záratni a kollégiumot. A fiúk persze nem hagyják annyiban a dolgot: először is nagy bulit rendeznek, a meghívottak között pedig ott van a polgármester lánya és a dékán kikapós felesége is…

A Másnaposokhoz hasonlóan a Party zóna főhősei is egy rakás idiótából állnak, akikért ennek ellenére a cselekmény előrehaladtával elkezdünk izgulni. További kapocsként pedig John Landis filmje is egyszerre ünnepli és parodizálja a férfi barátságot; ráadásul – akárcsak Todd Phillips rendezésének résztvevői – a Party zóna alkotói és színészei szintén a komédia világának meghatározó szereplőivé váltak, a már említett John Landis direktortól kezdve a forgatókönyvet jegyző Harold Ramisen át az egyik főszerepet alakító John Belushiig. Landis munkája ráadásul szintén bővelkedik az undorító poénokban (nem véletlenül válogattuk be A 10 leggusztustalanabb komédia című összeállításunkba),

Project X – A buli elszabadul (2012)

Három végzős gimnazista elhatározza, hogy megszervezi a város legnagyobb buliját, és legnagyobb meglepetésükre tervük valóra is válik. A parti egyre nő, egyre vadabb lesz, és beszippant mindent és mindenkit, aki a közelébe kerül. A Project X-et a(z akkor) legtrendibb zenék, elképesztően autentikus hangulat és gátlástalan poénok dominálták – szóval ha a Party zónát a Másnaposok elődjének neveztük, ez mindenképpen a Másnaposok tiniverziója (amelynek egyébként a Másnaposokat rendező Todd Phillips volt a producere). A történetmesélést illetően pedig a Project X még a Phillips-vígjátéknál is merészebb volt, hiszen hagyta a szabályos cselekményt a fenébe, és tényleg minden történést a buli dinamikájára és véletlenszerű történéseire húzott fel:

a film ebből a szempontból (habár azóta méltatlanul elfeledetté vált) akár paradigmaváltónak is tekinthető.

Terhes társaság (2010)

Peter Highman (Robert Downey Jr.) mielőbb haza akar érni, hogy a felesége mellett lehessen a szülésnél. Atlantából repülne haza Los Angelesbe, ám a sors nem akármilyen megpróbáltatások elé állítja. Beleütközik Ethan Tremblay-be (Zach Galifianakis), akinek túl nagy szíve és túl kicsi IQ-ja van. Zajos párosukat nemcsak leszedik a gépről, de letiltják őket az összes járatról. Ez persze nem jelent gondot Ethan számára, aki felajánlja, hogy elviszi Petert autón Los Angelesbe. Az idő sürget, és Peter rááll a dologra, nem sejtve, milyen eszelős kalandok várnak rá.

Ezt a Másnaposok Alanjével az egyik főszerepben készült komédiát Phillips a Másnaposok első és második része között rendezte meg, és úgy alakult, hogy a legénybúcsús franchise darabjait nem számítva ez lett az utolsó vígjátéka. A Terhes társaságban az alkotó a Repülők, vonatok, autók című John Hughes-film alapötletét vegyíti a Másnaposok formulájával (a két lökött pasi road movie-ja során ami elromolhat, az el is romlik), és ennek során valóban nem fogja vissza magát, és szinte tobzódik az elképesztően durva, mégis féktelenül vicces poénokban (lásd például egy kisgyerek gyomorszájon vágását).

Ehhez kapcsolódik egyébként az is, miért szakított a direktor a komédia műfajával. „Hát próbálj meg manapság viccesnek lenni! Számtalan cikket írnak arról, miért nem működnek már a vígjátékok. Megmondom én, hogy miért: mert a vicces fickók úgy vannak vele, hogy

»b*sszátok meg, minden poénomat sértőnek érzi valaki!«”

– nyilatkozta 2019-ben Phillips, a túlhajtott politikai korrektség jelenségére célozva.

Ted (2012)

Politikailag inkorrekt gegekért Seth MacFarlane-nek, a Family Guy alkotójának sem kell messzire mennie. Első mozifilmjében, az élő szereplőket számítógépes animációval ötvöző Tedben a sztori szerint a Mark Wahlberg által alakított John Bennett felnőtt férfi létére kénytelen (egykor) szeretett játékmackójával megosztani az életét és a lakását, mivel Ted egy gyermekkori kívánság eredményeként életre kelt, és azóta is ott él mellette. Mit él?

Miközben a Másnaposok a bromance jelenségét, azaz a férfiak közötti szoros barátságot ünnepelte, addig a Ted pont ennek az árnyoldalait mutatja be, hiszen a főhős a játékmackó miatt nem tud továbblépni az életében. Megegyezik viszont a két filmben a vad poénok mellett az is, hogy

mindkettőben van egy-egy vicces bűnügyi szál:

a Másnaposokban a Ken Jeong által alakított kínai gengszterhez, Mr. Chow-hoz kapcsolódó, a Tedben pedig az, hogy a Giovanni Ribisi megformálta őrült zaklató megpróbálja elrabolni a címszereplőt.

Családi üzelmek (2013)

Davidet, a kisstílű dílert (Jason Sudeikis) kirabolják a környékbeli kamaszok. Mivel nem tud elszámolni sem az anyaggal, sem a pénzzel, úgy tudja csak jóvátenni a hibáját a beszállítója felé, hogy kénytelen átcsempészni egy nagyobb drogszállítmányt Mexikóból. Ehhez azt a furfangos tervet eszeli ki, hogy meggyőzi szomszédját, a sztriptíztáncos Rose-t (Jennifer Aniston), a hajléktalan tinit, Casey-t (Emma Roberts) és egy Kenny nevű lúzer kamasz srácot (Will Poulter), hogy adják ki magukat családnak, hiszen „Millerék”-ként talán kevésbé szúrnak szemet a határon. Bevágják hát magukat egy nagy lakóautóba, és a július 4-i hosszú hétvégén dél felé indulnak – ahol rengeteg bonyodalom vár rájuk.

Rawson Marshall Thurber rendezése nemcsak váratlanságával és brutális korhatáros poénjaival emlékeztet a Másnaposokra, de viszont is látunk benne egy ismerős arcot a legénybúcsús komédiából, lásd Ed Helms izgalmas cameóját nagy hatalmú drogbáróként.

Ezenkívül azért is érdemes megnézni a Családi üzelmeket, mert Jennifer Aniston hihetetlenül nagyot komédiázik benne; na meg persze híres sztriptízjelenetével is ellopja a show-t.

Koszorúslányok (2011)

A harmincas Annie-nek (Kristen Wiig) semmi sem jött össze az életben. Se pénze, se párja, a munkáját pedig utálja. Amikor megtudja, hogy legjobb barátnője, Lillian (Maya Rudolph) férjhez megy, természetesnek veszi, hogy csakis ő lehet az esküvői tanúja. Bár nagy igyekezettel próbál megfelelni a feladatnak, mindig becsúszik valami gikszer, miközben riválisa, Helen (Rose Byrne) maga a tökély. Annie-t azonban kemény fából faragták:

Ahogy a Party zóna a Másnaposok elődje, a Project X pedig a junior változata, úgy a Koszorúslányok

egyértelműen a női verziója

– az esküvői tematika mellett természetesen durva poénjai miatt, hiszen a Kristen Wiig és Annie Mumolo forgatókönyvén alapuló alkotás sikerrel bizonyítja, hogy egy női komédia adott esetben ugyanolyan undorító tud lenni, mint bármi, amiben férfi főszereplők gusztustalankodnak önfeledten (igen, természetesen a menyasszonyi ruhában az úttestre szarással felturbózott, össznépi cifra fosásban és egymás hajára hányásban kicsúcsosodó tömeges ételmérgezés jelenetére gondolunk). A Koszorúslányok pedig eközben megvalósítja azt a bravúrt, hogy emellett megmarad a női barátságról szóló szellemes, okos és érzelmes felnőttmesének (ahogy azt a Másnaposokban a férfi barátsággal kapcsolatban láthatjuk).

Rossz anyák (2016)

Anyának lenni nem könnyű feladat. Amynek látszólag tökéletes az élete, csodás otthonában éldegél férjével és két eminens gyerekével, miközben gyönyörűen néz ki, és a munkahelyén is folyamatosan helytáll. De egy nap eljön az a pillanat, amikor besokall a napi rutintól, a ráháruló feladatoktól és a szülői munkaközösségben tevékenykedő túlbuzgó anyáktól. Két hasonlóan túlstresszelt anyatársával úgy döntenek, kimenőt adnak maguknak, és vad tivornyázásba kezdenek. Csak egy dolog számít: hogy jól érezzék magukat. Visszatér a régi koleszos csajbulik ideje a nagy ivászatokkal, kalóriadús kajálásokkal és hajnalig tartó dumálásokkal. Eközben persze a suli makulátlan mintaanyái keresztes hadjáratot hirdetnek a csajok ellen...

Ahogy a Koszorúslányokat, úgy a Rossz anyákat is simán lehet a Másnaposok női verziójának tekinteni, hiszen a középpontban álló anyukák csaknem ugyanolyan féktelenül buliznak, mint a legénybúcsús komédia farkas falkája. Az erre épülő poénok mellett a Scott Moore – Jon Lucas duó alkotását azért is öröm nézni, mert a mindennapi családi élet rutinját is hitelesen mutatja be.

Emellett pedig az is nagyon jó benne, hogy a három főszerepet alakító színésznő, Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn játék közben alaposan kitörnek a komfortzónájukból.

Förtelmes főnökök (2011)

Dave Harken (Kevin Spacey) megalomán marketinges, dr. Julia Harris (Jennifer Aniston) szexmániás fogorvos, Bobby Pellitt (Colin Farrell) pedig mindent tönkretesz maga körül. Ők hárman a világ legutálatosabb főnökei. Kurt (Jason Sudeikis), Nick (Jason Bateman) és Dale (Charlie Day) pedig a szenvedő alkalmazottak, akik egy szép napon felbérelik a börtönviselt Jonest (Jamie Foxx) három piszkos munkára.

Jones azonban csak tanácsadóként hajlandó közreműködni, és azt tanácsolja, egymás főnökeit tegyék el láb alól. Az amatőr banda a tévésorozatokból vett fogásokkal vág neki a feladatnak.

A Förtelmes főnökök a legjobb fősodorbeli fekete komédiák egyike,

így a korhatáros humor mellett ez a vonása is rokonítja a Másnaposokkal, hiszen abban is felbukkant az akasztófahumor (elsősorban a Mike Tysonhoz és a már említett Ken Jeonghoz kapcsolódó részekben).

Vakáció (2015)

A klasszikus Vakáció-filmek (Családi vakáció, Európai vakáció stb.) felnőtt Rusty Griswoldja ma már két örökké veszekedő fiúgyermek apja, és úgy érzi, tennie kell végre valamit a család boldogságért. Minden addigi szokást felrúgva a kezébe veszi az irányítást, és bejelenti: idén autóval indulnak nyaralni távoli céljuk felé – mivel azt reméli, a közös autózás összerázza kicsit a családot. És össze is rázza – de nem kicsit, hiszen útközben elképesztő kalandokon mennek keresztül, melyek során az életveszély a legkisebb baj. Sivatag, baleset, furcsa idegenek és még furcsább ismerősök között próbálja a meggyötört családfő a cél felé navigálni az egyre elgyötörtebb kompániát…

Az említett Családi vakáció folytatásaként és rebootjaként egyszerre működő Vakáció nemcsak azért emlékeztet a Másnaposokra, mert az abban látott fogorvosfigura, Stu játssza benne Rustyt, hanem a balszerencsés mozzanatok váratlansága és a rengeteg röhögtető pillanat miatt is. A John Francis Daley – Jonathan Goldstein alkotópáros (akik azóta olyan filmeket írtak és/vagy rendeztek, mint az Éjszakai játék, illetve a nemrég bemutatott Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) talán kissé túltolta az ordenáréságot, ami miatt művük nem vált klasszikussá,

(via Slashfilm, Bestsimilar, Similar Lists, Reel Rundown)