Ezeken a filmeken bosszankodtunk az elmúlt évben, vagy azért, mert többet vártunk tőlük, vagy mert el sem kellett volna készülniük, és gyakran azért, mert remek színészek tehetségét pocsékolták el bennük.
Pofázunk és végünk Miamiban
Magyarország még nem érett meg a feka humorra és főleg nem érett meg az apró, de nagyon idegesítő Kevin Hartra, aki akár a Központi hírszerzés című, szintén idei munkájával is felkerülhetett volna a listára, de ott a még vállalható Dwayne Johnson volt a partnere, itt viszont a már önmagát is unó Ice Cube. A film egyetlen jó része a Másnaposokból ismert Ken Jeong marhulása, de még a zene is pocsék, pedig Miamiban járunk. Persze egy épkézláb történet mellett mindez nem lett volna olyan feltűnő...
Nagyfater elszabadul
És akkor Robert De Niro a hitetlenkedő Zac Efron arcához tolta ráncos kis kukiját, majd valamivel később meghágta a ki tudja miért, de az idősekre gerjedő Aubrey Plazát! Igen, ez történik ebben az olcsó kinézetű, rém idegesítő, összecsapott, agresszívan poénkodó, mégsem vicces filmben. Efront még értem, fiatal, bevállal mindent – volt még két gyenge vígjátéka 2016-ban -, de Robert De Nirónak miért volt erre szüksége? Vagy papíron sokkal jobban nézett ki az egész? Aligha...
A Múmia sorozat sikere – és a tény, hogy mennyire jónak tűnik a hamarosan érkező reboot is – bizonyítja, hogy az egyiptomi mitológia remek filmes alapanyag lehet. De lehet pocsék is. Itt például egy látványosnak szánt, mégis képileg és sztorijában is elképesztően zagyva valami jött össze a sértődős sivatagi istennel Széth-tel és az ellene harcoló félszemű Hórusszal, ahol valamiért képtelenség megmondani, ki pontosan mekkorára nőtt és mit akar. Bár az istenek jóval nagyobbak, mint a halandók, a víz mégis ugyanaddig ér nekik, slendrián itt minden, és a kérdés az, minek kellett ehhez a szandálos marhasághoz egy Gerard Butler vagy egy Geoffrey Rush?
Agyas és agyatlan
Volt idő, amikor Sacha Baron Cohen überparaszt karakterei viccesek és újszerűek voltak – ezek az idők sajnos elmúltak. A segélyen élő Nobbie Grimsby, a piás angol focihuligán, aki siserehadával és hájas nejével alapjáraton sem vicces, és akkor sem lesz az, amikor egy kémsztoriba keveredik rég látott bátyja révén, de amikor szó szerint spermával árasztja el – és talán meg is dugja – egy elefánt, akkor kicsit mi is kiakadtunk. És nem azért, mert szégyenlősek vagyunk vagy bajunk van az elefántspermával, hanem mert ez egy ritka szar vicc. És Dél-Afrikát sem sikerült eladni Brazíliaként.
Zoolander 2
Úgy kétszáz éve nagyon szerettük az első Zoolander filmet, mert laza volt és egy percig sem vette magát komolyan. A késői folytatás akár jó is lehetett volna, ha nem pont ugyanazokat a poénokat akarták volna újra elsütni, és ha nem untuk volna meg időközben Ben Stillert és Owen Wilsont. Mindketten határesetnek számítanak, néha nagyon jók, máskor rém irritálóak, és a mérleg régóta az utóbbi felé billen. Will Ferrell persze most is jó őrült divatdiktátorként, Penélope Cruznak pedig gratulálunk, mert két filmmel is szerepel ezen a listán – a másik az Agyas és agyatlan -, és mert hagyta, hogy Stiller jól megcsöcsöréssze. Ennél azért ő sokkal többre hivatott.
Zero
Bizonyos szempontból vagány, ha egy rendező vállaltan nem a közönségnek készít filmet, és Nemes Gyula ezt tette, másrészt akkor minek a moziba vinni a készterméket? Az anarchista méhész terrorhadjárata a fogyasztói társadalom ellen egyrészt eleve egy forradalmi közhelyszótár, másrészt a film görcsösen vált stílust és műfajt úgy tíz percenként, nehogy akár egy kis időre is nézhetővé váljon. Az év magyar filmes szempontból ugyan messze nem volt gyenge, de azért egy jó kis WTF darab így is befért a kínálatba, amit legalább egy elegáns méhes cicivel hirdettek.
Neon Démon
Az egy dolog, hogy Nicolas Winding Refn megcsinálta az évtized legkúlabb filmjét, a Drive - Gázt!-t, de ettől még neki sem szabad mindent! A történet Los Angelesbe visz minket, a feltörekvő modellek és színésznők vérfagyasztó világába, ahol a szépség nem csak árucikk, hanem irigyelt és szó szerint elfogyasztható árucikk is. A legfeljebb érdekesnek, de szépnek aligha mondható, 30 kilós Elle Fanning az új szenzáció ebben a közegben, de igazi történet nincs, csak egy látványosan, de elképesztően közhelyesen összerakott nagy videóklipet láthatunk, aminek nyilván az a mondanivalója, hogy csak a belső értékek számítanak. Ha egyáltalán van mondanivalója.
Ben Hur
Van értelme egy régi nagy klasszikus remake-jét elkészíteni? Van, de csak akkor, ha az új verzió hozzátesz valamit az történethez, az érzéshez vagy legalább a látványhoz. A papírforma szerint Timur Bekmambetov Ben Hurja baromi erős akciófilm is lehetett volna, az orosz-kazah rendező ehhez ért a legjobban, de az egész csak egy nagy lufi lett. Jack Huston teljesen üres alakítást nyújt a címszereplőként, Toby Kebbell csak valamivel jobb, mint Messala, a legendás fogathajtó versenyt pedig sikerült úgy összerakni, hogy alig látni belőle valamit, a versenyzők pedig olyanok, mintha egy Asterix képregényből léptek volna ki. És igen, Morgan Freeman újra igazmondó bölcs öreget játszik – minő meglepetés!
Kilenc élet
A családi film nehéz műfaj, mert viccesnek, izgalmasnak, egyszerre hihetőnek és meseszerűnek kell lennie, a kötelező tanulságról nem is beszélve. Tévéfilmnek még elment volna a Kevin Spacey főszereplésével készült macskamese, de moziban sajnos nem működött, olyan szirupos és erőltetett, a látványvilágról pedig a vásznon rögtön kiderül, milyen gyengére sikerült. Egyébként Spacey a macska hangját is adja, ugyanis azzá változik, mert a munkája miatt nem tölt elég időt a családjával, de ebből majd tanul. A beszélő állatos történetek eleve baromi irritálóak tudnak lenni, a perzsa macsek számítógépes mozgatása pedig rém amatőr lett, ilyet 2016-ban ennyi pénzből már nem illik.
Bezárva
Az ember persze megveszi a jegyet Naomi Watts fürdőkádas képe alapján, aztán rájön, hogy nincs is annál bosszantóbb, mint az, hogy egy ilyen remek színésznő tehetségét arra pocsékolják el, hogy kuka mögött motozó mosómedvéktől riadozzon és süket gyerekeknek suttogjon. Ez teszi ugyanis az év hóviharát botor módon otthon töltő, a lebénult nevelt fiával az erdő közepén élő és rendelő gyerekpszichológus, akire egy rém amatőr módon előkészített és teljesen valószínűtlen nagy fordulat vár a film végére, de addig neki is és nekünk is elég sokat kell szenvednünk. A rengeteg üresjárattal és időhúzással dolgozó Bezárva tipikus rosszul összerakott horror, ahol semmi sem passzentos, és ahol még akkor sem tudunk megijedni, ha nagyon akarunk – márpedig ebben a műfajban az ijedezés a siker fokmérője.
