Audrey Hepburn – Az angyali Audrey Hepburn (2000)

Mire emlékszünk Audrey Hepburnről? A legtöbb embereknek a Római vakáció (1953) vagy az Álom luxuskivitelben (1961) jut eszébe, esetleg egy bűbájos kép egy őzgidával, de akik jobban ismerték, emlékeznek hihetetlen humanitárius munkájára az UNICEF jószolgálati nagyköveteként, és arra, hogy fiatal lányként tagja volt a holland ellenállásnak a II. világháború alatt, ami majdnem az életébe került. Sajnos ez az Audrey Hepburn-történet élete minden más aspektusa fölé helyezi hollywoodi karrierjét. Bár Jennifer Love Hewitt – a gyerekverzióban Emmy Rossum – mindent megtett, hogy ellesse a megfelelő mozdulatokat és pózokat, meg sem sikerült közelítenie Hepburn legendás eleganciáját, kiegyensúlyozottságát, tartását, amelyet minden mozdulata, a legkisebb rebbenése is sugárzott. Audrey Hepburn Hollywood ikonja volt, és mindig is az lesz, de sokkal több volt ennél, ráadásul a film még a hollywoodi évek számos fontos mozzanatán is könnyedén átsiklik.

Bonnie Parker és Clyde Barrow - Bonnie és Clyde (1967)

Arthur Penn filmje egy romantikus, szinte idilli kapcsolatot mutat be a két címszereplő, Bonnie (Faye Dunaway) és Clyde (Warren Beatty) között, miközben kevés hangsúlyt kap a tény, hogy milyen sok embert öltek meg. A valós párról úgy tartják, hogy legalább 9 rendőrt és 4 civilt gyilkoltak meg, és a rablásaikat illetően is jókora csúsztatás van. Itt úgy mutatják be, hogy nagy bankokat raboltak ki, amelyekről minden néző tudja, hogy be vannak biztosítva az ilyesmire, noha a páros valójában a benzinkutakat és a kisboltokat részesítette előnyben. Penn arról teljesen elfeledkezik, hogy Bonnie az utolsó évében egy autóbaleset miatt járni is alig tudott, teljesen máshogy öltözködött és másként nézett ki, mint Dunaway, Barrow pedig egyes életrajzírók szerint meleg volt. Még Blanche Barrow, Clyde sógornője és a Barrow-banda tagja (a filmben Estelle Parsons játszotta) is azt állította, hogy „sok mindenre nem ismert rá a történetben, legkevésbé önmagára”. Ez persze mit sem von le a film érdemeiből, amely összesen 9 Oscar-jelölést kapott.

The Runaways - A rocker csajok (2010)

Azt gondolhatnánk, hogy egy, Cherie Currie önéletrajzán alapuló film, amelynek Joan Jett az executive producere, hitelesen mutatja majd be a The Runaways történetét. Ám ez csupán csalfa, vak remény, mivel a film az 1970-es évek egyik úttörő, kizárólag nőkből álló rockbandájáról szól, alig látunk valamit magából a bandából. Sokatmondó tény, hogy a film legkidolgozottabb karaktere a banda eredeti menedzsere, Kim Fowley (a zseniális Michael Shannon). Szó se róla, Kristen Stewart és Dakota Fanning egyaránt mindent megtett, hogy „életre keltsék” Jettet és Currie-t, de az egykori kliprendezőt, Floria Sigismondit ebből egyedül az arckifejezést és a testtartást tartotta fontosnak megjeleníteni a filmben. Ráadásul a zenekar többi tagját szinte alig látni, nemhogy hallani, Sandy West basszusgitáros és a szólógitáros Lita Ford alakját a készítők nem tartották elég izgalmasnak ahhoz, hogy jobban is kidolgozzák a karakterüket, pedig alapvető szerepük volt az együttes hangzásában és történetében.

Amelia Earhart - Amélia - Kalandok szárnyán (2009)

Az Amelia kiváló példa arra, hogy egy erős szereplőgárda sem tud megmenteni egy halálosan unalmas forgatókönyvet. Hilary Swank minden tőle telhetőt megtesz Earhart szerepében, míg Richard Gere remek a férje, George P. Putmanként. Sajnos a szereposztás az egyetlen figyelemre méltó része ennek a filmnek. Bár az Amelia igyekszik minden fontos pontot kipipálni az életrajzi ellenőrzőlistán, de sajnos ettől a film nem kell életre. Szinte mindenki ismeri a legendás amerikai pilótanő, Amelia Earhart történetét; optimizmusát és vágyát, hogy az első nő lehessen, aki körberepülte a Földet, valamint titokzatos eltűnését. Egy életrajzi filmnél, különösen egy ilyen híres befejezéssel, elvárjuk, hogy legalább szó essen a főszereplő tragikus végzetéről, csakhogy a film „még csak a felszínt sem súrolja” a témában. Earhart történetében mindig is ott volt a lehetőség egy igazán epikus filmhez, amely képes a saját verziójával előállni a pilótanő halálát illetően – vagy felvállalni egyet a megannyi merész verzió közül. Ez nem az a film.

P.T. Barnum - A legnagyobb showman (2017)

Ha P.T. Barnum még ma is élne, egész biztos, hogy imádná a róla készült életrajzi filmet, 2017 egyik nagy kasszasikerét. Bár lehet, hogy Barnum (Hugh Jackman) és Jenny Lind (Rebecca Ferguson) házasságtörési botránya nem volt igaz, vagy nem ÍGY volt igaz, az viszont tény, hogy a valóság a nagy showmannel kapcsolatban az itt ábrázoltnál sokkal sötétebb volt, az elképzelés pedig, hogy a társulata olyan volt számára, mint egy család, egyenesen nevetséges. Erre itt egy példa a sok közül: Barnum első igazi „produkciója” egy Joice Heath nevű egy fekete nő volt, akit „bérbe vett”, azt állítva, hogy ő George Washington 161 éves egykori dadája. Annak ellenére, hogy a rabszolgaságot betiltották az Egyesült Államokban, Barnum egy évre „lízingelte” a szerencsétlen asszonyt, de ami még ennél is rosszabb, hogy Heath halála után Barnum úgy döntött, hogy jegyeket ad el a boncolására, ahol 1500 ember fizetett azért, hogy megnézze, ahogy a szegény nőt szórakoztatás céljából feldarabolják. Ehhez képest Hugh Jackman alakításában Barnum legrosszabb cselekedete, hogy a karrierje miatt elhagyja a családját….

Diana hercegnő - Diana (2013)

Sokat elmond egy filmről, amikor a főszerepet játszó színésznő nyilvánosan bevallja, hogy már megbánta, hogy igent mondott a szerepre, és pontosan ez a helyzet Naomi Watts esetében, aki a néhai Diana hercegnőt játszotta el. Senki sem tagadhatja Watt elkötelezettségét a szerep iránt, aki több száz órányi archivált felvételt tanulmányozott, és még a néhai hercegnő ruháit is felvette, de egy rosszul megírt forgatókönyv áldozata lett. Amely – amint azt a The Guardian beszámolója tökéletesen összefoglalja, –

„eltorzítja a tényeket, szirupos és nevetséges benyomást kelt” és „rémesen leegyszerűsíti az eseményeket”.

A film Diana életének utolsó éveit meséli el, amelyet a szívsebész dr. Hasnat Khannal folytatott románca töltött ki, és teljesen figyelmen kívül hagyja élete egyéb fontos aspektusait. Hol van Károly herceg, aki bár elvált tőle, mégis kiemelkedő része volt életének? Miért nem a gyermekei és a humanitárius munkája állnak történetének középpontjában, holott ekkorra ezeknek szentelte életét?

Nina Simone - Nina (2016)

Az első helyet a listán a Rotten Tomatoes legalacsonyabb értékelésű helyezettje „érdemelte ki”. Ez az életrajzi film alig 2%-on áll, és egy „teljesen félreértelmezett tisztelgés alanya sistergő tehetsége és életművének a mai napig tartó hatása előtt”. Már a film megjelenése előtt hatalmas felzúdulás támadt, amiért Nina Simone szerepét Zoe Saldanára bízták, nem azért, mert nem szeretik őt, hanem azért, mert a színésznő dominikai és Puerto Ricó-i származású, vagyis nem volt a leghitelesebb választás az afro-amerikai énekesnő és aktivista eljátszására. Saldana maga is bevallotta: „Nem gondoltam, hogy én vagyok megfelelő a szerepre”. Az film egy alkoholista roncsként ábrázolja az  énekesnőt, akinek életrajzírói a történet szinte minden állítását megcáfolták – a valóban sokszor kiszámíthatatlan Simone életét nem az alkohol, hanem a bipoláris személyiségzavar tette tönkre. A film pontosságát bírálta Simone lánya, Lisa Simone Kelly, aki kijelentette, hogy „Egyértelmű, hogy nem ez az igazság anyám életével kapcsolatban, és ezt ma már mindenki tudja.

Nem szerette volna, ha így emlékeznének rá.”

Sokkal pontosabb képet fest a legendás énekesnőről a 2015-ös What Happened, Miss Simone című dokumentumfilm.

Dzsingisz Kán - A hódító (1956)

Ironikus, hogy John Wayne ugyanabban az évben, 1956-ban készítette talán legjobb filmjét, Az üldözőket, és legrosszabb munkáját, A hódítót. Az utóbbiban a mongol birodalom első uralkodóját, Dzsingisz Kánt alakítja, ekkor még Temudzsin néven, és persze maga a szereposztás is problémás, hiszen Wayne még egy elsötétített szobában sem nézne ki ázsiainak. Az igazi gond inkább a teljesen kitalált történet volt. Bár Temudzsint és nagy szerelmét, Bortait (Susan Hayward) még gyerekként adták egymáshoz egy törzsek közötti szövetség részeként, a filmben a szerelmes felnőtt Temudzsin elrabolja a lányt – az csak később szeret bele -, és ezzel provokál ki egy olyan háborút, ami nem is létezett. Ráadásul a forgatás egy olyan sivatagban zajlott, ahol rendszeresen végeztek nukleáris robbantásokat – csak az azt megelőző évben tizenegyet, de az Atomenergetikai Hivatal tisztviselője megnyugtatta a filmeseket, hogy a helyszín nem veszélyes. A következő években a 220 fős stábból 91-en lettek rákosak, közülük 46 hamarosan meg is halt, és mindezt a semmiért, mert a film hatalmas bukás lett, a Dzsingisz kánt alakító, röhejesen kinéző Wayne-t pedig körberöhögték.

Forrás: Listverse.com