Szülőnek lenni életre szóló kaland, hirdeti egy plakátkampány, pedig az életre szóló munka ugyanennyire igaz, csak az nem való a plakátra, de az elsőfilmes Szilágyi Zsófia munkája hajszálpontosan megmutatja, hogy működik ez.
Azt már előre lehetett tudni, hogy Szilágyi Zsófia filmje jó lesz, hiszen az Egy nap, amelynek forgatókönyvét az elsőfilmes rendezőnő Mán-Várhegyi Rékával közösen írta, már a hazai bemutató előtt egy sor fontos fesztiválon kapott egy sor fontos díjat. Cannes-ban volt a premierje, ahol az alkotás a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el, de esélyes az Európa Filmdíjra is, ami nem rossz ajánlólevél, de nem gondoltam, hogy egy ennyire egyszerű történettel egy ennyire fontos mű kerül elénk.
Merthogy itt tényleg csak egy átlagos nap átlagos történéseit látjuk, pontosabban nagyjából 23 óráét, amely során belekóstolhatunk Anna, a 40 körüli nyelvtanárnő életébe, onnantól kezdve, hogy egy este hívatlan látogató toppan be hozzájuk. Az illető Anna barátnője, aki valamiféle viszonyba keveredett Anna férjével. Állítólag nincs jelentősége a dolognak, mondja a nő, de mi nem tudjuk, mi az igazság, Anna sem tudja, a férj kitér a válaszok elől. Aztán kezdődik a következő nap, és kezdődik a három gyerek, az iskolás fiú, az óvodás kislány és a bölcsődés kisfiú kihámozása az ágyból, megreggeliztetésük, felöltöztetésük és kiszállításuk, majd irány a munka. A munka után irány vissza az iskolába, óvodába és bölcsibe, onnan a különórákra és edzésre, balett, cselló, foci, ami van, és persze néha egy-egy másik gyereket is vinni kell, mert a szülők segítik egymást, meg a kicsik is szeretnek együtt lenni.
Aztán van, hogy otthon marad a tornazsák, más cipőt hoznak el az öltözőből, és főleg van, hogy belázasodik az egyik gyerek, esetleg a másik is, és az anya lassan, de biztosan beleveszik ezekbe a hétköznapokba, a semmiségekbe. Abba, ahogy az önmagukba éppen belebambuló, vagy az egészet csak viccnek tartó kölykök az időt húzzák, abba, ahogy be kell osztani a pénzt, az időt, a munkát, amiből jó lenne a több, mert az több pénzt jelentene, de ettől csak még rosszabb lesz minden. És persze ott a férj, aki segít, de valahogy még sincs ott, és akinek adott esetben annyival könnyebb ebből az egész mókuskerékből kilépnie. Persze lehet mondani, hogy mindenki ezt csinálja, meg régen nyolc-tíz gyereket neveltek negyedannyi pénzből, és miért sajnáljunk egy budai középosztálybeli asszonyt – a Moszkva tér - párdon, Széll Kálmán tér - környékén járunk, ahogy az kiderül, miközben Anna a gyerekeket fuvarozza, dolgait intézi.
És pont azért annyira jó Szilágyi Zsófia filmje, mert abszolút relevánssá teszi a problémát, hajszálpontosan mutatja meg, milyen lélekölő tud lenni az újabb, újabb és újabb hétköznap. Ami persze ironikus is, hiszen dübörög a Család éve plakátkampány, ki tudja, mennyi pénzből a Szülőnek lenni életre szóló kaland szlogennel, de az Egy nap pont erről szól, nem a kalandról, nem azokról a képekről, amiket a Facebookon posztolunk, hanem a kitartásról, az összeszorított fogakról. És Szilágyi Zsófia ehhez nagyszerű főszereplőt talált Szamosi Zsófia személyében, aki nem szenved, nem gyötrődik Annaként, csak csinálja, amit kell, akkor is, ha rádudál valami bunkó, mert fél percnél tovább parkol valahol, miközben a gyerek megint húzza az időt, fásult és érzékeny egyszerre.
Hétköznapi és vonzó, anya és nő. Szóval nagyon jó, ahogy a nehezen „olvasható” férjet játszó Füredi Leo is remek, és szintén nagyszerűek a gyerekszínészek, akárcsak a román újhullám realista stílusát idéző stílus, a látszólag ritmustalan, de nagyon is átgondolt tempó és szerkezet. És mindezt egy elsőfilmestől!
Értékelés: 9/10
