A chilei katonai diktatúra utóéletét, bűneinek talán utolsó rezgéseit boncolgató film válaszokat keres sok mindenre, majd amikor megtalálja őket, semmit sem kezd velük.
A modernkori történelemben kevésbé járatos, de minden információra nyitott és/vagy nem túl rég született olvasóink kedvéért: Augusto Pinochet chilei diktátor volt, aki 1973-ban megdöntötte azt a demokratikusan megválasztott Salvador Allende elnököt, aki őt pár héttel korábban kinevezte a hadsereg élére. A hatalomátvétel még latin-amerikai mércével is rendkívül véres volt, tízezrek tűntek el nyomtanul, több évtizeden át tartó regnálása során Pinochet tábornok kiépítette a saját elitjét – akik a katonákkal ellentétben természetesen a demokratikus átmenet után is a helyükön maradtak. Róluk szól ez a film.
Vagyis egy Mariana nevű, 42 éves nőről, aki jómódú család gyereke, egy tehetős üzletember felesége és a jelek szerint szinte semmit nem tud saját országa közelmúltjáról. Van egy saját művészeti galériája, de jobbára egész nap semmit sem csinál, injekciókat kap egy termékenységi eljárás részeként, illetve néha lovaglóórákat vesz egy volt katonatiszttől. És amikor a mindenki által csak Ezredesnek hívott férfi autóját egy szép nap felgyújtja valaki, elkezd érdeklődni az eset iránt, és egyre többet tud meg oktatójáról, például azt is, hogy elég jól ismeri nagy hatalmú apját, aki minden kérdése elől kitér.
Mindez akár feszült és izgalmas lenne, de a film felépítése teljesen esetleges. Hősnőnk, bár férje van, bármeddig kimaradhat, nincs következménye, egy, az ügyben rendőrrel flörtöl, akit aztán soha többet nem látunk, és bár nagy szerelme a kutyája, azt szinte csak a nyitójelenetben látjuk, később ő is eltűnik. Antonia Zegers (El Club, No) ráadásul nem is a legjobb választás a főszerepre: végig nem tudni, csak izgalmat keres vagy őszintén érdekli a kérdés, hogy döntései mennyire tudatosak. Vajon szándékosan ilyen ellenszenves és zavarba ejtő vagy ez csak a színésznő kisugárzása? Direkt elnyomott és/vagy torz a női szexualitás és az anyaság motívuma, vagy csak így alakult a történet? Nem kizárt, hogy mindezt a rendező/forgatókönyvíró Marcela Said szándékosan nem teszi egyértelművé, és eleve lebegtet egy sor tényezőt.
Az viszont egyértelmű, hogy a rendezőnőnek fontos, mi történt annak idején Chilében, és ez milyen hatással van a jelenre és az egész térségre – visszatérő utalások vannak az argentin katonai juntára is -, és valamelyest mégis hitelessé teszi a filmet. A Kutyák és titkokban - az eredeti spanyol címben csak A kutyák - pedig kutyákról szó sincsen, hiába a gyönyörű filmplakát és egy ausztrál pásztor jelenléte a történet elején, lóból sokkal, de sokkal több van. Inkább valamiféle társadalmi politikai metaforát látunk kibontakozni, amely szerint mindig a gazdának van igaza, a kutya – a nép vagy az alantasabbak? – pedig bármikor lecserélhetők.
Értékelés: 6/10
