A jóléti államok legjobbikában sem lehet mindenki boldog, és ezt az állítást három mérsékelten izgalmas és/vagy szimpatikus házaspár illusztrálja nekünk.
Elmondom gyorsan, mit látunk: három késő negyvenes, talán kora ötvenes pasas életének pár hetét, akik feltehetőleg gyerekkori barátok. Az egyik jóravaló, becsületes fogorvos, akit éppen otthagy az asszony, aki beleszeretett egy világjáró bohémba. A másik sikeres üzletember, mindene megvan, és ebbe beletartozik egy mutatós, de irdatlanul sznob feleség is, aki zsinóron rángatja, és ott van a harmadik, az idegesítően vidám, szemüveges köpcös, aki a világ legnagyobb sóhere, és aki most tudta meg, hogy nem lehet több gyereke – egy már van -, mert túl lassúak a spermái. Ugye nem a mozitörténet legizgalmasabb karakterei?
És mégis! Az azonos című tévéshow Svédországban korszakos sikert ért el, a belőle készült mozifilm a skandináv országok egyik kedvence volt, hetekig szerepelt a mozis toplistákon. Svédországban minden idők legjobb nem-karácsonyi indulását produkálta, összesen több mint 1 millió ember látta, amivel népszerűbb volt még a legfrissebb Star Wars-filmnél is, és három kategóriában jelölték a svéd filmszakma díjára, a Guldbagge-díjra (közönségdíj, színésznő, smink). És én nem értem, miért lett Az élet napos oldala ekkora siker. Még csak híres színész sincs benne. Vagy nagyon vicces részek. Vagy merész szexjelenetek – bár a szereplőket nézve, jobb is így. Persze a film nem nézhetetlen, nem szörnyű vagy amatőr módon megcsinált, csak egyrészt bőven magán hordozza a tévés eredet jegyeit, másrészt úgy, ahogy van, nem igazán lebilincselő. És itt most finomkodtam.
Persze nem szondáztattuk meg a célközönséget, a film szereplőihez hasonló középkorú, elvált vagy válófélben lévő polgárokat, és bár tényleg sokan vannak, és még az is lehet, hogy imádni fogják, de nem hiszem, hogy ők ma az igazi moziba járók. Akik pedig úgy általában az északi filmeket szeretik, csalódni fognak, mert itt nincs dráma, nincs a megszokott fekete humor, társadalomkritika vagy nagyszerű színészi játék. Ez csak egy kis ártatlan bohóckodás, komoly problémák könnyed piszkálgatása, a legegyszerűbb megoldások keresése, ahol ugyan ott lapul a dráma – családok szétesése, meddőség, a szülői szeretet hiánya, stb, -, sőt, akár a tragédia is a háttérben, de a készítők túl udvariasak mindezt a nézőkre borítani. Nincs is mit kiemelni, nincs is kinek a játékát dicsérni – pedig a rendező Felix Herngren korábbi munkája, A százéves ember, aki kimászott az ablakon nem volt rossz referencia.
És mindezzel együtt nem nézhetetlen darabról van szó, bizonyos részeit még élveztem is – nem annyira, hogy másnap feltétlenül emlékezzek rájuk -, és nyilván van benne egy csomó olyan dolog, ami mindenki életére rezonál valamelyest. Csak az egész lehetett volna markánsabb, keményebb, érdekesebb – vagy jobb. Persze így is megnézte több mint 1 millió svéd.
Értékelés: 6/10
