Amerika talán leghírhedtebb sorozatgyilkosa okos, tájékozott, lebilincselő és rendkívül sármos volt, és a róla szóló film sem a gyilkosságokról, hanem egyszerűen róla szól. És Zac Efron elképesztő alakításáról.
Hogy mire számítson az, aki elmegy Amerika történetének egyik legelvetemültebb – és legnépszerűbb sorozatgyilkosa történetét feldolgozó filmre? Ne számítson véres gyilkosságokra, noha Ted Bundy kivégzése előtt harminc fiatal nő és gyereklány megölését vallotta be – a legfiatalabb 12 éves volt -, és ne számítson arra, hogy megtudja, miért ölte meg és erőszakolta meg áldozatait, vagyis miért vált kegyetlen gyilkossá ez a meggyőző, magabiztos férfi, aki annyi mindent elérhetett volna. És tegyük hozzá, az sem derül ki a néző számára, hogy miért akadt az életében mégis egy olyan nő, akit feltehetőleg valóban és önzetlenül szeretett, és akinek nem tudott volna ártani. Ha úgy vesszük, az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány ennek a kapcsolatnak a története.
Ha máshogy vesszük, a film annak a rendíthetetlen önbizalomnak és elszántságnak a története, amelyet Bundy azután tanúsított, hogy gyakorlatilag biztos volt a lebukása és bűnhődése. Mert szinte az utolsó pillanatig hangoztatta az ártatlanságát, mindent megtett, hogy befolyásolja a hatóságokat, a sajtót és a közvéleményt, bevetett minden jogi trükköt – korábban jogot hallgatott -, és bevetette nem elhanyagolható sármját is. Sőt, kétszer is sikerült megszöknie, második szökése után pedig további brutális gyilkosságokat követett el. Sokáig úgy tűnt, hogy megúszhatja, hiszen a gyilkosságokra csak fokozatosan derült fény, mivel több különböző államban követte el őket, és sokszor csak közvetett bizonyítékok szóltak ellene, de a hullámok lassan, de biztosan összecsaptak felette. És ekkor sem adta fel – és bizarr módon ennek az elszántságnak állít emléket Joe Berlinger filmje, bár nem biztos, hogy ez volt a rendező valódi szándéka.
Pedig Berlinger mindent tud Bundyról, amit tudni lehet, hiszen korábban egy dokumentumfilm sorozatot készített róla, és dokumentumfilmesként amúgy is a sorozatgyilkosok a specialitása, ami egyrészt picit bizarr, másrészt megmagyaráz pár dolgot. Azt, hogy miért veszik el helyenként a részletekben, és azt, hogy miért találja olyan lebilincselő alanynak Ted Bundyt – aki egyébként valóban sokszor használt bilincset. És Berlinger igazi élvezettel mutatja be, milyen meggyőző tud lenni Bundy gyengéd szeretőként és nevelőapaként egy kapcsolatban, és milyen lehengerlő tud lenni a bíróságon, ahol Jim Parsons és John Malkovich is megjelenik, előbbi ügyészként, utóbbi bíróként. És itt jön a képbe Zac Efron, aki tényleg képes átlényegülni Ted Bundyvá, akármennyire is közhelyként hangzik ez. Efronról a High School Musicales és olcsó vígjátékos múltja ellenére is tudni lehetett, hogy ha nem is végtelenül tehetséges és nem is különösen képzett színész, de rendkívül karizmatikus, nagyon elszánt, és akkor is figyelni kell rá, ha maga a szerep nem különösen jó.
Csakhogy ez egy nagyon hálás és tulajdonképpen nagyon egyszerű szerep, aminek az a lényege, hogy 98 százalékban megnyerőnek és szerethetőnek kell lennie, függetlenül attól, hogy már a név hallatán is tudjuk, ki van a nyájas álarc mögött. A maradék két percben sem szabad gonosznak és kegyetlennek mutatkoznia, csak érzékeltetnie kell mindezt, ami azért már nehezebb feladat. Van a film legvégén egy jelenet, ami mellesleg a nyitó képsorok folytatása és lezárása is egyben, ahol Bundy és volt kedvese (Lily Collins) a börtönben, koszos üveggel elválasztva beszélgetnek, és a lány újra és újra megkérdezi, hogy ő tette-e mindazt, amivel vádolják, a férfi pedig elkeseredetten tagad, miközben a szeme, az arca és minden rezdülése mást mond. Valószínűleg ez Efron színészi pályájának csúcsa – és nem mellesleg a film csúcspontja is, noha tudni lehet, hogy ők ketten nem találkoztak itt és már évek óta nem beszéltek -, és ebbe minden bele van sűrítve. Az, hogy mi lehetett volna ebből az emberből, az, hogy milyen utat választott, az, hogy hányan bíztak meg benne vakon, és még rengeteg minden.
Értékelés: 7/10
