Tyler Mane / Liev Schreiber (Kardfog/Victor Creed)

Az X-Men – A kívülállók (2000) egyik emlékezetes karaktere volt a Tyler Mane által alakított Kardfog, Magneto mutáns testvériségének egyik verőembere, aki a Varanggyal karöltve intézte a piszkos munkát. A Motörhead énekesére, Lemmy Kilmisterre hajazó, brutális erejű figura csak parancsokat teljesített, majd a végső összecsapásban alulmaradt Logannel (Hugh Jackman) szemben. Nem volt különösebb egyénisége, ami nem feltétlenül baj egy képregényfiguránál, de lehetett még csavarni a dolgon.

Ezt tette Gavin Hood rendező az X-Men kezdetek: Farkasban (2009), ahol megismerhettük a karakter „polgári” énjét, Victor Creedet (a maga 191 centijével szintén elég magas Liev Schreiber), aki tulajdonképpen Logan féltestvére és fegyvertársa, majd miután bekerülnek Stryker ezredes fegyverprogramjába, egymás ellen fordulnak. Nyilván nem kell magyaráznunk, mennyivel jobb színész Schreiber, mint a volt pankrátor Tyler Mane, és a karakter is – aki egyébként túléli a filmet, mert úgy tervezték, hogy még visszatér – sokkal kidolgozottabbá vált.

Katie Holmes / Maggie Gyllenhaal (Rachel Dawes)

Rachel Dawes Bruce Wayne (Christian Bale) gyermekkori szerelme, és azon kevesek egyike, akik igazán ismerik őt. Bruce-nak a szerelme és Batmanként betöltött titkos élete közötti konfliktus a trilógia első két filmjének egyik alaptémája (ennek köszönhető, hogy a szerelem beteljesületlen marad), SPOILER! míg részben A sötét lovagban (2008) bekövetkezett halála motiválja Batman tetteit az utolsó filmben, A sötét lovag – Felemelkedésben (2012). Csakhogy Rachelt, aki helyettes kerületi ügyészként a cselekményben más módon is fontos játékos, két színésznő is eljátszotta, és a Batman: Kezdődikben (2005) még Katie Holmes alakította.

Holmes viszont a folytatás helyett a Van az a pénz, ami megbolondít (2008) című vígjátékot választotta, és a helyére érkezett Maggie Gyllenhaal. Lehet vitatkozni azon, hogy melyikük a jobb színésznő, de mivel Rachel eleve csak plátói szerelem, aki SPOILER! úgyis Harvey Dentet (Aaron Eckhart) választja, nem az a fontos, hogy kifejezetten vonzó legyen,

Terrence Howard / Don Cheadle (James Rhodes/Hadigép)

A Vasember (2008) nagyjából kétharmadánál van egy jelenet, amelyben James Rhodes, Tony Stark barátja és tulajdonképpen összekötője a hadsereggel, észrevesz egy robotruhát Stark otthonában, kicsit elmélázik a dolgon, majd azt mondja: „Majd legközelebb, bébi.” Ez a pillanat megelőlegezte azt, amit a képregényrajongók amúgy is tudtak: hogy belőle lesz Hadigép. Csakhogy nem az őt játszó Terrence Howard vehette fel a robotpáncélt, mert a – stúdió verziója szerint – az Oscar-jelölt színész a többszörösét kérte az eredeti gázsijának, állítólag még a főszereplő Robert Downey Jr.-nál is többet akart. Akárhogy is lett, a Rhodes bőrébe ezután bújó Don Cheadle köszöni szépen, mert azon túl, hogy jobb színész, szerethetőbb, ugyanakkor szarkasztikus figurát épített Rhodesból. Mellesleg neki is van egy Oscar-jelölése a Hotel Ruandáért (2004).

Carlos Gallardo / Antonio Banderas (El Mariachi)

A Robert Rodriguezt befutott hollywoodi rendezővé avató Desperado (1995), ami egyben Antonio Banderas berobbanása is volt Amerikában, tulajdonképpen a rendező korábbi munkája, az El Mariachi, a zenész (1992) látványosabb, több pénzből és nagy nevekkel készült, kibővített remake-je. Az eredetiben Rodriguez haverja és producertársa, Carlos Gallardo tulajdonképpen szívességből ugrott be El Mariachinak (jó eséllyel nem is lett volna pénzük egy igazi színész megfizetni), és bár tisztességes munkáját végzett, sosem volt képzett színész. Vele ellentétben a sokkal jóképűbb Banderas valósággal lubickolt a szerepben, és tökéletes párt alkottak Salma Hayekkel: nem véletlen lett akkora siker a film. Gallardo egyébként mintegy köszönetként megjelenik a Desperadóban is, először egy álomjelenetben, majd a legvégén, ahol erősítésként érkezik meg kisegíteni régi barátját – amúgy az El Maricachi szinte minden szereplője kapott hasonló cameót.

Johnny Depp / Mads Mikkelsen (Gellert Grindelwald)

Ez ugyebár trükkös, mert két színészcseréről van szó, amelyek közül előre csak az első volt betervezve. Hiszen a Legendás állatok és megfigyelésük (2016) legvégén egy varázslatos alakváltás után kiderül, hogy a Colin Farrell által játszott Graves valójában Gellert Grindelwald: a retekfrizurájú, kissé albínó Johnny Depp, aki aztán a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei (2018) főgonosza lett. Aztán jött Amber Heard és a botrány, a Warner Bros. pedig „megkérte” Deppet, hogy adja vissza Grindelwald szerepét – bár egy jelenetet már felvettek vele a következő filmhez, a Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkaihoz (2022).

A stúdió ezek után Mads Mikkelsent kérte fel a szerepre, és nem kérdés, hogy kettejük közül a dán a jobb színész – bár mi NAGYON szeretjük Johnnyt is.

De ha teljesen objektíven vesszük az egészet, itt nem az a kérdés, hogy minőségi csere zajlott-e, hanem az, hogy ezzel a produkció sikeresen elkerülte a Depphez akkor társított negatív sajtót, és abban a pillanatban ez volt a legfontosabb szempont. Persze Mikkelsen remek lett Grindelwaldként, kifinomultabban, fenyegetőbben játszotta a gonoszt, de az új film már kevésbé lett remekmű. Kritikusunk szerint Emléktörlő bűbáj kéne a vacak Legendás állatok 3 után.

Edward Norton / Mark Ruffalo (A hihetetlen Hulk)

Először jött Eric Bana, aki nem volt rossz Hulk, csak túl sokat merengett, majd a címszerepet Edward Norton kapta meg, aki szokása szerint a forgatókönyvbe is bedolgozott, a rendezést pedig a francia akciófilmes Louis Leterrier (A nyakörv) vállalta, aki az előzőnél sokkal lendületesebb, erőszakosabb és látványosabb filmet rakott össze. A hihetetlen Hulk (2008) azonban még mindig nem lett tökéletes szuperhősfilm; részben azért, mert maga Hulk – és ellenfele, a Förtelem – nem néz ki jól, nem működik jól, részint amiatt, hogy Norton nem az a mainstream színész. (Edward Norton távozásának okairól a franchise-ból ebben és ebben a cikkünkben írtunk korábban.)

Nem úgy, mint Mark Ruffalo, akiben megvan az a különleges képesség, hogy egyszerre jó drámában, vígjátékban és akcióban. Persze van itt egy csavar: hiába ő közmegegyezés szerint a legjobb zöld szörnyeteg, soha nem kapott saját Hulk-filmet. Először a Bosszúállókban (2012) láthattuk Bruce Banner/Hulk szerepében, azóta pedig, ha minden igaz, 9 alkalommal bújt a zöld óriás bőrébe (bár ebből kétszer csak nyúlfarknyi időre), és akkor még ott van az új sorozat, a She-Hulk, magyar címén az Amazon: Ügyvéd is. Igaz, Hulk esetében kicsit csalunk, mert itt valójában rebootról van szó – viszont ez azon ritka esetek egyike, amikor nem egy filmet, hanem egy karaktert gondoltak újra.