Kingsman: A titkos szolgálat (2014)

Azért az elég vicces, hogy a lista egyik legbrutálisabb harcjelenete a mindig udvarias, mindig jólnevelt, néha kissé unalmas Colin Firth nevéhez fűződik, ahogy az is ironikus, hogy az emlegetett jelenet egy templomban játszódik.  Ide érkezik Harry Hart/Galahad (Firth) valahol Kentucky-ba, hogy a rejtélyes milliárdos, Valentine (Samuel L. Jackson) nyomára jusson. Aki egy kamerán keresztül követi minden lépését, és úgy dönt, pont ekkor élesíti találmányát, amely gyilkos agressziót vált ki azokból, akik egy ingyen osztogatott SIM kártya birtokosai. A jelet megkapva a bigott vallási gyülekezett tagjai egymásnak esnek – az erőszakorgiát azonban Firth kezdi meg, amikor kiloccsantja egy rámászó nő agyát -, aztán szabad a vásár.

Gyertyatartóval, késsel, pisztollyal, Bibliával folyik az öldöklés,

és persze az összes titkos kütyüvel, ami Galahadnál van. A dolog annyira véres, hogy sem hősünk kollégái, akik a kamerával felszerelt szemüvegen keresztül látják az esetet, sem Valentine és jobbkeze, Gazelle (Sofia Boutella) sem tudják végignézni.

Kill Bill (2003)

Azt a jelenetet, amelyben a bosszúszomjas Menyasszony (Uma Thurman) a Kék levelek háza étteremben lemészárol egy 88 tagú japán bérgyilkososztagot, egy veterán szamurájfilmes rendező is megirigyelhetné, a korábban főleg gengszterfilmeket készítő Tarantinótól pedig egyenesen bravúr. Igaz, ahogy a második részben Bill (David Carradine) elmondja,

nem is pont 88-an voltak, csak jól hangzott a Crazy 88 név,

de kicsire nem adunk. A klipszerűen vágott, néha fekete-fehérbe átváltó, vértől fröcsögő szekvencia egyszerre brutálisan nyers és animeszerűen stilizált, Uma Thurman kezében pedig tökéletesen áll a katana és a Bruce Leetől kölcsönzött sárga melegítő fekete csíkokkal. Amikor Gogo Yubari (Chiaki Kuriyama) is színre lép a kisiskolás egyenruhájával és a tüskés repülő buzogányával, ott már teljesen elszabadul az őrület.

A rajtaütés 2. (2014)

A rajtaütés (2011) is zseniálisan működött az angol rendező, Gareth Evans tudásának és dramaturgiai érzékének, illetve a két indonéz főszereplő, a babaarcú Iko Uwais harcművészeti tudásának kombinációja. A folytatásban emelték a tétet – igaz, az akció nem annyira non-stop, mint az első részben, az összecsapások viszont hosszabbak, még jobban megkoreografáltak. A csúcspont természetesen az, amikor a beépített rendőr Rama (Uwais) és a triádok hóhérja (Cecep Arif Rahman) egy étterem konyhájában csapnak össze. Nemcsak a harc izgalmas zsigerien, hanem a két harcoló tekintete, mimikája is, ahogy végigmérik egymást, ahogy a másik lépéseire reagálnak – és ebben Rahman a jobb. Amikor a két, egyenlő képességű játékos nem bír egymással, előkerülnek a karambit nevű rövid, görbe kések is.  Zseniális az egész.

 A visszatérő (2015)

Alejandro González Inárritu határvidéki balladája rögtön iszonyat keményen indul, amikor Arikara indiánok csapnak le a területükre tévedt amerikai prémvadászokra. A támadókat eleinte nem is látjuk, a kamera csak a riadt, a pánik szélén táncoló amerikaiakat mutatja, majd egyre több nyílvessző surran, egyre többen rogynak össze. A válaszul eldördülő lövések hangjára a főhős, Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) is visszasiet a vadászatból a táborba, ahol mindenki a folyón horgonyzó bárkához rohan, az indiánok pedig a nyomukban. A véres közelharc alatt megismerjük a főszereplőket, a csapatot irányító Andrew Henry hadnagyot (Domhnall Gleeson), a mindent túlélő, kőkemény John Fitzgeraldot (Tom Hardy), aki megmenti a bizonytalankodó Jim Bridger (Will Poulter) életét. Az egyetlen kamerával, vágás nélkül felvett harcjelenethez nehezítésként járult, hogy Emmanuel Lubezki operatőr mindezt természetes fény mellett akarta felvenni egy olyan helyen, ahol ebből csak pár óra jut, így nem sok lehetőség volt az ismétlésre. Kapott is érte egy Oscart!

Oldboy (2003)

Azt talán túlzás lenne állítani, hogy  Park Chan-wook brutális bosszúfilmje tette fel a dél-koreai filmeket a térképre, de az Oldboy elementáris erővel hatott nézőire – nem úgy, mint a Josh Brolin főszereplésével készült amerikai remake, de az már egy másik történet. A kegyetlen és brutálisan csavaros történet egyik ikonikus jelenete, amikor a megtört Dae-soo (Min-sik Choi) keservesen, de elszántan veri el a folyosón vele szemben érkező gazembereket valamilyen melankolikus zenére.

Igaz, nála kalapács van,

legalábbis eleinte, de a szűk folyosón lassan érvényesül a túlerő, Dae-soo a földre kerül, mindenki azt hiszi, vége a játéknak, de hirtelen minden újrakezdődik, de már senki sem bírja erővel. A vágás nélküli jelenetet tizenhétszer vették fel, mire a rendező elégedett volt vele, és egyedül annyit nyúltak hozzá, hogy a Dae-soo hátából kissé rejtőjenősen kiálló kést digitálisan hozzáadják.

Atomszőke (2017)

A jelenet brutalitásához nyilván sokban hozzájárul, hogy a főhős egy nő, a brit titkosszolgálat embere, Lorraine Broughton (Charlize Theron), akinek a kémektől, kettős ügynököktől és árulóktól nyüzsgő Berlinben kell elvégeznie a dolgot. Ami ebben a jelenetben egy sebesült volt Stasi ügynök (Eddie Marsan) kimenekítése, ám a nyakában vannak az oroszok. Akik kettesével érnek hősnőnk nyomába egy lepukkant régi bérház lépcsőházában.

Az első kettőt itt intézi el, de ő is kap rendesen,

már ekkor csupa vér, majd jön még kettő, akiket viszonylag könnyű feladat lenyomni. Ezután egy lakásba menekülnek, ahol Lorraine az első behatolót könnyen lepuffantja, de ez volt az utolsó golyója, innentől már puszta kézzel megy a harc, meg ami neki és egy szőkített hajú, nagydarab pasasnak a kezébe kerül. Az ügy végére egy dugóhúzó tesz pontot – nagyon brutálisan. A filmet nem mellesleg az a David Leitch rendezte, aki a John Wickkel (2014) mutatkozott be, és ő az ilyesmihez nagyon ért!

Tyler Rake: A kimenekítés (2020)

A Netflix legnagyobb dobása nyilvánvalóan a Chris Hemsworth főszereplésével készült A kimenekítés volt  2020-ban, és senki sem számított rá, hogy ez ennyire jó lesz. Hemsworth Dakkában, Bangladesh fővárosának utcáin rendezett ámokfutást zsoldosként, akinek egy bandafőnök fiát kell kimenekítenie, miközben a város összes bűnözője, a korrupt rendőrség és egy titokzatos bérgyilkos is a nyomában vannak.

A 12 perces ún. one take egy lövöldözéssel kezdődik egy erdős külvárosi részen, majd egy autós üldözés jön, aztán egy elképesztően feszült újabb lövöldözés a főhős és egy SWAT alakulat között, akiket azért nehéz elintéznie, mert golyóálló mellényt és sisakot viselnek. Amikor az utolsóval is elbánik, megjelenik a bérgyilkos - a bollywoodi félisten Randeep Hooda alakítja -, majd mindketten kizuhannak az utcára a folyosóról,  a zuhanást egy nagy napernyő tompítja. Az utcán aztán jön egy késpárbaj – ami azért vicces, miközben iszonyú izgalmas, mert a kedvükért nem áll le a forgalom. A filmet egyébként az a Sam Hargrave jegyzi, aki az Atomszőke forgatásán még csak segédrendező volt és aki ezt az őrült jelenetet egy terepjáró elejére kötözve vette fel.

A herceg menyasszonya (1987)

Ritka az olyan harcjelenet, ahol a két ellenfél mélységesen tiszteli egymást, de A herceg menyasszonya nem egy egyszerű kalandfilm: itt valahogy minden idézőjelbe van téve, minden a feje tetejére áll. Ez történik akkor is, amikor a fekete álruhát viselő Westley (Cary Elwes) szerelme, Boglárka elrablóit üldözve beleütközik az egyik rablóba, Inigo Montoyába (Mandy Patinkin). Ahhoz, hogy megmérkőzzenek, Westleynek fel kell másznia egy meredek hegyoldalon, és Montoya nemcsak azt ígéri meg, hogy engedi felmászni, hanem, hogy időt spóroljanak, egy kötelet dob le neki, felhúzza, majd azt is megvárja, hogy a másik kipihenje magát, miközben elmeséli élete történetét.

Csak ezután kezdődik a párbaj, és a két vívó elképesztő kunsztokat mutat be.

Lassan Westley kerekedik felül, de kiderül, Montoya a gyengébbik kezét, a balt használta, és hirtelen vált. Ekkor derül ki, hogy Westley sem balkezes. Újra egymásnak feszülnek a pengék, de ekkor már tudjuk, hogy vér nem fog folyni…