Cipruson járunk, ahol elkóborolt kutyáját keresve jut át görög hősünk a török oldalra, hogy ott mindenféle nehézséggel szembesüljön, amiknek semmi köze nincs ahhoz, hogy éppen ki görög és ki török.
Egy kis történelmi gyorstalpaló a filmhez háttéranyagként. A görögök által lakott Ciprust 1571-ben foglalták el, akik aztán azt 1878-ban bérbe adták a szigetet az angoloknak, akik jól be is rendezkedtek. Csak 1960-ban vonultak ki, de a helyi görög és török közösség között olyan nagy volt a feszültség, hogy az ENSZ békefenntartókat küldött oda, létrehozva a híres/hírhedt Zöld Vonalat. 1974-ben aztán, párhuzamosan a görögországi katonai puccsal, Cipruson is katonatisztek egy csoportja vette át a hatalmat, a görög lakosság pedig megindult, hogy leverje a törökökön minden régi sérelmét. Erre aztán Törökország hadsereget küldött a török lakosság megvédésére, és az általuk elfoglalt területen jött létre a senki által el nem ismert, mégis azóta is létező Észak-Ciprusi Török Köztársaság. És miközben a viszonylag fejlett Ciprus csatlakozott az EU-hoz és bevezették az euró használatát, a sziget török felén stagnál a gazdaság, óriási a munkanélküliség. Nos, ezen a szigeten járunk!
A világcsavargó Jannisz a hivatalos, vagyis görög Ciprus polgára, de már nem sokáig. Németországba költözne három nap múlva, addig csupán annyi dolga van, hogy elkerülje a hitelezőit és a házinénit, akinek több havi lakbérrel lóg. Csakhogy közbejön valami: kutyája, Jimmy átszökik a határon a török oldalra. A drótszőrű, foltos kis korcs azért fontos neki, mert volt barátnőjével közösen szerezték be, és ebből a legegyszerűbb gondolkodású néző összerakhatja magában, hogy a lány még fontos link hősünknek, és ha fontos, akkor biztosan előkerül majd. Átjutni a határon nem gond, és a kutyát ugyan segít megtalálni egy szimpatikus görög határőr és egy együttérző török katona, de vissza nem lehet vinni, mert tiltják az EU-s szabályok az élő állat bevitelét. Jannisz így további segítséget keres, és végül pont azzal a törökkel kell összefognia, aki szülei egykori házában él, a török pedig egy rossz arcú seftelővel hozza össze – bár ne tette volna!
A kutyám nélkül sehova természetesen arról szól, hogy nem is vagyunk annyira különbözőek, görögök és törökök, Cipruson született vagy Törökországból idetelepített törökök, magyarok és románok, és így tovább. Az ilyen, kissé naiv, de nagyon szimpatikus üzenettel operáló vígjátékok úgy 15-20 éve voltak divatban, amikor úgy nézett ki, például az Európai Uniónak köszönhetően, hogy tényleg meg tudunk tanulni békésen együtt élni másokkal. Azóta kiderült, hogy ez nem annyira könnyű dolog, különösen akkor, ha folyton azt ordítják a fülünkbe, hogy a másiktól félnünk kell, gyanakodnunk kell rájuk, ha egész választási kampányokat építenek erre a gerjesztett félelemre. Ciprus messze van, és Marios Piperides filmje (még) optimista, vidám kalandjai pozitív kicsengésűek, még úgy is, ha a történet nagyvonalúan szemet huny afelett, hogy az egyik főhős mellesleg némi drogot is csempészik.
Szóval kedves kis sztori ez, ahol mindenki szerethető, még az is, aki nem. És a mindig kicsit slampos Adam Bousdoukos (Soul Kitchen, 2009) pont az ilyen filmek specialistája, mindig egy szerethető lúzer, így aztán nem kellett magát különösen megerőltetnie, de ezzel semmi baj nincsen. A film igazi meglepetése inkább az exét játszó Vicky Papadopoulou, aki egyrészt nagyon szép és nagyon tehetséges, másrészt olyan hangja van, mint egy alkoholista matróznak, de állítólag a görög nőknél ez a jelenség viszonylag gyakori. És az ember ne engedje csak úgy el a kutyáját, ha nem nevelte meg eléggé, mert akkor átszökik a török, román, izraeli, mexikói vagy ki tudja milyen oldalra, és még a végén kiderül, hogy ott is olyan emberek élnek, mint mi.
Értékelés: 7/10
