Az oroszok is megcsinálták a maguk Micimackó rajzfilmjét, amit két folytatás követett.
A Disney Micimackóját 1977-ben mutatták be, ami valójában egy picit csalás, ugyanis három korábbi rövidfilmet (az első 1966-os) fűztek össze és bővítettek ki. Sajnos a boltok polcait elözönlő giccs utólag erre is rányomta a bélyegét, pedig a stúdió egyik legjobb rajzfilmjéről van szó, és külön bravúros - ma sután talán metának mondanánk - az, hogy magát a könyvet mint tárgyat is beleszőtték a történetbe. A szereplők mozgó illusztrációként betűk között császkálnak, felmásznak a szövegre, és így tovább.
A szovjetek három évvel az első Disney-feldolgozás után, 1969-ben kezdték el a saját Micimackójukat, amit a következő három évben még két rész követett. Fjodor Kitruk rajzfilmjei óriási sikert arattak: 1976-ban őt magát kitüntették a Szovjet Állami Díjjal, és 1988-ban és 2012-ben a figurák egy-egy bélyegsorozaton is megjelentek.
Kitruk Micimackója (Vinyipu) a Disney-ével ellentétben nem E. H. Shepard klasszikus illusztrációit veszi alapul, illetve jobban eltávolodik azoktól. A figurák jóval bumfordibbak és egyszerűen imádnivalók, Micimackó már ránézésre is egy Csekélyértelmű Medvebocs, és Malacka is sokkal aranyosabb. Jobb lenne, mint az amerikai? Fene tudja. Mindkét rajzfilmváltozat nagyon jó, de a szovjetnek van valami megfoghatatlan, különleges hangulata, bája, és akik a rendszerváltás előtt, a keleti blokk rajzfilmjein nőttek fel, azokat rögtön beszippantja. A többieket mondjuk fél perccel később.
Amikor Kitruk ellátogatott a Disneyhez, az egyik, Oscar-nyertes rövidfilm alkotója, Wolfgang Reitherman elárulta neki, hogy jobban szereti a szovjet változatot, mint a sajátját.
