Hold (2009)

Hogy őszinték legyünk, David Bowie fia, vagyis Duncan Jones első rendezése nem űrhajón, hanem űrállomáson játszódik, ami valamikor 2035-ban a Holdon termeli ki és küldi tovább a Föld számára életbevágóan fontos energiát, ezáltal megmentve bolygónk összeomlott energiagazdálkodását. A munka irányításához elég egy ember, Sam Bell asztronauta - meg az emberi hangon beszélő számítógépe, Gerty -, aki a Holdon eltöltött hároméves megbízásának végéhez közeledve saját magával kerül összeütközésbe. Felbukkan ugyanis a bázison valaki, aki tisztára olyan, mint ő, csak frissebb, kipihentebb. Barát vagy rivális az illető? Jones eleve Sam Rockwellre írta az űrhajós szerepét, mert ő nagyon jól tud bekattani, amit itt is remekül illusztrál, ha pedig valakinek gyanús lenne, miért olyan old school az űrállomás berendezése és maga a szuperkomputer is, hát főhajtásról van szó a műfaj nagy klaszikusa, a 2001 - Űrodüsszeia előtt.

Napfény (2007)

Ki gondolta valaha is, hogy pont Danny Boyle készít majd űrhajós sci-fit? Igaz, csinált ő zombihorrort és minden mást is, most pedig kedvenc forgatókönyvírójával, Alex Garlanddal indul az űrbe. 2057-et írunk, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó, amelynek nyolcfős legénysége egy nukleáris töltetet tervez a Napba juttatni, hogy a robbanással új életre keltsék. Útjuk során rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak, és hamarosan minden rosszra fordul. A Napfény abban a legjobb, amiben az űrhajós filmek általában is erősek, a sokszínű legénység bemutatásában, az összetartás és az önfeláldozás ábrázolásában, amihez ott van a remek Cillian Murphy, a szépséges Michelle Yeoh. és a most kivételesen komoly Chris Evans.

Utazók (2016)

Alapvetően egy emberrablós romantikus drámáról van szó, amely rengeteget kölcsönöz Kubrick Ragyogásából – és egy űrhajón játszódik. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva alusszák kiro-álmukat, ám a programba hiba csúszik, és „kiolvaszt” egy fiatal technikust (a hirtelen nagy sztárrá lett Chris Pratt), aki tudja, hogy a célig még 90 év van hátra. Hősünk pár hónap egyedüllét után úgy dönt, társat szerez magának, és felébreszti a szép és művelt Aurorát – akinek azt hazudja, ő és egy hiba miatt ébredt fel, ezzel gyakorlatilag magához láncolva a lányt. Csakhogy az űrhajó valóban meghibásodik, és az ő feladatuk lesz megmenteni. Persze hasonló helyzetben mi is felébresztenénk Jennifer Lawrence–t, de az így is felvett néhány erkölcsi kérdést.

Halálhajó (1997)

2047-et írunk. Az Event Horizon nevű, évekkel korábban nyomtalanul eltűnt felderítő űrhajó hirtelen sugározni kezd az űrből. A jel forrása felé száguldó űrhajó elit legénységének tagja az eltűnt hajó tervezője, Dr. Weir is, küldetése megtalálni és megmenteni a legmagasabb fokú technikával készült űrhajót. Amire a legénység rábukkan, amikor elérik a hajót, az a legmagasabb fokú csillagközi rettegés, mert valaki - vagy valami - be akarja őket csalogatni a saját dimenziójába. A Laurence Fishburne és Sam Neill főszereplésével készült film hányattatott utat járt be. A Paramount stúdió ugyanis, amikor kiderült, hogy másik filmjük, a Titanic nem készül el időben, előrehozatta a bemutató dátumát, ezzel meggyorsítva a forgatást, az utómunkákat és a vágást, illetve az eredeti 130 percból jó sokat lenyírtak, Paul W.S. Anderson rendező legnagyobb bánatára. A film jókora bukta lett, csak 26,7 millió dollárt hozott a ráköltött 60 millióból, de az évek során hatalmas követőtábora lett.

Gravitáció (2013)

Az egyetlen film a listán, amely nemcsak egy, de kapásból három űrhajón játszódik. Hősünk Dr. Ryan Stone, a kiváló orvosmérnök, akinek ez az első küldetése a világűrben, veterán társával éppen rutinjellegű szerelési munkát végeznek, amikor egy meteorzápor elpusztítja az űrbázist és az űrhajóstársaikat, és a két asztronautát elszakítja az űrsiklótól. Egymáshoz kötve sodródnak a végtelen világűrben, egyetlen esélyük eljutni a „közeli” orosz műholdra, onnan pedig az elhagyott kínai űrbázisra. Alfonso Cuarón filmjében az a csodálatos, hogy összességében elképesztően valószínűtlen, ami történik, részleteiben viszont nagyon is hihető az, amit látunk. Sandra Bullock élete legjobb alakítását nyújtja, George Clooney pedig rendkívül alázatosan dolgozik alá.

A nyolcadik utas: a Halál (1979)

Ridley Scotté nemcsak a filmtörténet egyik legjobb sci-fije, de az egyik legjobb horrorja is, olyan borzalmakat taszítva a néző arcába – néha szó szerint -, amit a vásznon korábban kevesen engedtek meg maguknak. És mégsem öncélű mészárlás az, amit látunk, hanem egyfajta univerzum felépítése, amely annyira jól sikerült, hogy még ma is van mit hozzátenni – két hónap múlva érkezik ugyanis egy párdarab, az Alien: Covenant. A Nostromo kereskedelmi űrhajón járunk, amelyet a központ a hazatérés helyett egy, a képernyőn villogó pont irányába küld. Egy kihalt bolygóra érnek, ahol egy elhagyott űrhajót találnak, belsejében számtalan, tojás alakú kapszulával, és az egyik tojásból hirtelen kirobban egy lény és rátapad az egyik űrhajós arcára. A többi már filmtörténelem, a kicsi szörnyből elpusztthatatlan rém lesz, akivel csak Ripley hadnagy képes szembeszállni – és le a kalappal, hogy Scott végül nem egy férfira, hanem Sigourney Weaverre bízta ezt a szerepet.

2001 - Űrodüsszeia (1968)

Ha a távolban járó űrhajó, ha a végtelen felfedezése és a fedélzet végtelen magánya, illetve a velünk szembeszálló technológia a téma, akkor csakis Stanley Kubrick örökbecsű, megannyi rétegben megfejthető remekműve a kiindulópont. Persze messziről indulunk: valamikor az emberiség hajnalán a különös, fekete monolittal való találkozásnak köszönhetően a majomemberek fölfedezik a tüzet és az eszközhasználatot. Évezredekkel később amerikai kutatók hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, amely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, kinek szólhat az üzenet. A hosszú út alatt a fedélzeti komputer meghibásodik, és ez a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül mégis megpróbálja teljesíteni a küldetést.

Solais I-II. (1972)

Van, akinek a 2001 – Űrodüsszeia az alapvetés, másnak, aki ugyanekkor, de egy teljesen más „érdekszférában” nőtt fel, ugyanez lehet Andrej Tarkovszkij munkája, aki a sci-fi irodalom legnagyobb klasszikusa, Stanislaw Lem művét vitte a vászonra. Az űrexpedíció célja itt is egy rejtély megfejtése: egy űrállomáson sorra halnak az emberek. Tarkovszkij filmjének az a legfőbb mozzanata, hogy hőse ráébred arra, hogy a plazmaóceán materializálja azokat, akikre a visszaemlékező bűntudattal és lelkiismeret-furdalással gondol. Ezektől megszabadulni csak azáltal lehet, hogy eljuttatják az óceánba a főhős, Kris teljes tudati képét, illetve, hogy emberközpontúvá teszi a megújuló kötődés a Földhöz, a családhoz és a hazához. Enélkül ugyanis senki nem szabadulhat meg bűnei és hibái terhétől, anélkül pedig nem kezdhet új életet. Nem egyszerű darab, messze túllép a műfaj határain, de maradandó élmény.