Dolgozó lány (1988)

1988-ban, a borzasztó frizurák és szörnyű ruhák korában járunk, amikor a film világa elkezdte felfedezni magának a pénzügyi szektort. Itt játszódik a veterán Mike Nichols filmje, a ma már csak Antonio Banderas feleségeként ismert, de akkor még szupersztár Melanie Griffith főszereplésével. Ő Tess, egy nagymenő pénzügyi igazgatónő szerény titkárnője, aki meglepően jól látja át az üzletágat és neki is megvannak a maga ötletei és javaslatai. Csakhogy gaz főnöke (Sigourney Weaver) a sajátjaként adná el ezeket, ám szerencsére eltöri a lábát, és hősnőnkre marad az iroda vezetése, amit remekül lát el, miközben cégvezetőnek adja ki magát és szövetkezik egy jó nevű brókerrel (Harrison Ford). Az irodai élet azóta sokat változott, ahogy a nemi szerepek is kiegyenlítettebbek lettek, de a Dolgozó lány így is meglehetősen pontos és izgalmas képet ad erről a fajta munkáról.

Egek ura (2009)

Van itt egy csavar: bár a film jelentős része nagyvállalatok irodáiban játszódik, hőseink szinte sosem a saját irodájukban járnak. Az ő dolguk ugyanis más cégek elbocsátásait kulturáltan, megértően lebonyolítani, vigaszt nyújtani és új lehetőséget megvilágítani. Ebben pedig Ryan Bingham (George Clooney) a legjobb, és imádja a munkáját. Nem azt, hogy embereket kell kirúgnia, hanem az utazást első osztályon, a szállodákat, a pontgyűjtést és ami ezzel jár, és találkozik egy rokonlélekkel is Vera Farmiga személyében. Aztán Ryan cégénél is beüt a leépítés, és hősünk nyakába varrnak egy ügybuzgó fiatal kollégát (Anna Kendrick első komoly szerepében). Az egek ura egy nagyszerű, némi egzisztencialista felhanggal fűszerezett romantikus komédia, ami a hivatali életnek egy kellemetlen, de valós oldalát mutatja be, a kirúgásoktól, változásoktól való félelmet.  

Amerikai pszicho (2000)

Bret Easton Ellis megjelenésekor elemi erővel ható és elsöprő sikert arató könyve nemcsak egy könyörtelen, beteg lelkű – vagy lelketlen – sorozatgyilkosról szólt, hanem a közegről is, amely kitermelte őt. A yuppiek ideje ez, a fiatalon magasra kapaszkodott, rengeteget kereső és költő, kokainon pörgő ifjú zseniké, akiknek semmi sem számít. Ilyen Patrick Bateman, akit a filmben szokás szerint zseniálisan alakít Christian Bale, egy nagyképű senki, aki adott esetben azért gyilkol, mert valaki keresztbe tett neki a munkahelyén a Wall Streeten, vagy egy kollégájának szebbre sikerült a névjegye. A történet remek csavarja, hogy Bateman valójában felcserélhető figura, ezért mindig másnak hiszik, mint aki, így sokáig bármit megúszhat. A nem sokkal későbbi pénzügyi válságot pont az ilyen alakok okozták.

A nagy ugrás (1994)

Sokan gyanították, de Ethan Coen és Joel Coen, illetve a forgatókönyvírásba nekik besegítő Sam Raimi bebizonyították, hogy egy hatalmas cég vezetéséhez nem kell zseninek lenni, sőt. A Hudsucker cég virágzik, az elnök mégis öngyilkosságot követ el, az alelnök pedig úgy dönt, tönkreteszi a céget, hogy aztán olcsón felvásárolhassa. Ehhez kell egy balek is, és ez lesz az ügyefogyott Norville Barnes (Tim Robbins) az alagsori postázóból. A fiú azonban olyan meghökkentő ötletekkel áll elő, amelyek a cég felvirágoztatásához vezetnek. Az éjfekete komédia megmutatja, milyenek voltak annak idején az irodák, alagsori postázóval, csőpostával és egyebekkel, Paul Newman pedig élete egyik legjobb alakítását nyújtja a furmányos igazgatóhelyettes szerepében.

Az ördög Pradát visel (2006)

Persze, persze, a felszínen ez egy romantikus komédia, kirándulás a divat csillogó, de néha kőkemény világába. Ám elsősorban azt látjuk, hogyan érvényesülhet valaki a munkahelyén a megfelelő hozzáállással szorgalommal és saját világképpel – és minként változtat meg valakit a munkája. Anne Hathaway gyakornokként érkezik a neves Runway Magazinhoz, amelynek Meryl Streep a teljhatalmú főszerkesztője – a karaktert a Vogue legendás, de rettegve félt szerkesztőjéről, Anna Wintourról mintázták -, és mindent elér, amit csak lehet. Ha mindez kissé idealizáltan is, de bemutatja, hogy a megannyi irodai léhűtő között – ilyen a zseniális Emily Blunt is -, önálló egyéniséggel, jó munkamorállal és picike tehetséggel remekül lehet érvényesülni. HR tanácsadó cégeknek kéne vetíteniük minden ügyfélnek!

Spotlight - Egy nyomozás részletei (2015)

Irodából ezerféle van, a legnagyobb nyüzsgést azonban egy újság szerkesztősége képes produkálni. Ilyen újság a valóban létező Boston Globe, amelynek oknyomozó részlege tárta fel és robbantotta ki a katolikus egyház legnagyobb modernkori botrányát. Tom McCarthy rendezőt azonban nem csupán a botrány érdekelte, hanem a klasszikus újságírói munka folyamata is, még a számítógép előtti időkből, amikor még valódi archívumok mikrofilmjeiből halászták ki az információt, amikor kis kocsikkal jártak körbe az iratokkal, és amikor mobiltelefon nélkül kellett mindent elintézni. Mindezt olyan színészekkel, mint Michael Keaton, Mark Ruffalo vagy Rachel McAdams, és nem véletlen, hogy a Spotlight elnyerte a legjobb filmnek és legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart!

Hivatali patkányok (1999)

A hivatali filmek koronázatlan királyát az idétlen filmek császára, Mike Judge, Beavis és Butthead „apukája” rendezte, és bemutatásakor jókora bukta volt. Aztán kezdték megszeretni, és amikor megjelent videón, már zabálták az emberek és ma is gyakran idézik a legjobb pillanatait és legeredetibb benyőgéseit. Hőse Peter, egy közepes IT cég napi nyolc órájában gályázó rabszolgája, akinek megváltozik az élete, amikor egy hipnózis során „úgy marad” és megszabadul gátlásaitól. Innentől már shortban megy dolgozni, ha bemegy, leszarja kisszerű, ostoba főnökét és két haverjával remek ötletet eszel ki arra, miként kopasszák meg a céget kicsiben – amiből aztán nagy lesz. A Hivatali patkányok sajnos egész pontosan ábrázolja az irodai létet annak minden nyűgével és nyilaival, és pont ezért nézhető meg újra és újra, ráadásul a friss és fiatal Jennifer Aniston is feltűnik benne!

A Family Guyt is megihlette a film híres fax lezúzós jelenete: