A sok utánzat és fantáziátlan, lélektelen amerikai remake után végre itt egy igazi skandináv krimi, ami képes torkon ragadni a nézőt a múlt és a jelen bűneivel, elátkozott sorsaival és nagyszerű karaktereivel!
Az elmúlt évekre a korábban méltán híres és kedvelt skandináv krimi nagyjából olyan üres marketing jelszóvá vált, mint a kézműves sör vagy a street food, és boldog-boldogtalan belevághat, aztán csodálkozunk, hogy az eredmény a legjobb esetben valami langyos izé. Nemrég még magyar skandináv krimi is készült, az X – A rendszerből törölve, és persze Hollywood is rajta van a témán. És az ember nézi az olyan szépen megcsinált, nagy sztárokkal telerakott, de tökéletesen üres produkciókat, mint a Hóember vagy legutóbb az Ami nem öl meg, ahol még arra is figyeltek, hogy megtartsák az eredeti svéd neveket és helyszíneket, és semmit nem érez. Pedig a skandináv krimi egyik legfőbb jellemzője az volna, hogy úgy torkon tud ragadni, mint például A 64-es betegnapló.
A bűnös címmel nemrég kaptunk egy igazán jó dán krimit, de az inkább tökéletes helyzetgyakorlat, frappáns kamaradráma volt, míg a Jussi Adler-Olsen regénysorozatából készült Q-ügyosztály széria (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta) legújabb, és a hírek szerint legutolsó darabja mindent hoz, ami egy klasszikus skandináv krimihez kell. Van leharcolt nyomozó, a múlt sötét árnyai, a jelen társadalmi kérdései, nők elleni erőszak és eltorzult családi szál. És igen, ezek már a kezdetekben is sablonok, rosszabb esetben klisék voltak, de ha valaki jól tudja használni őket, akkor remekül működnek. És jelen esetben is működnek, miután a régi felderítetlen ügyek már jól ismert alagsori nyomozópárosa, a mizantróp Carl Mørck és a barátságos Assad pályafutásuk legnehezebb ügyével találják magukat szembe.
Merthogy egy belvárosi lakás felújítása során egy befalazott titkos szobában három mumifikálódott holttestet találnak. Hamarosan kiderül, hogy az áldozatokat mind köti valami a Sprogø szigetén egykor működött, a 60-as években bezárt hírhedt kórházhoz, ahol annak idején valamilyen okból deviánsnak mondott fiatal nőket kezeltek – vagy kísérleteztek rajtuk. És a múlt most is kísért, hiszen ezekben a filmekben ez a közös, meghatározó motívum, és ezek a kísérletek, ha más formában, de ma is folytatódnak. Hőseinknek nem csak bizonyítékokat kell minderre szereznie, de befolyásos társadalmi szereplők ellen kell harcba indulniuk, és életben is kell maradniuk.
Christoffer Boe (Rekonstrukció) rendező és Nikolaj Arcel forgatókönyvíró kétségtelenül sokat markolnak, különösen ha azt nézzük, hogy a széria annak idején inkább tévéfilmes minőséget képviselt, legalábbis látványában és költségvetésében. Hiszen van itt egy múltbéli szál, egy nagyon izgalmas nyomozás látványos akcióelemekkel, politikai áthallás és a jóléti állam kereteinek feszegetése, bűn és bűnhődés, de mégsem ezek a legizgalmasabb elemei a filmnek. Mert ezt a nyomozópáros hozza, közülük is természetesen az örök fintorra állt arcú Carl Mørckot játszó Nikolaj Lie Kaas. Aki nagyjából ugyanott kezdte, mint a jóval ismertebb Mads Mikkelsen, mégsem lett belőle világsztár: bár játszott nemzetközi produkciókban, ő maradt otthon, köszönte szépen. És Lie Kaas is egy zseni, egy fintora többet ér és többet mond el, mint bármilyen amerikai remake egésze. Itt egy elrontott életet, a megannyi szörnyű ügy megemésztését, a rendkívül erős igazságérzetet és egy furcsa barátságot sűrít egy alakításba – utóbbi természetesen a mindig megbízható Fares Fares által játszott Assadhoz fűzi, akinek a származása most először kap igazán fontos hangsúlyt.
A 64-es betegnapló mint krimi nem különösebben bonyolult, hamar megtudjuk, mi körül forog a történet – és nem is akar bonyolultnak látszani - , minden másban azonban rendkívül erős, mind hangulatteremtésben, mind színészi játékban, és nem utolsósorban társadalmi vádiratként. Itt nem a sztori csavarossága, annak fordulatai számítanak, hanem az elbeszélés ereje - és az van neki rendesen! Nem csoda, hogy minden idők legnagyobb bevételét elért dán mozibemutatója lett hazájában – és azon túl, hogy jó eséllyel a sorozat legjobb darabja is egyben, az elmúlt évek legjobb skandináv krimije is.
Értékelés: 9/10
