Producerek (1967)

Max Bialystock színházi producer (Zero Mostel) állandó anyagi gondokkal küzd. Színdarabjai nem hozzák a várt sikert, így a csőd szélére kerül, amire sürgősen megoldást kell találnia. A mentőötlettel a férfi neurotikus könyvelője, Leo Bloom áll elő (őt játssza Wilder, filmes pályája második szerepében), aki szerint egy bukásra ítélt, drága darabot kell színre vinniük, amelynek jól elsikkasztják a költségvetését. A kiválasztott mű a Hitler tavasza lesz. A biztos kudarc érdekében egy balfácán rendezőt szerződtetnek, a főszerepet pedig egy kábítószerfüggő színésznek adják. A szükséges tőkét gazdag, idős hölgyektől csalják ki. A bemutató azonban nem alakul tervszerűen, ugyanis a színdarab hatalmas sikert arat – Max és Leo így ismét bajba kerül.

A Producerek a legendás Mel Brooks rendezői pályafutásának első alkotása volt, és ez az utóbb sikeres színpadi musicallé adaptált alkotás volt az első együttműködés is (a háromból) az alkotó és Gene Wilder között. A neves amerikai kritikus, Roger Ebert szerint ez „minden idők egyik legviccesebb filmje”, s habár szoros a verseny, annyi biztos, hogy

a Producerek az évtizedek során klasszikussá vált.

Vakmerő poénjaival a film nemcsak kirobbanóan vicces, de a mai napig érvényes szatíra maradt (amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy még mindig játsszák magyar színpadokon is), amihez Wilder kiválóan asszisztált – nem véletlenül jelölték alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjra 1969-ben.

Vaklárma (1989)

Dave (Gene Wilder) és Wally (Richard Pryor) furcsa páros. Az újságosként dolgozó Dave süket, Wally pedig egy vak szerencsejátékos, Dave alkalmazottja. Amikor az újságos standnál lelőnek egy bukmékert, ők lesznek az első számú gyanúsítottak. Mivel a süket Dave háttal állt az eseményeknek, a vak Wally viszont csak arról tud beszámolni, amit hallott, ketten együttesen is csak csekély információval tudnak szolgálni. Dave látott egy lábat, Wally pedig egy Shalimar nevű parfüm illatát érezte. Kiderül viszont, hogy az áldozatnál volt egy pénzérme, amit bedobott Dave borravalós dobozába: ebbe az érmébe pedig egy olyan microchip van rejtve, amire sokaknak fáj a foguk.

Wilder nemcsak Mel Brooks rendezővel alkotott több filmen keresztül ikonikus párost, hanem Richard Pryor komikussal is, akivel számtalan remek poénnal ajándékozták meg a közönséget. A sok-sok röhögés mellett a négyből a harmadik közös mozi, a Vaklárma ráadásul szívmelengető perceket is tartogat a számunkra, hiszen kifejezetten megható figyelni, ahogy a két hős egymásra kapcsolódik, és Wally lesz Dave füle, Dave pedig Wally szeme.

Bonnie és Clyde (1967)

Bonnie és Clyde, a harmincas évek hírhedt amerikai gengszterpárosa egy korszak szimbólumának számított. Botcsinálta műkedvelőkből hamarosan vérbeli bűnözőkké válnak, s bravúros profizmussal rabolnak boltot, bankot, benzinkutat. Ha már nagyon szorul a hurok, a pandúroknak orrot mutatva nemes egyszerűséggel továbbállnak a szomszédos államba.

Végül már a rend őreinek valóságos hadserege próbál a nyomukra bukkanni, ám az egyszerű emberek számára ők testesítették meg a legendák várva várt hőseit és a nagy amerikai álmot.

Talán már nem is emlékszünk rá, és a rengeteg vígjáték után nehéz elhinni, de Gene Wilder drámai színészként kezdte a karrierjét, méghozzá ebben a gengszterfilmklasszikusban, amelyben egy Eugene Grizzard nevű férfit játszik, a Warren Beatty és Faye Dunaway alakította antihősök egyik túszát. Habár Arthur Penn mesterművében Wildernek így csak viszonylag kis szerep jutott,

Willy Wonka és a csokigyár (1971)

Az egész világ meglepődik, amikor a híres csokigyáros, Willy Wonka sok éves titkolózás után kihirdeti: öt szerencsés kiválasztott körülnézhet a gyárában, meglesheti híres csokoládéinak titkát, és mindezek tetejébe élete végéig ingyenes ellátást kap a Wonka-termékekből. Senki sem szeretné jobban ezt a díjat, mint az ifjú Charlie, de a családja túl szegény ahhoz, hogy a drága Wonka csokikból vásároljon, márpedig így semmi esélye, hogy hozzájusson egyhez abból az öt csokiba rejtett aranytallérból, ami a belépést jelentené. Egy nap azonban csoda történik, így Charlie is bebocsátást nyer a csokoládék csodálatos világába, ahol elképesztő kalandok várnak rá, a Wilder alakította Willy Wonka vezetésével.

Habár azóta Tim Burton verziója, benne Johnny Depp Wonka-alakításával kissé elhomályosította ezt a korábbi feldolgozást, sokáig a Willy Wonka és a csokigyár címszerepét tekintették Gene Wilder legikonikusabb szerepének, mivel mindennél jobban illusztrálta a színész visszafojtott, de belül kiszámíthatatlanul vad komikus energiáit. És mindenképpen Wilder zsenijét igazolja, hogy Burton és Depp csak elhomályosítani tudták az örökségét, elfeledtetni nem, így a mai napig emlékszünk a színész kirobbanóan lila öltönyös Wonkájára – annál is inkább, mivel időközben gyakran használt mémmé vált.

Mi más lenne ez, ha nem a halhatatlanság jele?

Amit tudni akarsz a szexről – de sosem merted megkérdezni (1972)

Woody Allen hét epizódból álló, kedvenc témájában forgatott filmfüzére szerelmi és szexuális furcsaságokat mutat be, természetesen Woody Allen egyedi humorán átszűrt megközelítésben. Az alkotó a filmben a következő kérdésekre keresi (és találja meg) a választ. Használnak-e a szexuális serkentőszerek? Mi a szodómia? Miért jutnak egyes nők olyan nehezen el az orgazmusig?

Habár az Amit tudni akarsz a szexről – de sosem merted megkérdezniben egyértelműen Allen viszi a prímet, nemcsak mint forgatókönyvíró-rendező, hanem mint négy különböző figurát megformáló főszereplő (feltűnik gyászos végzetű udvari bolondként, állhatatos olasz amorózóként, vakmerő melltartópecérként és sötét kételyektől gyötört spermiumként is), és mellette Gene Wildernek csak az egyik szegmensben jut szerep,

a színész még így is emlékezeteset alkotott.

Az ő orvosfigurájával a középpontban forgatott bárányos szkeccs talán a legbizarrabb az egész filmben, Wilder pedig olyan szerelmes pillantással néz a Daisy nevű birkára, hogy azt sosem fogjuk elfelejteni.

Fényes nyergek (1974)

A sztori középpontjában egy kis vadnyugati város, Rock Ridge áll, amely épp a frissen kiépülő vasúti nyomvonal útjába esik. Hedley Lamarr, a békebíró azzal indítja útnak martalócait, hogy tegyék a városkát mihamarabb lakhatatlanná, hogy aztán olcsón rátehesse a kezét a város telkeire. Amikor a seriffet megölik, Hedley meggyőzi a kormányzót, hogy küldje el a városba a vadnyugat első fekete bőrű seriffjét. Csakhogy az új seriff, Bart kifinomult nagyvárosi úriember, akinek némiképpen nehezére esik megnyerni a vadnyugati városka lakóinak bizalmát. De ami késik, nem múlik – főleg, hogy Bart összeáll az iszákos pisztolyhőssel, Waco Kiddel (őt játssza Gene Wilder).

Hét évvel azután, hogy brillírozott a Producerekkel, Mel Brooks ismét összeállt Wilderrel egy újabb szatíra erejéig: ezúttal a rasszizmust karikírozták ki egy kacagtató westernparódiában. A Fényes nyergek legnagyobb zsenialitását az adja, hogy úgy fordítja ki a népszerű zsáner elemeit, hogy közben kíméletlen kritikát mond a hollywoodi whitewashingról, nem mellesleg pedig tele van jobbnál jobb poénokkal és örökbecsű aranyköpésekkel. Brooks maga is ezt a filmjét tartotta a legviccesebbnek, és nem túlzás azt állítani, hogy

Az ifjú Frankenstein (1974)

Frederick Frankenstein fiatal agykutató megtudja, hogy hírhedt nagyapja ráhagyta erdélyi kastélyát. Azonnal odautazik, és találkozik a furcsa személyzettel: a púpos Igorral (Marty Feldman), az öreg házvezetőnővel (Cloris Leachman) és a csinos asszisztenssel, Ingával. Segítségükkel az ifjú tudós folytatja őse, a hírhedt Victor Frankenstein bizarr kísérletét – ám a történelem megismétli önmagát, és egy szerencsétlen baleset folytán teremtménye (Peter Boyle) elszabadul.

A helyzet még rémesebbé válik, amikor megjelenik hősünk menyasszonya, Elizabeth is.

Az ifjú Frankensteinben Mel Brooks a csúcsra járatta a paródia műfaját, amelynek mindig is a nagymestere volt, Wilder pedig egyszerűen lubickol a címszerepben. Ebben a filmben

bátran szabadjára engedte azokat a féktelen komikus energiákat,

amiket máskor visszatartott. Alkotó és színész közös munkájának köszönhetően így minden idők egyik legviccesebb vígjátékklasszikusa született meg, amelynek visszatérő poénjai mellett tényleg szinte az összes jelenetét végig lehet röhögni. Az ifjú Frankensteinnel egyébként Wilder kiérdemelte második Oscar-jelölését – de nem színészként, hanem forgatókönyvíróként, mivel Brooks mellett (Mary Shelley-n kívül természetesen) ő volt az alkotás társírója.

Rabbi a vadnyugaton (1979)

Avram Belinski, a lengyel rabbi (Wilder) nem mindennapi küldetés előtt áll: Európából San Franciscóba kell utaznia, hogy átvegye a helyi vallási közösség vezetését. Nem sejti, hogy útja során olyan kalandokba keveredik majd, amelyekből többet tanul az életről, mint a szent szövegekből. Egyebek mellett vasúti munkásnak szegődik, új társával bankot rabol, indiánok fogságába esik és még sok más merész kalandon esik át, mire megérkezik álmai városába, San Franciscóba. Robert Aldrich rendezése az olyasféle westernparódiák nyomvonalán halad, mint például a maga Wilder főszereplésével készült, fent említett Fényes nyergek – csak sokkal meghatóbb és szívmelengetőbb azoknál, főleg a végkicsengése.

Gene Wilder naiv rabbijával pedig olyan szép párost alkot Harrison Ford karcos fegyverforgatója, hogy öröm nézni.

Dutyi dili (1980)

Egy fatális véletlen folytán bankrablók helyett két harkály kosztümös, puhány szendvicsembert tartóztatnak le és ítélnek 125 év börtönre. Harry (Richard Pryor) nem tudja komolyan venni a dolgot, biztos benne, hogy nemsokára olyan könnyen kiszabadulnak, mint ahogy bekerültek. Ám a helyzet valahogy nem akar jobbra fordulni, ezért kénytelenek a sarkukra állni, ha nem akarják a nehézfiúktól hemzsegő társaságban hullazsákban végezni.

Ezért cimborájával, Skippel (Wilder) bőszen tettetik a nagyfiút, nem kis hatást gyakorolva a börtönlakókra.

A Dutyi dili a második közös együttműködés volt Wilder és Pryor között (előtte a Száguldás gyilkosságokkalt, utána pedig a már említett Vaklármát és a Folt a zsákját című komédiát forgatták együtt), és az első Wilder és a legendás Sidney Poitier között, akit ugyan elsősorban a filmtörténelem egyik legsikeresebb fekete színészeként ismerünk, de volt pár rendezése is – ez az egyik. Habár annak idején a kritikusok lehúzták a Dutyi dilit, a közönség imádta, és hatalmas box office-siker lett. Szerintünk pedig az idő próbáját is kiállja,

(via Slashfilm, Gold Derby)