Ahogy a mondás tartja, minden történetnek van eleje, közepe és vége, csak nem biztos, hogy ebben a sorrendben. A közönséget a legkönnyebben az információ visszatartásával lehet izgalomban tartani, ezért is tűnhet veszélyes vállalkozásnak már a film elején lelőni a poént – vagy legalábbis egy részét. A módszer azonban működik, ha jól csinálják, ahogy az alábbi példák is bizonyítják.

Memento (2000)

Annak idején álló ovációval fogadta Christopher Nolan korai filmjét a Velencei Filmfesztivál közönsége, és joggal. A rendező nem lineáris történetmesélés iránti vonzódása rendkívül jól érvényesül ebben a neo-noir filmben, kihasználva a kontrasztos színpalettákat és az egyedi narratív struktúrát, amely a múlt és a jelen között ugrál. A nézőnek így magának kell összeraknia a teljes képet, a végkifejletet viszont lehet tudni előre, hiszen ott indul a sztori.

A faun labirintusa (2006)

Mielőtt Oscar-díjat nyert volna A víz érintésével, Guillermo del Toro rendező A faun labirintusa című fantasyvel már lenyűgözte a világot. Különösen a nyitójelenet szólt nagyot, amelyben a főszereplő, Ofelia a földön fekszik, látszólag haldokolva, ami rögtön kérdéseket vetett fel a nézőben a 10 éves kislány sorsával kapcsolatban.

Az 1944-es Spanyolországban játszódó filmben egy faun Ofeliát az alvilági hercegnő reinkarnációjának tartja. Ahhoz, hogy visszatérhessen a királyságába, három feladatot kell teljesítenie, hogy elérje a halhatatlanságot, ám a halandó világhoz való érzelmi kötődése elbizonytalanítja.

Visszafordíthatatlan (2002)

Gaspar Noé sokszor túltolja és a polgárpukkasztáson kívül nemigen akar elérni semmit, és bár a Visszafordíthatatlan sem nélkülözi a hatásvadász elemeket, a film legfontosabb eszköze, nevezetesen, hogy visszafelé látjuk a cselekményt igen fontos dramaturgiailag – mert a film vége, azaz a történet eleje óriási gyomrost visz be a nézőnek.

Kezdetben talán zavaros lehet, de a nézők végül rájönnek, hogy a férfi, aki egy másik férfit agyonver egy tűzoltó készülékkel, és a brutálisan megerőszakolt nő egykor boldog pár volt, akik gyermeket vártak. A végére azonban az idő tényleg mindent elpusztít az ok-okozatnak ebben a kíméletlen mozgóképes illusztrációjában.

Aranypolgár (1941)

A kritikusok és rajongók által gyakran minden idők legjobb filmjeként emlegetett Aranypolgárról sokan nem tudják, hogy megbukott a mozipénztáraknál. A korát mindenképpen megelőző életrajzi dráma Charles Foster Kane újságmágnás szakmai és magánéleti felemelkedését, majd bukását mutatja be.

Hogy hol ér véget az utazás, azt már a nyitányban megkapjuk, amikor az idős és megtört Kane meghal, és elrebegi utolsó, ma már legendás szavát, a „rózsabimbót”, amelynek csak a fináléban derül ki a jelentése.

Alkony sugárút (1950)

Amikor Joe Gillis forgatókönyvíró holttestét egy villa medencéjében találják meg, felmerül a kérdés: hogyan került oda, és ki ölte meg? Joe a film narrátora, és flashbackekben meséli el a történetét, kezdve a nehezen beinduló karrierjétől egészen az elfeledett némafilmsztárral, Norma Desmonddal való viharos kapcsolatáig, amelyért végül az életével fizet. Billy Wilder klasszikusa a fekete komédia és a film noir zseniális kombinációja, emellett szórakoztatóan mutatja be, milyen pusztító tud lenni a hírnév és a hírnév utáni hajsza.

Ponyvaregény (1994)

Tarantino kultklasszikusánek egyik nagy ötlete, hogy a különböző karakterek egyéni sztoriszálait időben felbontva meséli el, majd a mozaikokból a végén összeállít egy nagyobb képet. A másik, hogy lényegében ugyanazokkal a szereplőkkel kezdődik és végződik. Míg „Tökfej” (Tim Roth) és a „Nyuszimuszi" (Amanda Plummer) párosát a prológusban rablóként mutatják be, akik látszólag átveszik az irányítást egy reggelizőhely felett, a finálé már másról szól. A két Bonnie és Clyde imitátorral szemben a nézők addigra már teljes tisztában vannak azzal, hogy az étteremben ott van a két bérgyilkos, Jules és Vincent is, akik nem fogják tétlenül tűrni, hogy kirabolják őket.

Fantomszál (2017)

Paul Thomas Anderson filmje egy talányos jelenettel indul, amelyben egy nő (Vicky Krieps) arról beszél, hogy "minden porcikáját" odaadta egy Reynolds nevű férfinak (Daniel Day-Lewis), aki cserébe valóra váltotta az álmait. A nő Alma, a fiatal pincérnő, aki a neves és különc divattervező, Reynolds Woodcock múzsájává vált.

A Fantomszál ezt a viharos románcot mutatja be kronológiai sorrendben, utólag pedig világossá válik, hogy Alma rejtélyes monológja a film végén azt jelzi, hogy Reynolds végre elfogadja a kompromisszumok fontosságát a kapcsolatban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy engedi, hogy Alma megmérgezze, és így sebezhetővé válva a lány képes legyen szeretni őt.

Via: Collider