A háború csupa izgalom

Leszámítva az olyan villámgyors hadjáratokat, mint amilyet a németek produkáltak a II. világháborúban a nyugati fronton 1941 májusában és júniusában, vagy az arab-izraeli 6 napos háborút, a legtöbb katonai konfliktus hosszan elhúzódó, hatalmas területeket érintő ügylet. Vannak olyan egységek, amelyek sosem látnak akciót, mert nem a fő csapásirányban helyezkednek el, de maguk a hadműveletek intenzitásuktól függően is rövid ideig tartanak.

Vagyis a legtöbb katona rendszerint unatkozik, gyakorlatozik, olvas, alszik, őrt áll.

Az első amerikai csapatok például 1942 januárjában érkeztek Angliába – hogy csak 1944 júniusában szálljanak partra Európában. Arról nem is beszélve, hogy egy modern hadseregnek csupán egy részét alkotják a ténylegesen a harcoló alakulatok, ráadásul a kisebbik részét, a nagyobbikat az ellátóegységek és az adminisztráció adják ki. Igaz, az ilyesmiből aligha jönne ki egy Ryan közlegény megmentése vagy egy Az őrület határán (1998), de a vicc kedvéért képzeljük el Tom Hanks Miller századosát, ahogy heteken át emberei leveleit cenzúrázza, jelentéseket ír, ellátmányt vételez, gyakorlatoztat, majd hosszú sétákat tesz.

A nem sokszor igent jelent

A filmek sokat fejlődtek, hiszen régen a hisztérikus nőket egy nagyon pofonnal nyugtatták le, amit még meg is köszöntek, a férfi pedig mindig megkapta, amit, pontosabban akit akart, ha elég kitartó volt. Elég volt hosszan és erősen megcsókolni egy lányt, az a férfi karjaiban lassan abbahagyta a kapálózást, és rájött, hogy neki pont ez kellett, csak nem tudta. Ez ma már kicsit durva lenne, de az olyan kitartó nyomulás azért meg nem ment ki a filmes divatból, mint amikor Andrew Lincoln a legjobb barátja feleségére hajt rá az Igazából szerelemben (2003). Tök aranyosnak szánták, hogy milyen kitartó, és ahogy súgókártyák segítségével vall szerelmet, de ez a mai normák szerint nem más, mint zaklatás – és akkor ugyebár ezt a „legjobb barátom” csaja kezdetű dolgot még meg sem piszkáltuk. Márpedig a zaklatás rendszerint a nők elleni erőszak egyik első lépése.

Csak húzd ki a beléd szúrt kést!

Őszintén reméljük, hogy te, kedves olvasó, soha nem leszel késelés áldozata. De ha mégis, felejtsd el mindazt, amit a filmekben láttál a késelésekkel kapcsolatban, és rögtön fordulj orvoshoz, és véletlenül se húzd ki a benned hagyott fegyvert. A filmekkel ellentétben a fegyver eltávolítása – legyen az kés, nyíl vagy valamely háztartási cikk, például szög – mindig súlyosbítja a sérülést. A filmekben ez rendszerint azt mutatja meg, hogy hősünk fittyet hány a fájdalomra, de ez olyan, mintha kétszer szúrnád meg magad, mert az eszköz ugyanazokat a testrészeket vágja át újra a kifelé vezető úton. Sőt, sok esetben a fegyver az, ami megakadályozza a komoly vérzést, mivel részben vagy egészben elzárva tartja az artériákat, amíg olyan egészségügyi szakemberek közelébe nem kerülünk, akik el tudják távolítani a fegyvert és el tudják állítani a vérzést ellenőrzött, steril környezetben, merthogy maga a nyílt seb is komoly fertőzésveszélyt hordoz magában. A New York bandáiban (2002) jó sokat szurkálnak, lehet belőle tanulni!

Öld meg a vezért, minden megoldódik!

A sci-fik visszatérő eleme, különösen akkor, ha robotok/droidok az ellenfelek, hogy ha a vezért kiiktatják, akkor az összes katonája egyszerre lefagy, hiszen nem kapnak irányítást. Ami nyilván marhaság, de fantasy filmekben is történik hasonló, legutóbb például A Nagy Falban (2014) győzött Matt Damon és kínai barátnője, miután megölték a rettentő Tao Tei királynőt. Az egésznek a még az ókorra visszanyúló zsarnokgyilkosság fogalmához van köze, a lényege pedig pofonegyszerű:

ha végzel a diktátorral, vége az elnyomásnak,

szétesik a rendszer, véget ér a háború, minden jó lesz. Bár vannak olyan paranoiás diktátorok, akik nem neveznek ki utódot, de a legtöbben felkészülnek erre az eshetőségre. A Sztálin halála (2017) című remek vígjáték megmutatta, milyen marakodás tört ki a potenciális utódok között, azzal kapcsolatban pedig csak találgatni tudunk, mi lett volna, ha sikerül a Hitler elleni merénylet, amit a Tom Cruise főszereplésével készült Valkűrben (2008) láthattunk – jó eséllyel egy másik főnáci került volna hatalomra, és minden ment volna tovább – természetesen kegyetlen megtorlásokkal.

A jók szépek, a rosszak pedig csúfak

Lehet, hogy az, ahogy kinézünk, befolyásolja, hogyan viselkedünk, de nem a megjelenésünk dönti el, jó vagy rossz emberek vagyunk, ami persze evidens. A filmekben persze másként van, a gazembereket általában csúnyának ábrázolják, ellentétben a hagyományosan vonzó főhősökkel és főhősnőkkel. Ennek nyilván rengeteg köze van a már a filmgyártás születésekor kialakult sztárkultuszhoz – az adott filmre rendszerint a főszereplő miatt veszünk jegyet, kár is tagadni -, és köze van a leegyszerűsített történetmeséléshez.

Egy másfél órás filmnél nagyon is praktikus, ha már első pillantásra tudjuk, ki a jó és ki a rossz.

Gondoljunk csak a Bond-filmek főgonoszaira, akik gonoszságát még valamiféle testi fogyatékosság is kiemeli – lásd Rami Malek égett arcát a 007 Nincs idő meghalniban (2021), és még sorolhatnánk. A kivétel persze a végzet asszonya, mint amilyen Cate Blanchett volt a Rémálmok sikátorában (2021) – de Hitchcock óta tudjuk, hogy a szőkékben sosem bízhatunk.

Az újraélesztés mindig működik

A filmekben bárkit újra lehet éleszteni, csak akarni kell, eleget pumpálni a mellkasát és levegőt fújni a szájába, és már ki is nyitja a szemét az illető – ha a vízből húzták ki, egy kis vizet köp ki -, és minden okés. Ha hinni lehet a filmeknek, ez minden alkalommal működik, ha megkérdezünk egy traumatológust vagy más szakembert, azt mondanák, hogy az újraélesztés (CPR) még mindig a legjobb technika valakinek a megmentésére, és mindenképpen érdemes próbálkozni vele, de ez nem működik olyan gyakran, mint a filmek szerint. Természetesen a filmek hihetetlenül lehangolóvá válnának, ha reálisan ábrázolnák az újraélesztés túlélési arányát, amikor a vízbefulladó áldozatok általában meghalnak – akár úgy is, hogy elsőre sikerült újraindítani az alapvető életfunkciókat -, de van egy másik oldala is a dolognak. A filmekből jelen esetben tényleg lehet tanulni, és ha csak egy kicsi esély is van valakinek a megmentésére, azt muszáj megpróbálni. Ahogy Dwayne Johnson is megpróbálja a Törésvonalban (2015), és ha ő megpróbálja, az biztosan sikerül.

Forrás: Listverse.com