Pontosan 50 éve, 1971-ben jelent meg a Rolling Stone magazinban két részletben  Hunter S. Thompson  ma már legendásnak számító regénye, a Félelem és reszketés Las Vegasban, amelyet aztán egy évre rá könyv formában, bár jogi okokból bizonyos nevek kihagyásával jelentettek meg. A Félelem és reszketés... azonnal nagyot szólt, sokan azonnal meg akarták filmesíteni, a siker titka pedig nagyon egyszerű volt. Ez a közvetlen, minden gondolatot és benyomást különösebb gátlás és fékek nélkül lejegyző, tulajdonképpen teljesen önmagáért való, stílusa és energiája miatt mégis lehengerlő írás minden előzmény nélküli volt, már ha nem számítjuk Thompson saját korábbi munkáit.

Merthogy a Félelem és reszketés pont olyan, mint az egy évvel korábban megjelent A Kentucky Derby, a Gonosz és a Züllés című írása, ahol Thompson a sznobizmus csúcsának számító lóversenyről készült tudósítani, hogy aztán az egész eseményt végigpiálja, és a verseny helyett saját és szárnysegédje kalandjairól írjon. És vicces módon ez a szárnysegéd az a Ralph Steadman volt, aki aztán a Félelem és reszketés illusztrátora lett, sőt, a „félelem és reszketés” szókapcsolatot Thompson már itt elsüti. A következő megbízása – ki adott neki ezek után még megbízást? - a Mint 400 elnevezésű sivatagi rallyról való 500 szavas tudósítás volt, az eredmény pedig egy több ezer szavas regény lett, ami szinte semmi másról nem szólt, csak arról, hogyan csapta magát szét az író és ügyvéd haverja a Las Vegas-i éjszakában.

Hogy ki volt ez az ügyvéd, az nem mellékes. A neve Oscar Zeta Acosta, akivel Thompson akkor ismerkedett meg, amikor tényfeltáró anyagot készített Ruben Salazarról, a latino emberjogi aktivistáról, akit a Los Angeles-i rendőrség ölt meg. A bizalmatlanság és gyanakvás légkörében folytatott munka mindkettőjüket megviselte, és paranoiddá tette, így Thompson kapva kapott a Las Vegas-i kiruccanáson, ahová magával cipelte a nála is nagyobb party arc Acostát, és a többi már történelem. Íme, az útravaló, amivel a két pasas nekivágott hedonista kalandjuknak: „A csomagtartó olyan volt, mint egy mozgó rendőrségi narkólabor. Volt két zacskó füvünk, hetvenöt pirula meszkalin, öt bélyeg magas hatásfokú LSD, egy sótartó félig teli kokainnal, ezen kívül a szivárvány minden színében játszó élénkítők, nyugtatók, sikíttatók és nevettetők teljes galaxisa… meg még vagy negyed gallon tequila, ugyanennyi rum, egy rekesz Budweiser, fél liter tömény éter és két tucat amyl.”

Thompsonnál pedig teljesen elmosódik a valóság és az elbeszélés, amelyben a két főhős már Raoul Duke és Doktor Gonzo néven szerepel. Merthogy évekkel később Hunter S. Thompson, aki minden interjújában kitért a kérdések elől, hogy mi az, amit valóban meg is tett ezen a vegasi úton, egy, Jim Silbermannek, a Random House könyvkiadó szerkesztőjének írt levelében azt írta, hogy az egész kiruccanás alatt nem nyúlt drogokhoz, csak piáltak, és azt is hozzátette, hogy a Rolling Stone-nál simán bevették a sztoriját. Azt tudni lehet, hogy az LSD-t korábban próbálta ki, utána nem nyúlt az anyaghoz, ahogy a kokaint is csak évekkel később próbálta ki, volt, amit egyszerűen csak kitalált, így, ha bármit is használt, az legfeljebb egy kis fű volt. És mégis, a Félelem és reszketés egy drogos könyv, csakhogy nem a hippik felszabadító érzését és nem a William S. Burroughs féle függők kétségbeesését közvetítette, hanem valamiféle szilaj, minden mindegy alapú elbaltázott, fékevesztett tombolást, amibe Thompsonnak valahogy az amerikai álmot is sikerült belerángatnia – Őrült utazás az Amerikai Álom fellegvárában, ez volna az alcím.

Csoda, hogy ezek után a könyv egy klasszikus lett, amit mindenki meg akart filmesíteni? Még Martin Scorsese és Oliver Stone is, Jack Nicholsont és Marlon Brandót szerették volna először Duke és Gonzon szerepére, de ment az idő, és már túl öregnek találták őket, majd Dan Aykroyd és John Belushi került sorra, de Belushi fogta magát, és meghalt. Ezután már John Malkovich-ban gondolkodtak, de ahogy elhúzódtak az előkészületek, őt is túl öregnek találták, azt jött Terry Gilliam és Johnny Depp, Thompson pedig beleszeretett Deppbe. Oké, nem szó szerint, de a Félelem és reszketés Las Vegasban (1998) forgatása előtt 4 hónapon át bandáztak együtt, a színész Thompson ruháit hordja a filmben, az ő vörös Chevrolet Impaláját vezeti, és az író maga nyírta Depp feje búbját kopaszra a saját konyhájában.

Igaz, a filmet megnézve azt is mondta, ha valakit úgy látna játszani, mint ahogy Depp játszotta őt el, akkor egy székkel verné fejbe, de utána is közeli barátok maradtak. Depp a 2011-es Rumnaplóban újra eljátszotta őt -, és a színész rendezte meg Hunter extravagáns, 3 millió dolláros temetését, amikor annak sikerült talán direkt, talán teljesen véletlenül fejbe lőnie magát kolorádói otthonában. És akárhogy is volt annak idején az az út Las Vegasban, a Félelem és reszketés örökre megváltoztatta a világirodalmat.