Nem is olyan régen bemutattunk 6 alulértékelt sci-fit, amelynek érdemes (még egy) esélyt adni – most következzék még 5, hasonlóan figyelemre méltó alkotás.

Viszlát tegnap (2019)

Stefon Bristol azonos című rövidfilm alapján készült debütáló alkotása két tizenéves tudóspalántáról C.J.-ről (Eden Duncan-Smith) és Sebastianről (Danté Crichlow) szól, akik feltalálják az időutazást, majd a technika segítségével megpróbálják megmenteni C.J. meggyilkolt testvérét. Az időutazás szabályai lényegében a Vissza a jövőbe logikáját követik, és annyira nem titkolja az előképeit a film, hogy

még Michael J. Fox is beugrik egy cameo erejéig.

Az időutazásos történetek gyakran lehetővé teszik a szereplők számára az „újratervezést”, és a Viszlát tegnap ezt az ötletet a társadalmi igazságtalanságok metaforájaként is alkalmazza. Miközben a történet komédiával felütött kalandos utazásként is nézhető, vannak olyan pillanatok is benne, amelyek egészen megrázóak.

A kolosszus (2016)

Annak ellenére, hogy Anne Hathaway játszotta a főszerepet, A kolosszus nem keltett nagy feltűnést a premierje idején. Ez azért sajnálatos, mert a film ügyesen kísérletezik a műfajokkal. Hathaway alakítja Gloriát, az alkoholizmussal küzdő munkanélküli írónőt, aki visszatér szülővárosába, és újra találkozik gyerekkori barátjával, Oscarral (Jason Sudeikis).

A sci-fi elem akkor jön be, amikor egy kaiju szörny megtámadja Szöult,

és Gloria rájön, hogy neki köze lehet hozzá.

Nacho Vigalondo rendező olyan nyíltan kölcsönöz képi elemeket a Godzilla-filmekből, hogy a Godzilla jogtulajdonosa, a Toho be is perelte Vigalondót a szerzői jogok megsértése miatt. A kolosszus azonban több, mint egy egyszerű szörnyfilm. A középpontban Gloria alkoholizmusa és Oscarral való bonyolult kapcsolata áll, ami meglepően érett és sötét nézőpontot kölcsönöz a filmnek.

A végtelen (2017)

Justin Benson és Aaron Moorhead rendezte, írta és vágta ezt az alacsony költségvetésű filmet, és egyben ők is alakítják a főszereplőket, akiket egész véletlenül Justinnek és Aaronnak hívnak. A testvérek gyerekkorukban megszöktek egy őrült UFO-halálkultusz szektából, de egy nap rejtélyes videót kapnak, benne titokzatos meghívóval, ami "A felemelkedés" című eseményre invitálja őket. Justin félelmei ellenére megállapodnak, hogy egy napra visszatérnek a szektához. Régi barátaik meleg fogadtatásban részesítik őket, de aztán a dolgok különös fordulatot vesznek, a testvérek egyre furcsább rituálékban találják magukat.

A végtelen, amely stílusában H. P. Lovecraft horrorjait is megidézi – a Szín az űrből című novellára (1927) egy külön utalást is kapunk –, a bizonyíték arra, hogy

egy érdekes koncepcióból nagy költségvetés nélkül is lehet kiváló filmet készíteni.

Az üstökös éjszakája (1984)

Több mint 65 millió év óta először fordul elő, hogy a Föld egy üstökös csóváján halad át, ami tömeges kihaláshoz vezet; a világ népességének nagy része vagy teljesen elpusztul, vagy zombivá változik. A Kaliforniában élő testvéreknek, Reginának és Samanthának (Catherine Mary Stewart és Kelli Maroney) véletlenül sikerül túlélniük az apokalipszist, és kénytelenek megvédeni magukat a kannibál szörnyekkel és a vérükre szomjazó gonosz tudósokkal szemben.

Thom Eberhardt filmje 1984-ben nem aratott nagy sikert, de a sci-fi elemek és a tinivígjátéki humor egyedi ötvözetének, valamint a 80-as évek esszenciáját megragadó kiváló soundtracknek köszönhetően

az elmúlt évtizedekben szép lassan megtalálta a maga lelkes közönségét.

 
Paprika (1993)

A 2010-ben, 46 éves korában elhunyt Szatosi Kon utolsó nagyjátékfilmje, a Paprika a jövő Tokiójában játszódik, ahol egy kutatócsoporttól titokzatos körülmények között ellopnak egy álomolvasó gépet. A tesztfázisban levő DC-mini nevű találmány kikerülése azért különösen veszélyes, mert segítségével nemcsak elolvasni, hanem átírni is lehet a páciensek álmát. Tokió hamarosan egy kollektív rémálom kellős közepén találja magát, amiből talán csak egy talpraesett, félig fiktív, félig valóságos, de mindenképpen piros ruhás lány (Paprika) képes felébreszteni.

Az anime, amiben egy másodállásban "álomdetektívként" dolgozó tudóst követhetünk, az álmok és a valóság céltudatos keveredése, amelyet Kon pszichedelikus vizuális fantáziája is aláhúz. A Paprika

olyan, mintha A sejtnek, a rendező korábbi remekművének, a Perfect Blue-nak és az Eredetnek a keveredése lenne

– leszámítva persze azt, hogy utóbbi 2010-es, vagyis Nolan merített ihletet a japán rendezőtől, és nem fordítva.

A mágikus-realista pszichothriller a nehezen átlátható cselekménye miatt nem lett akkora közönségsiker, de érdemes neki esélyt adni, mert egy modern sci-fi-klasszikusról van szó.

Via: Lister / Movieweb