Az életben nem találkoznánk velük, de filmen valahogy mégis megkedveltük őket.
Az alkotók általában arra törekednek, hogy egy film főszereplője szimpatikus legyen a nézőknek, ezért ritkán tesznek meg olyan figurát főhősnek, aki teljesen elviselhetetlen, ne adj isten, egy igazi seggfej. Ám ritkán mégis előfordul, és ha egy tehetséges színész kapja a karaktert, akkor addig csűri-csavarja, hogy a játékával, és azzal, ahogy megmutatja az esetlenségét, akár szimpatikussá is teheti. Következzen öt ilyen kivétel.
Joe Fox (A szerelem hálójában, 1998)
Nem jellemző Tom Hanksre, hogy egy orbitális seggfejet játsszon, de ebben a romantikus vígjátékban pont ez történik. Az általa alakított Joe Fox mindent megtesz, hogy tönkretegye Kathleen Kelly (Meg Ryan) kis könyvesboltját, mivel szemközt nyitott egy nagyobbat. És még azt is megtartja magának, mikor rájön, hogy Kathleen az, akivel névtelen szerelmes leveleket vált a neten. Sőt, ezt az információt
olyan infantilis csipkelődésre használja fel, amit az általános iskolás kisfiúk csináltak, ha bejött nekik egy kislány.
Hogy mégis szerethetővé válik a figura, az elsősorban Meg Ryan bájának és kisugárzásának köszönhető, hiszen úgy vagyunk vele, hogy akivel ő összejön a végén, az rossz ember nem lehet.
Pete „Maverick” Mitchell hadnagy (Top Gun, 1986)
Bár a 2022-es folytatásból kiderül, hogy Pete Mitchell már némiképp megjámborodott, ám az 1986-os filmben a Tom Cruise által játszott figura még egy igazi irritáló, önfejű barom, aki semmibe vesz mindenfajta tekintélyt. Így lesz a gonosztevő nélküli sztoriból egy olyan film, ami egy igazi antagonistát helyez a középpontba. Na jó, elvileg a Val Kilmer által játszott, Iceman becenevű karakter a „rosszfiú”, de csak azért, mert vele kerül összetűzésbe Mitchell hadnagy, aki amúgy
nem engedelmeskedik a parancsnak, rendszeresen veszélybe sodorja a kollégáit és az sem igazán izgatja, ha több milliós kárt okoz.
Egy arrogáns, önimádó pöcs, aki imád hencegni.
Daniel Hillard (Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van, 1993)
Valószínűleg Robin Williamsnek nagy szerepe van abban, hogy ez a film úgy maradt fenn, mint egy emlékezetes családi vígjáték, mivel a Mrs. Doubtfire tulajdonképpen arról szól, hogy válás után a férfi nem tartja tiszteletben volt felesége kérését. Hiszen a nő többek közt azért vált el tőle, mert túl kevés időt tölt a gyerekeivel. Erre mit tesz Daniel?!
Elmaszkírozza magát, és befurakszik volt felesége új életébe.
Ez aztán érett hozzáállás! Közben információkat gyűjt a gyerekeiről, amiket akkor is megtudott volna, ha korábban rendes apaként viselkedik. És mindezek fejében még a nő új kapcsolatát is igyekszik tönkretenni. Daniel Hillard nem az az ember, akivel szívesen beszélgetnénk az emberi viszonyokról.
Ferris Bueller (Meglógtam a Ferrarival, 1986)
A nyolcvanas évek egyik kultfilmje kifejezetten szerethető, ha az ember gyerekfejjel nézi meg: van ez a srác, akit Matthew Broderick alakít, és aki
ahelyett, hogy suliba menne, inkább lenyúl egy luxuskocsit, és elindul hepajkodni.
Ahhoz, hogy tervét megvalósítsa, átveri a szüleit és az iskola igazgatóját, pedig, ha jobban belegondolunk, ez utóbbinak van igaza: az élet nem arról szól, hogy azt tesszük, amihez éppen kedvünk szottyan, és ha azt szeretnénk, elvesszük mások tulajdonát.
Pán Péter (Pán Péter, 1953)
Igazából J. M. Barrie regényének bármelyik feldolgozását említhetnénk, de a legtöbben a Disney animációs filmjét ismerik. A lényeg ugyanaz: mikor arról van szó, hogy mi lesz Sohaországban azokkal az Elveszett Fiúkkal akik elkezdenek felnőnek, megemlítik, hogy Pán Péter kiselejtezi őket. Ebből nagyon úgy tűnik, hogy derék hősünk egész egyszerűen
lemészárolja azokat a gyerekeket, akik elindulnak a felnőtté válás útján.
A 2023-as film, a Pán Péter és Wendy csavar egyet a sztorin, és ebben Hook kapitány úgy van feltüntetve, mint egy egykori Elveszett Fiú, aki mégis felnőtt. Így viszont ő lesz a pozitív karakter, aki végezni akar a tébolyodott, zöld ruhás szörnyeteggel, mielőtt az újabb áldozatokat szed, mert nem tetszik neki, hogy valaki nem marad örökké gyerek.
(via Far Out)
