Pótvizsga címmel indítottunk el tavaly egy igen népszerűnek bizonyuló cikksorozat itt a PORT.hu hasábjain, amelyben szerkesztőségünk tagjai rendszeres időközönként színt vallanak: éveken keresztül úgy írtak cikkeket egy-egy egekbe magasztalt kultfilmről, hogy valójában nem is látták azokat. Tom Cruise kultikus pilótás filmje nálam A remény rabjai, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső, a David Lynch-féle Dűne, a Fegyvernepper, Az ördög ügyvédje, a Csapd le csacsi!, A nagy Lebowski, a Szép lányok, ne sírjatok!, a Szamárköhögés,  az Egészséges erotika, a Beetlejuice – Kísértethistória, a Kapj el, ha tudsz!, a Halálsoron, A tizedes meg a többiek, a Megáll az idő, a Nincs bocsánat, az Eldorádó és A sebhelyesarcú után került sorra. Nem bántam meg!

Tony Scott 1986-os rendezését Magyarországon szokás szerint csak jó pár éves késéssel, 1991-ben mutatták be. Én ekkor mindössze 8 éves voltam, így ha el is jutottam a moziba, ott emlékeim szerint csak a Reszkessetek, betörők!-et láthattam '91 elején, hiszen egy kisfiút nem engedtek be a jegyszedő nénik olyan csinn-bumm cirkusz akciófilmekre, mint a Top Gun, vagy az idehaza szintén ekkortájt vetített Die Hard 2.

Engem ráadásul mindig is hidegen hagytak a repülőgépek. Annál inkább imádtam viszont az űrhajókat, így a '90-es évek számomra a Csillagkaput, a Csillagközi inváziót, Az ötödik elemet, az Alien 4-et és a felújított Star Wars-őstrilógiát jelentette – ezekkel pedig semmiképp sem versenyezhetett az előző évtized porosságát képviselő Top Gun, benne az akkor még nyálas bájgúnárnak elkönyvelt Tom Cruise-zal.

Így aztán hosszú ideig a világon semmiféle ingerenciát nem éreztem arra, hogy megnézzem ezt a '86-os kultfilmet.

Ennél nagyobb hibát nem is követhettem volna el!

A Top Gun ugyanis maga a nagybetűs kúlság, egy másfél órás MTV-videóklip, menő képekkel, menő zenével és még annál is menőbb szupersztárokkal! Azok a frizurák! Azok a dzsekik! Azok a napszemüvegek! Azok a zenék! Azok a fogpasztareklámnak beillő vigyorok! Azok a szédítő kameraszögek! Azok az adrenalinbombával felérő repkedős jelenetek! Egészen méltatlan, hogy szegény Tony Scottot mindenki hajlamos annyival elintézni, hogy

„ő csak a zseniális Ridley Scott kevésbé tehetséges kisöccse”

(talán részben ez lehetett az oka, hogy 2012-ben önkezével vetett véget az életének?).

Bár való igaz, a többi közönségkedvenc filmjét nem egyedül vitte sikerre – Az utolsó cserkész a forgatókönyvíró, Shane Black gyilkos humora miatt volt jó, a Tiszta románc pedig igazából egy ízig-vérig Tarantino-klasszikus, csak nem ő rendezte –, nem szabad elvitatni tőle, hogy a Top Gunt pont Tony Scott repítette kultikus magasságokba. A karrierjét ugyanis a bátyjához hasonlóan ő is televíziós reklámspotok rendezésével kezdte. És ha jobban belegondolunk,

Nem csoda, hogy a bemutatója idején az amerikai mozik kijáratainál felállított toborzófülkékben a korábbi évhez képest 500 százalékkal megugrott az amerikai haditengerészethez jelentkező fiatal férfiak száma.

No persze a Top Gunt természetesen senki sem a sztorija miatt szereti. Hiszen az egy tipikusan giccses hollywoodi közhelyhalom, egy grandiózus militarista erődemonstráció, nyakon öntve némi kötelező szerelmi szállal, no meg persze nem kevés melldöngető amerikai hazafiassággal. Maverick, azaz Pete Mitchell hadnagy, a tehetséges, de iszonyúan önfejű vadászpilóta a legjobbak legjobbja akar lenni (természetesen ki más játszana egy ilyen karaktert, ha nem az a Tom Cruise, aki a való életben is ilyen évtizedek óta). Sikerül is bekerülnie az Egyesült Államok haditengerészetének elitképzőjébe, a címbéli Top Gunba.

Csakhogy itt már nem elég, ha lélegzetelállító légi mutatványok közepette hősködik, mert nemcsak a kiképzői (Michael Ironside és Tom Skerritt) akarják letörni a szarvait, de legnagyobb riválisa a csapatból, a szintén nagyravágyó Tom „Iceman” Kazanski hadnagy is, akit a fiatal Val Kilmer alakít egészen zseniálisan. Ráadásul nem elég, hogy Mavericknek meg kell nyernie minden légi ütközetet a végső győzelemhez (vagyis a Top Gun-osztályelsőséghez), lenn a földön is vár rá egy nagy csata: el kell rabolnia csinos oktatója, Charlotte Blackwood (Kelly McGillis) szívét...

Klisé klisé hátán, mégis bitang jól működik, és a néző számára akkor is garantált a jó szórakozás, ha korábban már százszor megnézte a filmet.

Ehhez a minden fronton átütő sikerhez az amerikai haditengerészet csatasorba állított járműparkja és Tony Scott reklámfilmes profizmusa mellett természetesen a kiváló szereplőgárda is kellett: még a legapróbb mellékszerepekben is olyan sztárok tűnnek fel, mint Tim Robbins (a Merlin hívójelű pilóta), Anthony Edwards (a Goose hívójelű pilóta, Maverick legjobb cimborája) vagy épp Meg Ryan (Goose felesége). És persze ne menjünk el szó nélkül a fülbemászó filmzene mellett se, elvégre a Top Gun anno Oscar-díjat nyert a legjobb zene kategóriában a Take My Breath Away című betétdallal – ez az infó egyébként számomra is teljesen új volt, pedig nem egy „filmek, amikről nem is gondoltad volna, hogy Oscart nyertek”-jellegű cikket írtam már az elmúlt években.

Kiknek ajánljuk a Top Gunt? Azoknak, akik a '80-as években voltak fiatalok, és szeretnének egy kicsit nosztalgiázni most, hogy mindjárt mozikba kerül kedvenc repülős filmjük folytatása. De azoknak is ajánljuk, akik most fiatalok, és szeretnék tudni, miért imád a fél világ egy közel 60 éves fickót, akinek Top Gun: Maverick címmel mutatják be a legújabb blockbusterét.

Ítélet: 8/10