A Szárnyak (1927) - magyarul helyenként a Fiatal sasok  - című I. világháborús film büszkélkedhet a legeslegelső legjobb filmnek járó Oscar-díjjal, és egyben ez az egyetlen (igazi) némafilm, amely a díjat elnyerte - igaz, a szobrot megosztva kapta a Virradat című, Friedrich Wilhelm Murnau rendezte hangosfilmmel. A hollywoodi stúdiórendszer egyik feltalálójaként számon tartott Adolph Zukor volt a film producere, így a díjnak magyar vonatkozása is van, de nem csak ő vihetett haza Oscart, hanem a speciális effektekért - akkor még engineering effectfelelős Roy Pomeroy is, nem véletlenül. Merthogy egy olyan elképesztő produkcióról van szó, ami hihetetlen körülmények között, elképesztő technikai újítások sorát felvonultatva és rendkívüli kockázatot vállalva készült.

Az akkor rengetegnek számító 2 millió dollárból készült Szárnyak két fiatal amerikai pilóta története, akik eleinte egymás riválisai – ugyanabba a lányba szerelmesek -, ám hamarosan a legjobb barátokká és igazi fegyvertársakká válnak, hogy együtt harcoljanak az I. világháborúban Franciaországban. A rendező, William A. Wellman maga is pilótaként harcolt a háborúban, akárcsak a forgatókönyvíró John Monk Saunders, nem csoda, hogy olyan hitelesek a nagyszabású, hosszan és rengeteg odafigyeléssel készült csatajelenetek. Amik elkészítéséről akár könyvet is lehetne írni – írtak is -, annyira kalandos volt, hiszen mind a földön, mind a levegőben zajló ütközeteket szinte „élőben” kellett leforgatni, az utóbbiak esetében pedig

a színészek egyszerre voltak pilóták, kaszkadőrök és az operatőrök.

Nem voltak makettek, trükkök, mindig igazi repülőgépeket használtak. A két főszereplő közül Richard Arlen számára ez nem jelentett gondot, ő a Kanadai Légierő tagjaként harcolt a háborúban, Charles Buddy Rogersnek azonban menet közben kellett megtanulnia a gépet vezetni. Bár minden egyes felszállás után kihányta a beleit is, végül nem csak megszerezte a szükséges képesítést, de évekkel később a II. világháború során berepülőpilóta lett, ami majdnem olyan veszélyes mesterség, mint a vadászpilóták munkája. Persze nem minden nap volt veszélyes a 9 hónapos forgatás során: volt, hogy 18 napot vártak arra, hogy kitisztuljon az ég: a köztes idő iszogatással és csajozással telt el. Mire a stáb összepakolt, állítólag a szállodájuk összes női alkalmazottja terhes volt.

Az összes háborús film, amely Oscart nyert

Kereken 15 háborús film nyerte el a legnagyobb kitüntetést, a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, és a legutóbbi jelölt, a "csak" a legjobb idegen nyelvű alkotásnak szavazott Nyugaton a helyzet változatlan kapcsán össze is gyűjtöttük mindet.

Tovább

Az égen kavarogva egymást üldöző német és amerikai gépek pilótái közül a legtöbben szintén háborús veteránok voltak, ami nem jelentette azt, hogy a törékeny kétfedelű repülőgépek irányítása olyan könnyű lett volna.

Egyikük a nyakát törte, másikuk szörnyet halt,

amikor gépével lezuhant, de a körülményeket és a kezdetleges műszaki körülményeket figyelembe véve meglepően kevés volt a baleset. Különösen veszélyes feladat volt a „lelőtt” gépekben ülni. Az egyik jelenetben például a német pilótát alakító Frank Clarke-nak 6000 láb magasságig kellett repülnie, bekapcsolnia a kamerát, megrázkódnia, mintha találat érte volna, észrevétlenül bekapcsolnia azt a berendezést, ami fekete füstöt bocsájt ki, majd kinyitni a száját, hogy abból kifolyhasson a művér. Fekete-fehér filmről van szó, ezért csokiöntetet használtak. Ezután el kellett engednie a kormányt, hogy a lábával a gépet zuhanásba vigye, miközben ő maga halottat játszva ernyedten ült a pilótafülkében több ezer métert zuhanva, közben reménykedve, hogy képes lesz a megfelelő pillanatban újra átvenni a gép felett az irányítást.

Összesen mintegy 3500 katona és 300 pilóta dolgozott a filmen 220 repülőgéppel, ahol sok mindent menet közben kellett kitalálni, például azt, milyen fényvisszaverést produkál egy felhő, ha belerepülnek - ami cseppet sem veszélytelen dolog, de itt minden veszélyes volt. Így épített meg Wellman egy teljesen új, repülőgépre rögzíthető kameraállványt és egy motoros meghajtású kamerát, amely „magától” működött, miközben az aktuális csatajelenetben a pilóta a közelharcot imitálta. Más elsőségekkel is büszkélkedhet a film:

ez volt az első mozifilm, amiben meztelenséget mutattak

– az orvosi vizsgálat során a leendő pilótákat látjuk pörén, de a női főszereplő, az ekkor hatalmas sztárnak számító Clara Bow csupasz keble is megvillan egy párizsi jelenet során – és az első férficsókkal is a Szárnyak dicsekedhet, bár annak nincs erotikus töltete.  Tegyük hozzá, ekkor még nem volt az a fránya korhatár besorolás!

A filmben az akkor még kevésbé ismert Gary Cooper is kapott egy kisebb szerepet, ami hamar népszerűvé tette - ő később az egyik legjobb első világháborús film, az igaz történet alapján készült York őrmester (1941) címszereplője lett, Oscart is kapott érte. Ehhez képest a Szárnyakat pár év után szinte elfelejtették, csak 1968-ban „támasztotta fel” egy veterán pilóták szövetsége,

akik egy francia filmarchívumban találtak egy kópiát az elveszettnek hitt filmhez.

Amit aztán sok helyen újra vetíteni kezdtek élő hangszeres kísérettel, az Amerikai Kongresszus pedig 1997-ben döntött úgy, hogy a film esztétikailag, történelmileg és kulturálisan olyan fontos, hogy a Nemzeti Filmarchívumban őrizzék meg. Ennek is köszönhető, hogy bekerült a 6. Budapesti Klasszikus Filmmaraton programjába – érdemes megnézni!