Julia Ducournau Titán című őrülete nyerte Cannes-ban az Arany Pálmát.
A most 37 éves Julia Ducournau 2016-ban debütált rendezőként – Nyers című, a kannibalizmust a felnövés, a szexualitás és a másság allegóriájaként bemutató filmjét Cannes-ban a Filmkritkusok Nemzetközi Szövetségének díjával, a FIPRESCI-díjjal jutalmazták. Második filmje, az idei Titán még őrültebb, még sokkolóbb, még megosztóbb – és meg is kapta a Cannes-i Filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát, Ducournau pedig az átvételkor megköszönte, hogy "hagyták beengedni a szörnyeket".
Zavarba ejtőek azon szerencsések beszámolói, akik már látták a filmet. A veszettül robogó történet teljességgel kiszámíthatatlan, a Cronenberg-féle testhorrort vegyíti a Tarantino-filmek esztelen erőszakosságával, miközben mindentől merőben különbözik. Már magát a zaklatott előzetest is nehéz hová tenni.
Alexa gyerekként súlyosan mesérül egy autóbalesetben és a koponyáját titániumlemezzel erősítik meg, és innentől kezdve szexuálisan vonzódni kezd az autók iránt. A BBC újságírója a filmtörténet valószínűleg legbizarrabb szülését is megemlíti: Alexa egy autót hoz világra, amit a melléből szivárgó éjfekete olajjal szoptat. Mindez később egy transzszexuális történetté változik, amelyben Alexa egy fiú identitását veszi fel.
A történetvezetés érthető és lendületes, így mindig tisztában vagyunk vele, mi történik, még akkor is, ha nem világos, hogy miért.
A bizarr ötletek, a hirtelen témaváltások, a szédítő erőszak és az intenzív gore mellett még humoros részek is belefértek ebbe az eszelős kavalkádba, sőt, a főszereplőt is meg lehet kedvelni. Persze kellett azért némi felhajtás is: a Cannes-i bemutató után az ilyenkor szokásos hányás/rosszullét/teremből kivonulásról cikkeztek a lapok, de hát egy megosztó és felkavaró filmnél ez már-már természetes.
A Titánt várhatóan ősztől vetítik a magyar mozik.
