Amikor bemutatták, kasszát robbantott és mindenki imádta az elrabolt lányát mindenen és mindenkin átgázolva megmentő volt CIA ügynök történetét, ami elsősorban a meglepő szereplőválasztásnak volt köszönhető - de nem kizárólag!
Luc Besson a csúcson
Az 2008-ban, az Elrabolva bemutatásakor volt Luc Besson a csúcson. Mármint nem rendezőként, azon már rég túl volt, hanem producerként és forgatókönyvíróként, de ez utóbbi talán inkább ötletgazdaként pontosabb megfogalmazás.
Cége, az EuropaCorp ontotta magából a könnyen emészthető, sikeres filmeket,
amik sokszor franchise-ként is jól működtek – lásd a Taxi vagy a Szállító szériát -, nemzetközi sztárokkal dolgozott, ott volt Amerikában és a Távol-Keleten. Megállíthatatlan volt, pedig egyszerű módszerrel, pár mondatos filmötleteit a saját maga által kinevelt fiatal, de technikailag jól képzett, ambiciózus rendezőkkel dolgoztatta ki, figyelve a karakterekre, a helyszínekre és a látványra is.
Pierre Morelt is Besson nevelte ki, előzőleg operatőrként dolgozott A szállítón, A nyakörvön és a T4xin, első rendezésével, a B13 - A bűnös negyeddel (2004) bebizonyította, hogy ért az akcióhoz. Az Elrabolva esetében tökéletes szakmai háttérrel, Bessont abszolút támogatásával, aki nem csak társ-forgatókönyvíróként, de producerként, gyártóként és forgalmazóként állt mögötte. A hollywoodi mércével viszonylag szerény, 25 millió dolláros költségvetés erre a formátumra tökéletesen elég volt, különös tekintettel a helyismeretre,a megfelelő, összeszokott stábra és a messze nem méregdrága színészekre. És itt jutunk el a második ponthoz: a főhős, Bryan Mills szerepét eredetileg Jeff Bridges kapta meg, de ő később visszalépett, és így került a képbe Liam Neeson.
Egy másfajta akcióhős
A 80-as, 80-es évek akcióhőse kigyúrt, jóképű pasas volt, akinek játszania nem is kellett. Schwarzenegger, Stallone vagy JCVD pályája elején csapnivaló színész volt, aztán kicsit beletanultak a szakmába, de igazán jók sosem lettek, mert nem is kellett. Elég volt levenni az ingüket bunyó előtt, és már senki sem volt arra kíváncsi, milyen viszonyban vannak Shakespeare-rel. A 2000-es évekre a helyzet finomodott, sportos, de azért eszes figurák léptek előtérbe - nem véletlen, hogy Besson olyan sokat dolgozott Jason Stathammel. Ehhez képest Liam Neeson akcióhősként való szerepeltetése több szempontból is rizikós volt.
Először is Neeson már 57 éves volt, amikor megkapta a szerepet, ami ebben a műfajban elég koros. Másrészt teljesen más háttérrel érkezett, mint mások: ő igazi színész volt, lenyűgöző filmográfiával. Mögötte volt már a Schindler listája (1993), a Rob Roy (1995), a Michael Collins 9.0 színész (1996) és persze a Star Wars: Baljós árnyak (1999). Nem volt sztár, de jól csengett a neve, egyfajta garancia volt a minőségre, és talán ő maga is csodálkozott, hogy igent mondott erre a filmre – később beismerte, hogy
arra számított, az Elrabolva legfeljebb DVD-n jön ki.
De így is odatette magát, négy hónapot töltött Párizsban, hogy „akklimatizálódjon”, miközben egy volt SAS készítette fel a szerepre, a fegyverkezelésre, közelharcra, a testtartása, arra, hogyan lépjen be egy szobába, miközben kitanulta a Nagasu Do nevű kevert harcművészet alapjait, amiben van dzsúdó, aikido és dzsiu dzsitsu is. És ez volt a nyerő keverék, a komoly színészi háttér és a fizikai felkészültség.
Tökéletes helyszín
Párizs, a fény városa, a szerelmesek városa, a világ legnépszerűbb turisztikai célpontja! Ez a kép él bennünk, és ehhez képest az Elrabolva egy sötét, veszélyes várost mutat, ahol halálos veszély vagy még rosszabb sors vár az idelátogatókra, különösen a szép száz lányokra, és már megérkezésük első percében behálózzák őket. A történet nagy része sötétben játszódik, lerobbant építkezéseken, bordélyként üzemelő drogtanyákon, de Párizs azért a háttérben tökéletesen felismerhető – például a filmvégi autós/hajós hajsza során a Szajna parton. Besson és Morel a feje tetejére állították a várossal kapcsolatos sztereotípiákat, de nem szakítottak velük teljesen. Olyan jól sikerült mindez, hogy a francia fővárosba irányuló, elsősorban amerikai turizmus néhány évre érezhetően visszaesett – végül Liam Neesonnak kellett győzködnie az embereket, hogy ez csak egy film, Párizs nem is olyan veszélyes.
A megfelelő ellenfelek
Hollywood régi dilemmája az ellenfelek megválasztása, mármint nemzetiségileg. A hidegháború végére az oroszok okafogyottá váltak, az arabok teljesen elhasználódtak, az észak-koreaiakat csak ritkán lehet elővenni, a kínaiakkal meg ugye óvatosan kell bánni, mert sértődősek. A délszláv háború után divat volt mindenhol gonosz szerbeket szerepeltetni, de 2008-re már ez is rég elkoptatott lett, az albánokról viszont kevesen tudtak bármit is – de a dolog ügyesen kapcsolható volt Koszovón keresztül a délszláv válsághoz. A főgenyó albán, Marko Hoxha szerepét sem bízták valami cseh vagy más színészre, ahogy azt Amerikában szokták: őt a koszovói születésű Arben Bajraktaraj játssza, aki elég meggyőző. Ráadásul az albán maffia, amely a filmben a lányrablásokért felel, nagyon is valós és komoly tényező Európában, így egyszerre lett a dolog egzotikus és nagyon is reális, ami ritka kombó – és a még ma is élő albán vérbosszú hagyománya arra is jó, hogy a történetet tovább lehessen vinni.
A legjobb apa!
Nem ejtettünk még szót Bryan Mills karakteréről, pedig érdemes. A volt zöldsapkás és visszavonult CIA ügynök menő, pedig elsőre nem látszik annak, sőt, ő a legmenőbb apuka. Bár elvált gyereke (Maggie Grace) anyjától (Famke Janssen), és ritkán látja őket, amikor igazán szükség van rá, ott van. Elsőre nem engedné el a lányát Európába, de aztán rábólint a dologra, és Kim megmentése is azért válik lehetségessé, mert Mills rendesen kiképezte őt, és mielőtt elvinnék, a telefonban még nagyon gyorsan leadja a legfontosabb infókat. Mills a jelek szerint mindenhol otthon van, a világ minden pontján vannak kapcsolatai, céltudatos és ha bántják a családját, nem marad kő kövön.
Lehet, hogy ez elsőre nem tűnik olyan fontosnak, de az Elrabolva vonzerejét részben ez adta: a régi akciófilmeket csakis pasiknak csinálták, itt viszont adott egy pasi, aki azért lesz akcióhős, hogy jó apává váljon, és adott hozzá az elég vagány lánya, és, bár ennek később lesz csak jelentősége, egy talpraesett volt felesége. Szerintem elég sokan szeretnének ilyen családot, és ilyen szempontból
ez egy abszolút „családbarát” produkció.
Nem véletlen, hogy a film a 2008. január 8. amerikai premier hétvégéjén már visszahozta a ráköltött pénzt - az aztán más kérdés, hogy hány és milyen folytatást kellett ehhez csinálni. A gond persze nem magukkal a folytatásokkal volt, hanem az akcióhős pózába belemerevedő Liam Neesonnal, aki csak kipróbálni akarta a műfajt, hogy aztán ne tudja elengedni, és a hatvanadik Elrabolva utánzatra is igent mondott.
