Christopher Frank Carandini Lee, vagyis ahogy mi ismerjük, Christopher Lee  szüleinek az élete is kész regény. Apja, Geoffrey Trollope Lee katonaember volt. Azt állította magáról, hogy ő az amerikai polgárháború híres déli tábornokának, Robert E. Lee-nek a leszármazottja. A brit hadsereg tisztjeként végigharcolta a dél-afrikai búr háborúkat, majd az ezt követő első világháborúban ezredesi rangot szerzett. Tekintélyét jól mutatja, hogy feleségül egy olasz grófnőt választott magának Estelle Maria Carandini személyében. A hölgy korának szépségideálja volt: sorban álltak ajtaja előtt a kor neves portréfestői, hogy megörökíthessék, és több szobor őrzi arcvonásait, ráadásul Nagy Károly császárig tudta visszavezetni családfáját. Két gyermekük született: Xandra 1917-ben és Christopher 1922-ben.

Lee négyéves volt, amikor szülei elváltak. Anyja őt és nővérét Svájcba vitte. Egy kiváló magániskolába járt, ahol a diákszínpadon eljátszotta első szerepét: egy német mesefigurát, Rumpelstilskint, a tűzmanót. A család később visszaköltözött Angliába, ugyanis Estelle újra férjhez ment. Választottja ezúttal egy bankár, Harcourt George St-Croix Rose lett, aki nem mellesleg a később híres íróvá váló Ian Fleming nagybátyja volt.  Lee szülei nagyvilági életet éltek, és egyik fogadásukon megismerkedett két száműzött orosz herceggel, Dimitrij Pavloviccsal és Feliksz Juszupovval, akiket a világ Raszputyin merénylőiként ismert,  Lee pedig évekkel később főszerepet játszott a Raszputyin, az őrült szerzetesben (1966). Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy személyes kapcsolata volt az eljátszott szereppel.

Lee alapos, nagypolgári családhoz illő oktatásban részesült. Kiválóan vívott, rajongott a klasszikus irodalomért, tanult ógörögül és latinul. Nyelvérzéke később sem hagyta cserben:

megtanult franciául, olaszul, németül, spanyolul, svédül és oroszul is, de még görögül és latinul is jól beszélt.

17 éves volt, amikor Rose csődbe ment, ráadásul 25 ezer font nagyságú, akkor hatalmasnak számító adósságot halmozott fel. Estelle tőle is elvált, a két gyereknek azonban munkát kellett keresnie. Xandra az anglikán egyház nyugdíjpénztáránál dolgozott titkárnőként, Christopher pedig egy amerikai hajózási cégnél vállalt irodai munkát, ám közelgett a II. világháború. 

1939 szeptemberében, önként jelentkezett a finn hadseregbe, hogy a Szovjetunió ellen harcoljon a téli háborúban. Itt csak őrszolgálatot teljesített, majd két hét után hazatért. A Brit Királyi Légierő (Royal Air Force – RAF) önkéntes pilótája lett, ám hamarosan kiderült, nagy magasságban gondok vannak a látásával. A légierőtől a felderítéshez került, ahol végigharcolta az észak-afrikai, majd az olaszországi hadjáratot.

Lee a harcok során több alkalommal is farkasszemet nézett a halállal:

hátba szúrták, éles bombákban botlott el, egyszer pedig megmászta a Vezúvot, ami három nappal később kitört. Egy darabig a hírszerzésnek is dolgozott, mely során Titóval is kapcsolatba került, illetve az ellenséges vonalak mögött működő SOE kapcsolattartó tisztje volt. A háború vége után a náci háborús bűnösök után nyomozó részlegnél szolgált, de kalandjairól keveset mesélt, legfeljebb családi körben - például Ian Flemingnek.

A háború után munkát kereső fiatalembert állítólag unokaöccse, Nicolò Carandini, Olaszország új londoni nagykövete beszélte rá a színészetre.

Első szerződését Somló Józseffel, egy Angliába költözött magyar producerrel kötötte meg.

1947-ben aztán kezdetét vette páratlan, 68 éves színészi pályafutása. Eleinte főleg statisztaszerepek jutottak neki: felbukkant Laurence Olivier 1948-as Hamletjében lándzsahordozóként, az 1951-es Quo Vadisban fogathajtóként (a forgatáson meg is sérült), vívótudását pedig az 1955-ös Dark Avengerben mutathatta meg. Ennek forgatásán amúgy kicsit infantilis adok-kapokba keveredett: a főszerepet játszó Errol Flynn úgy elvágta Lee egyik ujját, hogy azt orvosoknak kellett visszavarrni. Aztán persze nem maradt el Lee visszavágása: ő meg levágta Flynn parókáját, aki erre annyira besértődött, hogy csak hosszas bocsánatkérés után jött elő a lakókocsijából.

Lee karrierjében fordulópontot jelentett a Hammer stúdióval kötött szerződés. A stúdió a Universaltól megvásárolta a Drakula- és Frankenstein-filmek jogait, és sorozatban készítették az ún. a gótikus horrorfilmeket. Az 1957-es Frankenstein átkában Lee alakította magát a szörnyeteget, átvéve ezzel a stafétabotot a műfaj klasszikusától, Boris Karlofftól. Az 1958-as Drakulát mind a rajongók, mind a kritikusok imádták. 1959-ben egy újabb klasszikus horrorfilm, A múmia kedvéért öltötte magára egy szörnyeteg maszkját, majd újabb és újabb szörnyeket alakított, ám egy idő után a Hammer filmek önismétlővé váltak, az alacsony költségvetés miatt a trükkök egyre kevésbé voltak látványosak, a forgatókönyvek pedig egyre gyatrábbak lettek. A legenda szerint Lee az 1966-os Drakula, a sötétség hercege forgatókönyvét annyira rossznak találta, hogy nem volt hajlandó a szöveget megtanulni:

így itt a vámpír egy szót sem szól, csak sziszeg.

Karrierje akkor indult be igazán, amikor maga mögött hagyta az őt ismertté tevő Hammert a 70-es évek elején. Jött A három testőr, avagy a királyné nyaklánca (1973), ahol ő volt a gonosz Rochefort gróf,  A vesszőből font ember (1973), amelynek elkészítéséhez azzal is hozzájárult, hogy segített megvenni a megfilmesítési jogokat, majd a James Bond: Az aranypisztolyos férfi (1974), aminél érdemes megemlíteni, hogy Ian Fleming saját bevallása szerint

a 007-es ügynök alakját részben Lee ihlethette.

Majd egy hosszú, de dolgos időszak után jött a A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége (2001). Lee személyesen is találkozott annak idején Tolkiennel egy oxfordi kocsmában, minden évben legalább egyszer elolvasta a Gyűrűk ura könyveit, és arról álmodozott, hogy eljátszhassa Gandalfot. Csakhogy kora miatt már nem engedték, hogy egy ennyire „aktív” szerepet kapjon, és talán horrorfilmes múltja is szerepet játszott abban, hogy a sötét oldalra átállt Szarumánt alakította végül. És ha már sötét oldal, természetesen ő volt a gaz Dooku gróf a Star Wars II. rész - A klónok támadásában (2002)  és a Star Wars: A Sith-ek bosszújában (2005).

Kedvenc munkája nem egy horror, hanem a Jinnah(1998) című életrajzi-történelmi film Pakisztán alapítójáról Muhammed Ali Dzsinnah-ról (1876–1948). Dzsinnah Gandhi legfontosabb politikai ellenfele volt, Lee pedig egy ellentmondásos, már-már fanatikus államférfinek, ugyanakkor rendíthetetlen és jelentős személyiségnek adott a filmben emberi arcot. Saját bevallása szerint ez pályája legmeggyőzőbb alakítása és legérettebb filmje, ám hiába kapott jó kritikákat, a pakisztáni-francia Jamil Dehlavi rendezte mű éppoly ismeretlen maradt a Nyugaton, mint maga a címszereplő. A pakisztániaknak az volt a gondjuk, hogy államalapítójukat egy brit horrorsztár alakítja, a Nyugatnak pedig az iszlám tematikával volt gondjuk.

Kevésbé ismert, hogy Lee-nek jellegzetes bariton énekhangja is volt – anyai ágon operaénekesek is voltak a családban, onnan örökölhette , amit több filmjében használtak is a rendezők a soundtrackhez (pl. A vesszőből font ember esetében).

Számos albumot adott ki, melyek közül egy 2010-es szimfonikusmetál-lemez lett a leghíresebb, ahol Nagy Károly császár haditetteiről énekel, de feldolgozta a Sinatra-féle My Way-t is.

Közreműködött a Manowar egyik albumán is. Teljesítményét a Metal Hammer magazin Spirit of Hammer díjjal jutalmazta, ráadásul Guinness-rekorder lett, mivel ő volt a legidősebb élő ember, aki a Top20-as listákra felkerült – az ünnepekre készített, nagyon vicces szám címe amúgy Jingle Hell volt. Más rekordot is tart, 279 szerepével ő lett a legrégebb ideje aktív színész, illetve a vásznon legtöbb kardpárbajt vívó színész is – 17 filmben vívott csörtét.

Lee összesen öt Tim Burton filmben is játszott – bár a Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélyából (2007) végül kivágták a jelenetét -, és ezek forgatása alatt került szoros barátságba Johnny Deppel. Úgy vélte, Depp is ugyanolyan túlélő, mint ő, és amikor fiatal kollégája 2013-ban vissza akart vonulni, ő beszélte rá, hogy ne tegye. Így mesélt erről: „Vannak frusztrációk – emberek, akik hazudnak neked, vagy akik nem tudják, mit csinálnak, olyan filmek, amelyek nem úgy sülnek el, ahogyan szeretted volna – szóval igen, megértem Johnny miért fontolgatja a visszavonulás. Én mindig megkérdezem magamtól: „Mi mást csinálnék?" A filmkészítés soha nem pusztán munka volt számomra, ez az életem. A színészeten kívül is vannak érdeklődési köröm – énekelek és könyveket írtam például –, de a színészet az, ami tovább visz, ez az, amit csinálok, ez ad életcélt…” 

Címlapkép: Christopher Lee (2012); Fotó: Mike Marsland/WireImage