Hatvanhárom éve, hogy bemutatták ezt a csodálatos vígjátékklasszikust, amit a PORT olvasói is imádnak. Legfőbb ideje volt hát, hogy összegyűjtsünk róla pár érdekességet.
1. Billy Wilder társ-forgatókönyvíró/rendező eredetileg Frank Sinatrát akarta a végül Jack Lemmon által eljátszott Jerry (nőnek öltözve Daphne) szerepére. Sugar Kane (a magyar szinkronban Vad Virág) megformálására pedig Marilyn Monroe előtt Mitzi Gaynort szemelte ki. Sinatra állítólag azért esett el a lehetőségtől, mert nem jelent meg azon a munkaebéden, ahova a rendező a dolgokat átbeszélni várta. De sokak szerint ez csak városi legenda, és Wilder egyszerűen nem volt teljesen meggyőződve az énekes színészi tehetségéről, így amikor Lemmon elérhetővé vált, inkább továbblépett.
2. A filmbeli gengszter, Spats Colombo figuráját a valódi maffiavezér, Al Capone alakja inspirálta. A leglényegesebb hasonlóság a cselekményt beindító véres esemény, a riválisokkal való leszámolás, ami elég egyértelműen megidézi Capone hírhedt 1929-es Valentin-napi mészárlását.
3. Marilyn Monroe szerződésében ki volt kötve, hogy csak színes filmben játszik, Wilder azonban meggyőzte, hogy a Van, aki forrón szereti esetében tegyen kivételt,
mivel színesben a két férfi főszereplő, Jack Lemmon és Tony Curtis arca nőnek sminkelve sápadt, zöldes színben játszott.
4. Curtis és Lemmon úgy tesztelték élesben még a forgatás előtt a női ruhát és sminket, amit viseltek, hogy körbejártak a stúdió teljes területén, és többek közt a női mosdóba is bementek (pontosabban Wilder tuszkolta be őket). Utóbbi helyen a tükör előtt állva vad sminkelésbe kezdtek – és egyetlen valódi nő sem foglalkozott velük, ami azt jelentette, hogy hitelesnek bizonyultak. Curtis azonban úgy érezte, csak azért működött az álca, mert ronda nőnek voltak megcsinálva, ezért visszament a sminkbe, hogy csiszoljanak még egy kicsit rajta. Új, ragyogóbb külsejével azonban a színészt azonnal felismerték, így visszatértek az eredeti sminkhez.
5. A két sztár egyébként olyan elszánt volt, hogy még egy Barbette művésznevű férfi kabarétáncost is felbéreltek, hogy tanítsa meg őket rendesen járni a magas sarkúkban. Egy hét után azonban Lemmon rájött: nem akarja, hogy olyan benyomást keltsen, hogy úgy jár, mint egy nő, hiszen a cél pont az, hogy úgy nézzen ki, mint egy férfi, aki megpróbál úgy járni, mint egy nő.
6. Tony Curtis a filmben nemcsak két, hanem három szerepet is alakított, hiszen Joe és női alteregója, Josephine mellett a kamumilliomost, Juniort is eljátszotta. Saját ötlete volt, hogy Junior megformálásánál Cary Grantet fogja utánozni, amire Wilder azonnal igent mondott. A dolog pikantériája, hogy a rendező mindig is meg akarta szerezni Grantet, ami sosem sikerült neki – Curtisnek köszönhetően azonban egy kicsit mégis megkapta, legalább az illúziót.
7. Marilyn Monroe a forgatás idején már súlyos drog- és alkoholfüggőséggel küzdött, ami miatt nem tudta megjegyezni a szövegét. Az „It’s me, Sugar” („Én vagyok az, Virág”) sort például
47 alkalommal kellett újravenni vele,
de ugyanígy meggyűlt a baja az egyszerű „Where’s the whiskey?” („Hol a whiskey?”)-vel. Utóbbi mondatot pedig Wilder minden létező helyre odaszögezte neki, de így is meg kellett ismételni a jelenetet, nem kevesebb mint 59 alkalommal.
A sok küszködés miatt a rendező idegei cafatokban voltak, és eléggé megromlott a viszony közte és a színésznő között (az alkotó egyebek közt olyan, nem túl kedves megjegyzéseket tett a sztárra, mint hogy a mellei gránitként állnak ellen a gravitációnak, az agya viszont olyan lyukacsos, mint egy svájci sajt). A kibékülést ráadásul ellehetetlenítette, hogy Monroe pár évvel a forgatás után meghalt. Wilder viszont később úgy emlékezett vissza a közös munkára, hogy neki nem volt semmi problémája Monroe-val – Monroe-nak volt problémája saját magával...
8. A mű utolsó, azóta ikonikussá vált, folyton idézett mondata, a „senki sem tökéletes” majdnem be sem került a forgatókönyvbe. Billy Wilder és írótársa, I.A.L. Diamond ugyanis egyáltalán nem voltak elégedettek vele, és csak azért nem húzták ki, hogy végre elküldhessék letisztázni a forgatókönyvet, de úgy voltak vele, hogy később majd mindenképpen lecserélik valami másra ezt a sort. Ám hiába gondolkodtak egy teljes hétig a dolgon, semmi jobb nem jutott az eszükbe – a közönség pedig egyszerűen imádta ezt a frappáns lezárást.
9. Nem annyira közismert, de a Van, aki forrón szereti egy Fanfaren der Liebe című 1951-es német filmen alapul, ami pedig egy 1935-ös francia komédia, a Fanfares d’amour remake-je volt. A kapcsolat azonban meglehetősen laza az eredeti művek és az amerikai verzió között, mivel azok epizodikusan meséltek el sztorikat arról, hogy két elkeseredett férfi mindent bevet, hogy valahogy pénzhez jusson, és ennek a próbálkozásnak volt a része, hogy nőnek öltözve beépülnek egy női zenekarba. De minden más, például a gengszteres háttér vagy a szerelmi szál, már Wilderék leleménye volt.
10. A Van, aki forrón szeretiből később több színpadi változat is készült. Az egyik Sugar címmel 1972 áprilisában nyitott, és több mint ötszáz előadást ért meg – ahogy a címe is sugallja, ennek a verziónak a Monroe által alakított figura állt a középpontjában. Évtizedekkel később, 2002-ben az eredeti címmel állították színpadra – és ebben a változatban Tony Curtis is szerepelt, ám ezúttal nem korábbi szerepét, hanem a Jerrybe/Daphne-ba beleszerető milliomost, Osgood Fielding III-öt játszotta. A legújabb Van, aki forrón szereti pedig egy 2021-es Broadway-musical, amit jelenleg is játszanak.
(via Mental Floss, moviefone)