A komikus, aki valószínűleg eleve ősz hajjal született, ma 75 éves, és erre a neves alkalomra gyűjtöttünk róla össze egy rakás érdekességet. Például nem találnátok ki, ki volt a legnagyobb rajongója!
Valahol mindenkinek kezdenie kell, és Steve Martin a szórakoztatóipart a Disneyland ajándékboltjában kezdte. Eleinte csak a park brosúráit és könyveit árulta, nem is volt fizetése, csak az eladott könyvek után járó 20 centet kapta meg. A dolog nyári munkaként indult, majd a suli alatt hétvégenként dolgozott, később viszont már teljes munkaidőben árulta az ajándékokat, és a gyerekeknek adott elő. Itt tanult meg lufit hajtogatni, zsonglőrködni, bűvésztrükköket előadni, és ennek köszönhette, hogy a főutcán lévő Magic Shopban kapott állást, ahol már a lasszóval is megtanult bánni, és a bendzsóján játszott.
A filozófia változtatta meg az életét, legalábbis ezt állítja. A rendkívül visszahúzódó fiatalember a Kaliforniai Állami Egyetem filozófia szakára iratkozott be, és bár már ekkor látszott, hogy ígéretes karrierje lehet a szórakoztatóiparban, egy időre megszakította fellépéseit és felhagyott a szövegírással is, és a tanári pályára készült. Aztán beiratkozott a UCLA dráma tagozatára, amit a színészet miatt nem végzett el, de több interjúban is elmondta, hogy az a rövid idő, amit a filozófia szakon töltött, döntően változtatta meg mindazt, amit önmagáról és az életről gondolt, ennek köszönheti, hogy magabiztosabbá, céltudatosabbá vált.
Szerepelt egy randizós műsorban, és csalt. Martin még 1968 jelentkezett versenyzőnek a The Dating Game című randiműsorba, és meg is nyerte az epizód fődíját, de csalással. Ekkor már a tévénél dolgozott a The Smothers Brothers műsor szövegírójaként, és sikerült egy gyerekkori barátja húgát bejuttatnia az adásba, noha ez a kiindulópont, hogy a versenyzők nem ismerik egymást, sőt, nem is látják a másikat. Steve és Marsha Walker, a barát húga azonban jó előre megbeszélte a kérdéseket és az azokra adott vicces válaszokat, így könnyedén nyertek, a fődíj pedig egy utazás volt a Tijuanába. Itt aztán állítólag egyrészt tényleg összejöttek, másrészt itt ugrott be a színésznek A három amigó (1986) című western vígjáték alapötlete, aminek nem csak főszereplője volt, de ő írta a forgatókönyvet is.
Amikor Martin befutott, édesanyja hihetetlenül büszke volt rá, egyszer az autóban rászólt, hogy most azonnal álljanak meg, szálljon ki és sétáljon át az utcán, ő pedig majd figyeli, ahogy az emberek felismerik. Az apja azonban más anyagból készült. Az ingatlanügynök Glenn Martin egyszerűen nem bírta a fia humorát, ha tehette, mindenki előtt leszólta, fia egyik legnagyobb sikere, A pacák (1979) díszbemutatóján egyre csak azt hajtogatta, hogy „Hát, nem egy Charlie Chaplin!”, de ennél tovább is ment. Amikor Martin a Saturday Night Live gyakori fellépője és visszatérő házigazdája lett, az apja kritikát írt arról, milyen pocsék volt a játéka és milyen rossz a humora. Tette mindezt a legfurcsább helyen, a Newport Beach-i ingatlanfejlesztők havi hírlevelében, amit ő szerkesztett. Azt azért érdemes tudni, hogy Glenn papa fiatalkorában megpróbálkozott a színészettel, csak nem jött össze neki – nyilván innen a keserűség és rosszindulat.
Ami a legendás, ma is élő és viruló szórakoztatóműsort, a Saturday Night Live-ot illeti, sokan azt hiszik, hogy Martint ez a műsor „termelte ki” és tette híressé, de valójában sosem volt a társulat tagja. Az viszont igaz, hogy soha senki olyan sokszor nem lépett fel itt, mint ő: 27 alkalommal volt vendég, volt, hogy egy évadon belül szerepelt a nyitó- és a záró epizódban, illetve a karácsonyi „különszámban”, házigazda pedig 15 alkalommal volt, ennél többször csak Alec Baldwin vezette a műsort.
Az olyan filmek révén, mint az Agyban nagy, a Rémségek kicsiny boltja, vagy a A Riviéra vadorzói, Martin lett a 80-as évek egyik legfelkapottabb vígjátéki színésze, neki azonban komolyabb ambíciói voltak. Drámában akart szerepelni, és a Filléreső című nagy költségvetésű musicalban végre komoly szerepet kapott. Igaz, énekelnie és táncolnia is kellett, sőt, szteptáncolni is megtanult, hogy eljátszhassa a boldogtalan házasságban élő, de a zeneiparban sikerről álmodó Arthur Parker szerepét. A gond az volt, hogy a közönségnek nem tetszett a komoly Steve Martin, akit mellesleg bőven lejátszott a vászonról a profi táncos képzettségű Christopher Walken. A film nagyot bukott, és Martin sokáig nem vállalt komoly szerepet.
Bár elsősorban színészként ismerjük, Steve Martin számos más területen is jelentőset alkotott, rengeteg forgatókönyvet, több színdarabot és regényt írt, stand up komikusként sokáig a szakma egyik legjobbja volt, a legtöbb elismerést azonban zenészként szerezte, 17 évesen tanult meg a bendzsón játszani, azóta profi előadó lett, saját zenekara van, több albumot is kiadtak, rendszeresen koncerteznek, sőt, Martin egy díjat is alapított a feltörekvő bluegrass zenészek támogatására, mert az ő műfaja. Összesen 3 Grammy díjat nyert eddig zenészként, kettőt pedig komikusként.
Az egyik legnagyobb rajongója Stanley Kubrick volt. Kubrick imádta A pacák című filmet, forgatásain rendszeresen idézett belőle, sokszor zavarba ejtve a munkatársait, és mindenáron szeretett volna Martinnal dolgozni. A 80-as évek közepén személyesen is találkoztak, és Kubrick azzal állt elő, hogy rá osztaná Arthur Schnitzler megfilmesítendő regénye, a Dream Story főszerepet – ebből lett később a Tágra zárt szemek (1999). Mint tudjuk, a főszerepet végül Tom Cruise kapta, de a rendező eredetileg egy komikusként képzelte el a karaktert, akinél a komédia ereje fegyvert jelent a külvilág ellen, és maga a film is inkább vígjáték lett volna, az egész erotikus thriller dolog csak Cruise és akkori felesége, Nicole Kidman színre lépésével került előtérbe.
Filmjeiért soha nem kapott Oscart, még csak nem is jelölték soha, amit gyakran tesznek szóvá a rajongói. Mondhatnánk persze, hogy vígjátékért ritkán adják ezt a díjat, de a 90-es évek második felétől újra játszott komoly szerepeket. Ilyen volt sokak kedvence, A sors kegyeltje (1994), ahol nem csak színész, de forgatókönyvíró és executive producer is volt. A fonák helyzetet nyilván az Amerikai Filmakadémia is érzékelte, és 2014-ben életműdíjat, vagyis tiszteletbeli Oscart-kapott.
Mint oly sok nagyon gazdag hollywoodi sztár, ő is műkincsekbe fekteti a pénze egy részét, vagyis lelkes műgyűjtő, akit elsősorban az olyan modern klasszikusok érdekelnek, mint Pablo Picasso, Roy Lichtenstein, David Hockney vagy Edward Hopper. Nem csak gyűjt, kereskedik is festményeivel, egy Hopper képet például 26.9 millió dollárért adott tovább 2006-ban, de volt olyan is, hogy nagyon mellényúlt. 2004-ben 850.000 dollárért vette meg a német modernista festő, Heinrich Campendonk Tájkép lovakkal című művét, ám amikor 15 hónappal később el akarta adni, kiderült, a kép hamisítvány. Így is sikerült túladni rajta, de sokat veszített a tranzakción.
