Kedvenc akciósztárunk egy Jean-Claude Van Johnson nevű, unatkozó hollywoodi sztárt alakít az Amazon nagy dobásában.
Van Damme nem egy üresfejű, karatézó izompacsirta, ezt mindeni tudja róla, aki már végignevette a 2008-as JCVD-t, amiben saját magát alakította: vagyis a kiégett, unatkozó akciósztárt, akit túszul ejtenek a rablók egy kisvárosi bankrablásban.
Hasonlóan önironikus alkotás lesz tőle a Jean-Claude Van Johnson című tévésorozat is, amit az Amazonnak készített, és hamarosan látható lesz a pilot epizódja. Már az első kedvcsináló trailer is fergeteges, ahogy kedvenc akciósztárunk unott pofával használja a fürdőszobában a saját magáról elnevezett, JCVD márkájú kencéket, majd még unottabb pofával átvonul a tágas nappalin, ahol a filmplakátjai díszítik a falat, és végiglapozza a patinás szórakoztatóipari magazint, a 111 éves Variety-t, amiben megint nem írtak róla egyetlen sort sem. Íme:
A nagy csavar a sztoriban egyébként az lesz, hogy a sorozatbéli Jean-Claude tényleg egy olyan rosszfiúkat leverő harcművész, mint amilyen a Van Damme-filmekben volt. Csak most már nyugdíjba vonulva, egy dizájnos luxusapartmanban élvezi a zsoldosmelókkal összeszedett milliókat. A folytatást mindenki kitalálhatja: egykori szerelme a segítségét kéri egy zűrös ügyben. Ő pedig előszedi a pincéből a fegyvereket, nyakába akasztja a dögcédulát, és elindul, hogy egyszemélyes hadseregként ismét leverjen minden rosszfiút, mint a régi szép időkben. A premier augusztus 19-én, azaz ma este lesz - mindenképpen megnézzük, és majd megírjuk itt a Porton, milyen volt! (via Geektyrant)