Ad egy: miféle zsé-kategóriás cím ez? Ki adta a filmnek? És hol lehet őt feljelenteni? Az eredeti cím Les Femmes de l'ombre, azaz körülbelül Az árnyék asszonyai. Ad kettő: második világháborús kémfilm? Ha már muszáj még egy darabot legyártani a Duna-rekesztéshez, nem kellene legalább valami újdonsággal szolgálnia?
Második világháborús kémfilmnél Tarantino üljön a rendezői székben ahhoz, hogy az ember ne kezdje mindjárt a homlokát ráncolni. Hiszen már a második világháborús FPS-ekből és stratégiákból is elege van a játékmagazinoknak, film pedig legalább tízszer annyi termett. Okos szándék és még okosabb kivitelezés, ez a minimum, a Kémnők pedig a szándék és az eredmény bájos, butuska ellentmondása lett. (És szavamra, a címet le nem írom még egyszer.)
A szándék nemes: emléket állítani a világháborúban küzdő női ügynököknek, például Lisé de Baissac-nak, aki a francia becsületrend lovagja és a brit birodalom lovagja kitüntetést kapta a háború után, vagy Violette Szabo-nak, akit viszont a ravensbrücki koncentrációs táborban végeztek ki. Kevesen tudják, hogy a női ügynökök, kémek és ellenállók milyen csodálatra méltó szerepet játszottak a háború titkos történetében, és akár az egri nők, ők is egy Székely Bertalan-kaliberű művészt érdemelnének a megörökítéshez.
Az eredmény viszont csupán egy közepes film, egy butácska darab, őszintén szólva. Kezdjük ott, hogy már az alaphelyzet is képtelenség: a szövetségesek nem voltak bolondok civil geológusokat küldeni partkémlelésre a D-nap előtt, hogy aztán kétségbeesve próbálják kimenteni őket az SS karmai közül ? valójában éjszakai búvárok vittek haza anyagmintákat, az óceánpart pedig különben is megközelíthetetlen katonai terület volt. És a kezdethez méltóan a film során végig úgy cselekszenek a szereplők, különösen a németek ? akarom mondani, a gonosz nácik ?, hogy arról előbb jut az ember eszébe a forgatókönyvíró, mint a valóság. A fő antagonista egy briliáns SS-ezredes, mégsincs annyi sütnivalója, hogy két-három merényletkísérlet után mondjuk kirendeljen a saját védelmére valakit.
És ugyan miért kell (ad három) minden kémfilmben a háború sorsát eldönteni? Régebben azt írtam, hogy a japán animék kissé mániákusak, mert egyik sem adhatja alább Tokió teljes elpusztításánál, de valójában sehol sincsenek egy átlag 2vh kémfilmhez képest, azokban ugyanis menetrendszerűen a partraszállás, Hitler élete, Churchill élete vagy valami efféle kaliberű dolog a tét. És persze a kiküldött csapat fele amatőr, a felkészítési idő pedig egy nap. A Világot Mucuska, A Titkárnő Menti Meg, És Churchill Maga Tünteti Őt Ki Poszthumusz.
Tizenkettő ilyen film éppen egy tucat. Alanyunkat semmi sem emeli ki a társai közül. Javára írható Sophie Marceau, nem meglepő módon, és a nagyon erős akciójelenetek, annál meglepőbb módon: a kisasszonyok nem szenvelegnek sokat, ha nácit kell irtani.
De azért inkább várjuk helyette az Inglourious Basterds-t.
