Tarr Béla utolsó filmje, A torinói ló március 31-től a mozikban.
A torinói ló címe arra az állatra utal, amelyet Friedrich Nietzsche német filozófus torinói lakásából kilépve pillantott meg 1889. január 3-án. A kocsi elé kötött ló megmakacsolta magát, mire gazdája ostorral ütlegelni kezdte. A filozófus odalépett a lóhoz, majd zokogásban kitörve átölelte. Miután szolgája hazavitte, ágyba tette Nietzschét, aki élete hátralévő tíz évét némán, szellemi leépülésben töltötte. Ahogy Ráday Mihály A torinói ló kezdetének sötét filmvászna mélyéről elegáns, beletörődő hangján hozzáteszi: "Hogy a lóval mi történt, nem tudni." Majd megpillantjuk a csontsovány derest, amint szélfútta ingoványon húz egy szekeret. Mindez együtt: a rossz hír hozójának (vö. Nietzsche őrültjének előszeretettel félreértett mondatával: "Az Isten halott! Halott is marad! És mi öltük meg őt!") élete alkonyán érzett kétségbeesése és részvétteli pillanata, majd összeomlásának felidézése, valamint a meggyötört igavonó fenséges látványa alighanem minden idők egyik legütősebb filmkezdete. Az e téren nagy vetélytárs Tűzszekerek, Ponyvaregény vagy Trainspotting című mozikat például simán maga mögé utasítja.
De aztán. Ami ezzel az epizóddal kezdetét veszi, az maga a leépülés két és fél órás epilógusa. Hat nap eseménye egy kis tanyán, ahol apa és lánya élnek sorsukra hagyva. A teremtés hét napjának fonákja ez: hat napban elmesélve, ahogy szép lassan elfogy minden, s végül lőttek a világosságnak (is). Ahhoz azonban, hogy e filmet megítélhessük, megfelelő polcra kell helyezni rendezőjét. Mert Tarr úgy unalmas, mint Thomas Mann, úgy destruktív, mint Verlaine vagy Rimbaud, s éppúgy szeret meggyőzni részvétlenségéről, mint a Közöny Camus-je.
A forgatókönyvet Krasznahorkai László Megjött Ézsaiás, Megy a világ előre, Járás egy áldás nélküli térben című műveinek felhasználásával, valamint 1990-es Legkésőbb Torinóban című esszéje alapján ő és Tarr közösen jegyzik. E címbéli biblikus utalások is elegendők, hogy lássuk: nagy ívű terv megvalósulása a film. Az alkotók ambiciózus elképzelése - filmben felszámolni a teremtést - azonban keserű hiányérzetet okoz azok számára, akikben a részvét vagy a remény szikrája még megvan. E lángra lobbanni kész emberek nehezen azonosulnak a rendezői célkitűzéssel. Számukra marad a halálraítélt utolsó földi öröme: megnézni milyen papírra írták ítéletét, azaz milyen művészi eszközökkel élt Tarr. E tekintetben némi csalódást keltett A torinói ló, mert a Kárhozatban kiérlelt formanyelvhez képest semmi újat nem kap a néző. Ráadásul ott már szembesített minket Tarr azzal is, hogy a főhős Karrer csakis vesztesként kerülhet ki a történetből.
Az életmű korai filmjei, a megrázó Családi tűzfészek és a Panelkapcsolat után jött az időzített bomba beállítása, a Kárhozat, majd az áttörést hozó, titáni hosszúságú Sátántangó és a hátborzongatóan tökéletes Werckmeister harmóniák. Utóbbi nevezhető akár elhajlásnak is, mert a Werckmeister főhőse iránt részvétet érez a rendező. A Kárhozat-logika azonban már működésbe lépett, s A londoni férfi után fel kellett ismerni: Tarr mozivászna előbb-utóbb elsötétül. A londoni férfi és most az "utolsók" minden ünnepélyességét magán hordozó A torinói ló az elnémulás folyamatának végső állomásai. Az utókor ítéletére van bízva eldönteni, mennyi abban a szükségszerűség és mennyi a modorosság, ha nem éri meglepetés a nézőt.
