A világon minden vagy majdnem minden az olajról szól - sugallja Stephen Gaghan filmje. A magyar néző pedig bólint, hiszen nem kívülálló többé, hanem részese mindannak, ami a fekete arany körül történik a földgolyón. Érzi a pénztárcáján a követhetetlen ármozgást, türelemmel viseli az államfői látogatás miatti útlezárásokat, tudja, hogy egy újabb vezeték lefektetése nemcsak pénz kérdése, hanem világpolitikai játszma is egyben. A Sziriána sokfelől közelíti meg az olajüzlet bonyolult összefüggéseit, kár, hogy az elemzés végkicsengése túlságosan egyoldalú, a történet végén a hollywoodi bal kéz mutatóujja rábök a tettesekre, a felelősökre.
Az amerikai hírszerzés ügynöke, Robert Barnes két föld-levegő rakétát ad el Bejrútban. Az üzletet megkötik, de a Közel-Kelet-szakértőnek számító Barnes csak az egyik fegyver útját tudja követni, a másik kézen-közön eltűnik. A férfit hazarendelik, s beszámolója nem arat osztatlan sikert a CIA-központban. Ráadásul a már huszonegy éve szolgáló titkos ügynök elköveti azt a hibát is, hogy többet akar megtudni az ügy hátteréről, mint ami rá tartozik. Felettesei rövid időre pihentetik, ám tapasztalatára, ismeretségére és nyelvtudására újra szükség lesz. Washingtonban eközben elszabadulnak az indulatok. Két olajipari cég összeállt, s a fúzióval a világ harminchatodik gazdasága jött létre, melynek bevétele meghaladja egy közepes európai ország GDP-jét. Az igazságügyi miniszter vizsgálatot rendel el, vajon nincs-e korrupció az üzlet hátterében. Bennett Holiday ügyvéd kapja meg a feladatot az ügylet jogszerűségének kiderítésére azzal a dodonai tanáccsal, hogy sem a megvesztegetés tényének kiderítése, sem annak hiánya nem megfelelő a kormányzat részére. De hatalmi játszmák folynak az egyik arab emírségben is. A gazdaság fellendítésére Svájcból érkezik egy energetikai elemző és tanácsadó, Bryan Woodman. A fiatalember, aki élvezi az emír pazar vendégszeretetét, új vezeték építését ajánlja. De kinek? Az emír ugyanis át akarja adni az olajban gazdag ország vezetését az egyik fiának. Az idősebbik liberális elveket vall, és a közjót szeretné szolgálni, a kisebbik viszont megvesztegethető. Ám nemcsak hercegek és ügynökök élnek a világon, hanem kétkezi munkások is. Két pakisztáni muzulmán fiatalembert a Perzsa-öbölben elbocsátanak az állásából, s útjuk előre megjósolhatóan vezet a vallási fanatikus terroristák közé.
A sok szálon futó, állandóan változó helyszínen játszódó Sziriánát az a Stephen Gaghan rendezte, aki néhány évvel ezelőtt az Oscar-díjas Traffic forgatókönyvét jegyezte. A dramaturgia és a kivitelezés is emlékeztet az elődre, csak most nem a kábítószerbizniszről, hanem az olajvilágról kapunk panorámát. Apró mozaikokból áll a történet, s az alkotói szándék szerint a film végére a kirakós játék utolsó darabja is a helyére kerül. Az effajta történetvezetésnek az a veszélye, hogy a puzzle rakosgatása érdekesebb, mint az összeálló kép, s csak utólag jövünk rá, hogy a végeredményért kár volt elvesztegetni két órát. A Sziriána mindvégig úgy tesz, mintha többről szólna, mint ami, s ezért állandó várakozásban tartja a nézőt. Robert Elswit nagystílű képei alá Alexandre Desplat szerzett titokzatos zenét. George Clooney úgy játssza el az ápolatlan, kissé pocakos CIA-ügynököt, hogy mindvégig azt hisszük, nagy formátumú alakítás szemtanúi vagyunk. Pedig csak a maszkmester volt ügyes.
A film végső üzenete, hogy mindenért az amerikai hírszerzés és a kormány felel. Ennél érdekesebbek a mellékesen elejtett információk, például a magyar néző számára ismerősen csengő tengizi olajmezőkről, melyek a világ legértékesebb lelőhelyei. És nem utolsósorban azt az új helyzetet is érzékelteti néhány képkocka, amit Kína megjelenése okozott az olajpiacon. Nincs az a nyugati diplomata, menedzser, titkos ügynök, akinek ne kellene kivárnia a sorát, ha egy kínai üzletember tárgyalni akar...
