zene: Vince Guaraldi
vezényel: Vince Guaraldi
kiadás éve: 1988
kiadó: Fantasy Records
játékidő: 40:19
Charles M. Schulz Peanuts (a hazai szlengben leginkább tökmagokra magyarosítható) névre hallgató miniképregény-sorozatának első darabja 1950-ben jelent meg az újságokban, és a rajzoló 2000-es haláláig 21 nyelvre lefordítva, 75 országban adták ki a javarészt néhány kockából álló történeteket. Bár ebben az univerzumban sok azonos korú gyerek szerepel, a széria abszolút főszereplője egy kisfiú, Charlie Brown, valamint Snoopy nevű, beagle-ként beazonosítható kutyája. A rajzolt sztorik sikerének következtében végül a csapat 1965-ben, a Snoopy karácsonya című 25 perces animációban a tévék képernyőjén is megjelent, a kedvező fogadtatásnak köszönhetően pedig utána tulajdonképpen évente érkezett átlagosan két, körülbelül félórás epizód, s 1983-tól útjára indult a 18 részes The Charlie Brown and Snoopy Show is. Az egész estés rajzolt alkotások közé négy filmmel sorakoztak fel a gyerkőcök: Barátom, Charlie Brown (1969), Snoopy, gyere haza! (1972), Fuss, ha kedves az életed, Charlie Brown! (1977), valamint Jó utat, Charlie Brown! (1980). Ugyan a 2000-es évek is kitermelt egy félórás produkciót, valamint egy tízrészes szériát, 2011-ben pedig egy 45 perces mű is befutott, Hollywood sokáig látványosan nem tudott mit kezdeni Snoopyval és társaival. Hogy ez jobb lett volna, ha így is marad? 2015 végén kiderül, hiszen érkezik Steve Martino (Horton) rendezésében, Bryan és Craig Schulz írói közreműködésével a Peanuts - ezúttal már a korszerűnek tartott animáció formájában. Nagy kérdés, hogy mennyire sikerül átvinni a 21. századi mozikba a kis csapatot, hiszen eddig éppen a rajztechnika egyszerűsége adta meg a tökmagok utánozhatatlan báját. A Snoopy karácsonya (a hazai cím egyébként nem az eredetiben szereplő gazdát, hanem az itt még csak néha felbukkanó, ám nálunk jobban csengő nevű kutyáját teszi meg főszereplőnek) természetesen kézzel rajzolt, hiszen a hatvanas évek közepén járunk, ám az emlegetett egyszerűség egyáltalán nem egyenlő az összecsapottsággal, ráadásul filmecskénknek még apró mondanivalója is van.
Az első mozgó Peanuts-sztoriban a társai által kétbalkezesnek tartott bánatos kisfiú, Charlie azt a feladatot kapja, hogy szerezzen be egy karácsonyfát. Bár a többiek először kinevetik, amiért a csillogó-villogó műanyag fák között árván álló csenevész valódira esett a választása, a végén mindannyian rájönnek, hogy a leghétköznapibb dolgoknak is megvan a maguk szépsége. A két főhősön kívül megismerhetjük a legjellegzetesebb figurákat: úgymint a takaróját mindig magával hurcoló, a csapat bölcsének tekinthető Linust, az akarnok Lucyt, a zongorája előtt görnyedő Schroedert, a porfelhőbe burkolózó Pig-Pent (a magyar verzióban: Malacot) és a többieket - egyedül a hiperaktív Snoopy cimborája, a sárga madár, Woodstock nincs még a színen, mert ő csak 1966-ban tűnik fel először az újságokban. Ugyan a történet meglehetősen szimpla, vegyük figyelembe, hogy mégiscsak egy, a legkisebbeknek szóló alkotásról van szó, mely épp ezért nem sorolható az úgynevezett családi mozi kategóriájába, hiszen nem a napjainkban divatos, a felnőttekre ki-kikacsintó humorral dolgozik. Mindazonáltal a korombeliek között bizonyára nem egy olyan akadhat, aki hozzám hasonlóan - a vitathatatlan bűbájosságon és kedves humoron túl - plusz értékeket találhat benne, mégpedig azért, mert valahogy sugárzik az egészből egy régi kor letűnt hozzáállása, azaz hogy az alkotókat elsősorban a hőseik iránt érzett szeretetük mozgatta. Az író Schulzon kívül a rendező, Bill Melendez is egész életét Snoopynak szentelte (olyannyira, hogy bő három évtizeden keresztül a sokszor zsörtölődő Woodstock jellegzetes csipogását is többnyire ő szolgáltatta), ennek lenyomatát pedig már az első közös alkotásuk is tökéletesen magán hordozza.
Snoopy zenei világa eggyé vált a 1976-ban szívroham következtében, tragikusan hamar, 47 éves korában elhunyt, látványos bajszú Vince Guaraldival, akinek kivétel nélkül valamennyi filmes megmozdulása a kiskutyához kötődik. Noha az évtizedek során több komponista is megfordult a teremtmények közelében, nevük és szerzeményeik nem maradtak fent az utókor számára - leszámítva persze Guaraldiét. Azért a zongorista-zeneszerző Peanutson túli munkássága sem lebecsülendő, hiszen a jazzvilág egyik markáns képviselője és számos album közreműködője is volt, a nevét viselő trió pedig több lemezt is kiadott. A Snoopy karácsonya alkotói közé a számára Grammy-díjat hozó, "Cast Your Fate to the Wind" című remek felvétele révén került. 1973-ban a film producere, Lee Mendelson épp egy taxiban ült a San Franciscó-i Golden Gate hídon áthaladva, amikor meghallotta e számot a rádióban, és rögtön tudta, hogy pontosan ilyet keres. Felvette a kapcsolatot a történetesen pont abban a városban élő komponistával, a folytatás pedig már ismert.
A zeneszerző természetesen nem mozdult ki saját stílusából, de miért is tette volna, hiszen épp amiatt keresték meg őt. Ennek megfelelően egy keserédes, zongoraközpontú score-ban gondolkozott, mely stílust ugyan pejoratív éllel bárzenére szokták leegyszerűsíteni, de az előadó Vince Guaraldi Trio ennél azért többet érdemel. A zongoránál természetesen a szerző ül, egy darab kivételével pedig két társa Fred Marshall (nagybőgő) és Jerry Granelli (dob). Ugyan a mozi csak 25 perces, a soundtrackre 40 percnyi anyag került: a saját szerzemények mellett karácsonyi dallamok jazzes átiratait is megtaláljuk. A zene amiatt is figyelemreméltó, mert a keletkezése óta ugyan eltelt fél évszázad, mely idő alatt évről évre szembesülhettünk azzal, hogy a kereskedelmi rádiók már novemberben elkezdik játszani az unásig ismert karácsonyi dalokat, mégis a lemez hallatán könnyen el lehet feledkezni a könyök és a közismertség közötti összefüggésről. Ez már rögtön a nyitó "O Tannenbaum"-mal tesztelhető, mely bátran elkószál a mára bőven elcsépelt fődallamtól, s csak időnként tér vissza hozzá, és a záró, szintén tradicionális darabon alapuló "Greensleeves" is egy teljesen önálló felvételnek hat. Ezeken kívül feldolgozás még az elmélázós stílusra átültetett "What Child is This?", a "The Christmas Song", valamint a gyerekkórusos "Hark, the Herald Angels Sing", Beethoven "Für Elise"-e viszont változatlan maradt (a filmbeli jelenetben Schroeder adja elő). A maradék hat kompozícióból a meglehetősen szomorú, más szemszögből nézve ünnepélyes, gyerekkórus közreműködésével készült "Christmas Time is Here"-t, illetve annak instrumentális változatát Guaraldi a dalszövegíróként is közreműködő Mendelsonnal közösen jegyzi, négyet pedig egymaga. Közülük a "Linus and Lucy" a sorozat védjegyének számít, egyfajta főtémának felel meg, lüktető játékossága pedig megtalálható a "Skating"-ben és a "Christmas is Coming"-ban egyaránt. Egyedül a "My Little Drum"-ról nem esett még szó, mely inspirációs forrásául bevallottan az 1941-es "The Little Drum Boy" című dal szolgál, s ez ha címről nem is, de arról, hogy "rapapampam", bizonyára sokaknak beugrik, hiszen még a Boney M. is feldolgozta.
A legjobb gyermeklemez kategóriájában Grammy-jelölt soundtrack ötven év alatt egy igazi karácsonyi örökzölddé vált, három és fél milliót is meghaladó példányszámban kelt el, emellett az úgynevezett Grammy Hírességek Csarnoka halhatatlan lemezei közé is beválogatták. Az igények többféle kiadást is maguk után vontak. Először 1965-ben, bakeliten jelent meg a Fantasy Records gondozásában. CD-re az anyag 1988-ban került, azóta pedig több verzióban is eljutott a boltok polcaira. Noha LP-ként kezdetben még létezett belőle dialógusos változat is, ám a párbeszédek rövidesen elhagyásra kerültek, míg a trackek száma idővel bővült: az itt tárgyalt tizenkettőből négy felvétel egy-egy alternatív változattal megduplázódott. Vince Guaraldi szerzeményeiből és feldolgozásaiból megjelent egy kibővített és remasterelt kiadvány is, a legextrémebb címét pedig a 2013-ban kihozott, Snoopy Doghouse Edition elnevezésű pakk mondhatja magáénak, mely tulajdonképpen egy Snoopy kutyaóljává hajtogatható slipcase, bónuszként a szereplők figuráival. Ezeken kívül a negyvenedik évforduló apropóján egy jól sikerült feldolgozásalbum is napvilágot látott, mely az itt tárgyalt kiadványra épül, olyan közreműködőkkel, mint Toni Braxton, Chaka Khan és Vanessa Williams, valamint további, főképp a jazzvilágon belül ismert művészek. A Snoopy karácsonya soundtrackje a jazz bárki által fogyasztható, hallgatóbarát válfaját a karácsony eredeti szellemiségével tökéletesen ötvöző, igen kellemes felvételeket tartalmaz, melyek mindazoknak bátran ajánlhatók, akik a szentestét nem Mariah Carey és társai feltűnően pénzhajhász átgyúrásai társaságában szeretnék eltölteni, s egyúttal értékes zenei élménnyel is gazdagodnának.
