A tetovált lány filmváltozatának voltak hibái. Sőt, mondjuk ki nyugodtan, akkora hibái voltak (például a szörnyen elhúzott geil befejezése), amik összességében élvezhetetlenné tették ezt az amúgy jobb sorsra érdemes krimit. De minden problémája ellenére tagadhatatlan, hogy két főszereplője izgalmas, szokatlan karakter volt, akiket bármikor szívesen megnézne az ember egy másik filmben. És mivel Stieg Larsson könyve eredetileg egy trilógia, nem is volt kérdéses, hogy ez meg fog történni.
Szerencsére még a rendezőt is lecserélték, úgyhogy volt rá esély, hogy a Millenium-trilógia második része jól sülhet el, hiszen az első filmben szinte minden adott volt egy nagyszerű mozihoz, csak a sztori volt kritikán aluli. A második részben hálistennek megtartottak mindent, ami az elsőben jó volt – vagyis a komor skandináv hangulatot, a gyönyörű, naturalista képeket, meg a mocskos erőszakot és szexet. És persze a legfontosabbat: a fotografikus memóriájú, szanaszét tetovált és piercingelt, átlag feletti agresszióval rendelkező szociopata főhőslányt, Lisbeth Salandert. Mellette most sem nagyon rúghat labdába az amúgy jól eltalált másik szereplő, Mikael Blomkvist, a vérprofi újságíró sem – bár most az egyik szálat teljesen kisajátítja magának.
A sztori mondjuk ezúttal sem az alkotás erőssége, de legalább nem teszi élvezhetetlenné. Ezúttal is fontos szerepe van a kiszolgáltatott nők helyzete elleni harcnak – most az európai lánykereskedelem ellen küzdenek hőseink. Legalábbis a film jelentős részében – aztán valahogy kicsit lógva marad ez a szál. Szerencsére azonban még egy ennél is izgalmasabb személyes ügy kerekedik a dologból.
A Millenium folyóirat egy újonca a piszkos ügyek felgöngyölítése közben igen magas helyekre téved – hamarosan meg is gyilkolják. Blomkvist, mint a kollégájáért felelősséget vállaló újságíró kerül be a képbe, de hamarosan belekeveredik világkörüli útjáról (értsd: szökéséről) hazatérő Salander kisasszony is, ugyanis a gyilkosok konkrétan őt szeretnék gyanúba keverni. Mindkettejüknek megvan tehát a motivációja, hogy megoldja az ügyet – de persze olyan meglepetésekbe futnak bele, amikre egyikőjük sem számított.
A néző viszont könnyen lehet, hogy számít az összes fordulatra: bizony ezen a téren nincs sok eredetiség ebben a részben sem. Nem is hatnak elementáris erővel a felfedezések, leleplezések – bár ebben közrejátszhat némi szándékosság is az alkotók részéről, hiszen sokan vannak, akik nem szeretik, ha csak az utolsó pillanatban jönnek rá a megoldásra. De nem is ez itt a lényeg, hanem megint csak a különleges karakterek kibontása – és ezt meg is kapjuk. Újabb és újabb dolgokat tudhatunk meg Lisbeth Salander sötét múltjából, újabb részleteket fed fel magából ez a furcsa lány, és egyre érdekesebb a viszony közte és Blomkvist között.
Mindezt nagyon szép, pontos, hangulatos, és a részletekbe menően naturisztikus fényképezéssel, rendezéssel, elég jól megírt szövegekkel, elfogadható tanulságokkal – szóval igen élvezetesen és profi módon tálalva a nézőnek. Persze, nem egy krimiből megtanulni, hogyan működik az oknyomozó újságírás vagy a nyomozás, és sok részletnél érezhető, hogy arra nem a hitelesség, hanem a drámai hatás miatt volt szükség, de ez még belefér. Remekműnek ugyan nem mondható, de legalábbis egy érdekes skandináv mozi, ami egyértelműen sokkal jobb az első résznél, és nagyon jól "megágyaz" a harmadiknak...
