Emberünk nem egy szokványos alak, kiválóan rajzol, jókat ír, egész jól énekel, táncol, színészkedik, és mindezek mellett alpári a humora, de valamiért mégis folyamatosan megnevettet bennünket.
Persze még közel sem hollywoodi legenda, sőt megkockáztatom, hogy rengetegen nem is tudják, hogy kit tisztelhetünk benne, de, ha megemlítem teremtményeit, pl. Ted-et a kretén plüssmackót, vagy Peter Griffint és a rögbi labda fejű Stewie-t a Family Guy-ból, akkor már sokan elismerően bólogatnak.
Seth Woodbury MacFarlane 1973-ban született az amerikai Connecticutban, és már gyermekkorában kiderült, hogy különösen jó érzéke van az illusztrációhoz. Érettségi után rajzfilm szakon szerzett diplomát, és a legendás Hanna-Barbera stúdióban kezdett el dolgozni, mint rajzfilmes. A kilencvenes évek olyan nagysikerű rajzfilmjeiben működött közre, mint a Johnny Bravo, a Boci és Pipi, az Én vagyok Menyus, valamint a Dexter laboratóriuma.
A siker 1999-ben a Fox csatornánál érte, ahol elkészítette első önálló rajzfilmsorozatát, a Family Guy-t, ami egy komplett idióta, dagadt családapa, Peter Griffin és furcsa családja kalandjairól szól. Bár a Fox pár évad után törölte műsoráról a fura humorú sorozatot, de a DVD eladásoknak és a Cartoon Network felnőtt blokkjában elért nézettségének köszönhetően 2005-től újra berendelték, és mára már a 14. évadját tapossa.
Ha lúd, akkor legyen kövér, gondolta MacFarlane, és elindította az Amerikai Fater című sorozatot is, ami, ha lehet, még durvább humorú, mint a Family Guy, majd 2009-ben a Cleveland-show-t is, ami a Family Guy spin-off sorozata lett, ugyanis az egyik mellékszereplő történetét folytatja.
Ilyen sikerek után nem kellett sokat várni a nagyfilmes bemutatkozásra sem. 2012-ben került mozikba a Ted című saját készítésű filmje, amiben ő adja Ted, a plüssmedve hangját. A történet szerint egy csoda folytán életre kel egy plüssmackó, és együtt „nőnek fel” legjobb barátjával. A film főszereplői Ted mellett, Mark Wahlberg és Mila Kunis. A sikert meglovagolva készült egy folytatás is, de az első részt már nem tudták felülmúlni.
2013-ban viszont megkapta az Oscart. Na, jó nem a díjat, viszont ő vezethette a 85. díjátadót, ami minimum felér egy Oscarral. A gála ugyan nézettségi rekordokat döntögetett (több, mint 40 millióan kísérték figyelemmel), de a kritikusok nem szerették MacFarlane-t, bár lehet csak nem mertek teli szájjal röhögni a nem éppen polkorrekt poénjain.
A magánéletben elkötelezett demokrata, Star Wars és Star Trek rajongó, és melegjogi aktivista MacFarlane, író-rendezőként lassan, de biztosan elkezdte kiharcolni magának a helyet az egyedi vígjátékok világában, amire lássuk be, nagy szüksége is van Hollywoodnak.
