Nincs abban semmi meglepő, hogy szóbeszéd alapján híre kel az eldugott filmnek is. Elég, ha azt állítják a mértékadók, hogy "kultgyanús" (mármint, hogy a kevesek, a kifinomultak befogadására számot tartó kultuszfilm), vagy csak egyszerűen azt mondják róla: ba' meg, a Dobermann az nagyon durva. Nem gond ilyenkor, ha Budapesten egyetlen mozi, napi egy előadásban adja. A pünkösdhétfői vetítés közönségét nézve megállapítható: azok jönnek el, akik azt kapják, amit várnak, és amit érdemelnek.
Jan Kounek francia első filmes rendező Dobermannja tényleg sokkoló, brutális és durva akciófilm. A felkészült nézők persze a Ponyvaregény, a Desperado óta tudják jól, hogy nem kell annyira komolyan venni, ha valakit beterítenek egy szétlőtt agy roncsai. Az értők iróniáról, paródiáról, meg a trashfilmeken és a képregényeken felnőtt nemzedékekről beszélnek. A Dobermannhoz hasonló véres történetek alkotói nem a valóságból veszik témájukat - tehát fölösleges szörnyülködni, hogy úristen, mennyire eldurvult a világ -, hanem lövöldözős-robbantgatós B filmek és képregények közhelyeit durvítják tovább.
A Dobermann is egy ponyvaregény-sorozatnak a játékfilmes változata. A főhős már a keresztelőjén egy hatalmas Magnumot, nem jégkrémet, hanem pisztolyt kap ajándékba. Használja is később bátran és élvezettel. Rabol és öl. Társai mindannyian idegbeteg, szellemi fogyatékos, perverz, paranoiás alakok. A nagy bankrablást csinálják meg éppen. A film azonban nem a jó és a rossz hagyományos küzdelme, a rendőrök ugyanis ugyanolyan visszataszító, agresszív elmebetegek, mint üldözöttjeik.
Megszokhatták már az ilyen filmek nézői a trágár beszéd használatát, de a Dobermann ezen a téren is durvább korábbi társainál, amikor például a születésnapi vacsoráján az orális és az anális szex tárgykörében leplezik le a transzvesztit. Tényleg csak az erős gyomrúaknak ajánlható a Dobermann.
