Itthon a politikai humor kabaré formájában mindig is nagyon népszerű volt, a hazai politikai szatírák is gyakran érdekelték a közönséget, azonban valamiért a külföldi filmek már nem közel sem arattak akkora közönségsikert. Pedig az egyik legviccesebb műfajról van szó.
Az alelnök az amerikai HBO sorozataként érkezett el hozzánk és még akár azt is mondhatnánk, hogy amerikai a humora, viszont muszáj jeleznem előre, hogy a készítője angol, bizonyos Armando Iannucci, aki egy mozifilm, az Egy kis gubanc mellett számos tévésorozatot készített már. Ezek közül is az egyik legismertebb a politikai tematikájú The Thick of It, melyet sajnos nem láthattunk itthon, viszont aki ismeri, az érthetően felfokozott izgalmi állapotban várta a szerző új szériájának premierjét.
Az alelnök cím természetesen az Egyesült Államok alelnökére utal, akit esetünkben Selina Meyernek hívnak. Meyer (a sorozatot ismerőknek Selina) jó ideig esélyese volt a választásnak, pártja jelöltjeként erős elnökjelölt lehetett volna, azonban végül vereséget szenvedett és kénytelen volt elfogadni a felkínált alelnöki pozíciót. Azt a pozíciót, melyről joggal feltételezhetnénk, hogy jár némi hatalommal, azonban csupán aprócseprő ügyek intézését jelenti, valamint azt, hogy a birtokosa megpróbál roppant fontosnak tűnni egy olyan környezetben, ahol a sajtó, a politikustársak és a közvélemény is tisztában van azzal, hogy semmi jelentősége annak, amit tesz.
Ez az alapszituáció pedig egyértelműen kifigurázás után kiált, és Az alelnök készítői mindent meg is tesznek, hogy jót nevessük Selina Meyeren, de még inkább a kompetensekből és inkompetensekből álló stábján. A készítők nagyon élvezik a játékot, abszurdabbnál abszurdabb szituációkat teremtenek, mindenféle lényegtelen kérdést szőnek a történetbe úgy, hogy már-már nemzetbiztonsági jelentőségűnek tűnjenek, s teszik mindezt abszolút játékosan. Nem egyszerű úgy megvalósítani ezt az ábrázolást, hogy sehol se a maró gúny és a kíméletlen kritika érződjön, miközben pontosan tudjuk, hogy a készítők nevetnek – maximum nem a politikusokon, hanem a politikusokkal együtt.
Nehéz úgy véleményt megfogalmazni, ha az ember fenn akarja tartani az elfogulatlanság látszatát, de mit lehet tenni, ha oda meg vissza van a kritika tárgyától? Az alelnök ugyanis szenzációs, az elmúlt években nagyon kevés olyan komédia volt a tévében, melynek az első 2-3 része ennyire zseniálisra sikeredett volna. Már az első rész első perceiben megragadja az embert és utána nem is ereszti.
Hiába a több mint fél tucat fontos szereplő, elég pár jól irányzott poén vagy beszólás, gesztus és nagyon hamar megismerhetjük őket, a helyzetüket az alelnöki hivatalban, illetve a politikában. Innentől pedig már elég csak hátradőlnünk és végigélvezni az éppen aktuális 25-30 percet, hogy aztán amint lehetőségünk nyílik rá, újra megnézzük az epizódokat. Azok pedig másodjára, de még harmadjára is ugyanúgy lenyűgözik az embert, köszönhetően annak, hogy az őrületes tempónak köszönhetően újabb és újabb, az első nekifutásra ignorált dolgokat vehetünk észre, olykor már a háttérben megbúvó szereplők gesztusain, reakcióin is dőlni lehet a nevetéstől.
Ami még nagyon sokat segít a „műélvezetben”, az a humor sokszínűsége. Az alelnök nem egy The Thick of It, s bár az angol sorozat egyes vonásaira rálelhetünk, ezúttal sokkal szélesebb skálán dolgoznak a készítők. Akadnak kényelmetlen helyzetek, kínos szituációk, egyszer azért röhögünk, mert valaki sokatmondó hallgat, máskor pedig, mert nem tudja időben befogni a száját. De vannak poénok, melyek a jólfésült és tiszteletteljes munkát végző karakterek kiakadásra, káromkodásaira épülnek, máskor pedig már-már börleszkként kezelhető fizikai komédiával támad a sorozat.
De persze a lényeg, Az alelnök esszenciája, a politikai szatíra, a rendszer, illetve az alelnöki hivatal bemutatása egy igencsak realistának tűnő görbe tükör által. Csak az a kár, hogy a sorozat a valóságtartalmát soha senki nem fogja elismerni, hiszen a politika más műfaj, a politikusoknak a szavazatmaximálás a célja. Még szerencse, hogy Iannuccinak nem a nézőszám maximalizálása forgott a fejében, amikor írta a sorozatot, ezért is lehet ennyire egyedi hangvétele a jelenlegi tévés komédiák palettáján.
Most már csak azt kell kívánnunk, hogy a folytatásra se hagyjon alább a színvonal.
