Mindig öröm, ha a Cannes-ban trófeát nyert filmek nem valamilyen "egyéb" indokból válnak díjazottakká, hanem azért, mert valóban megérdemlik. Ebbe a kategóriába sorolható a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát elhódító Medúzák is. Az izraeli rendező házaspár viszont elkezdhet azért dolgozni, hogy lemossák magukról az "Alejandro González Inárritu legjobb tanítványai" címkét. Nem mintha az annyira rosszul mutatna.
Ahogy Inárritu filmjeiben, úgy fonódnak össze, úgy érintik egymást finoman a Medúzák borús hangulatú történetszálai - az öregasszonyokat ápoló japán vendégmunkásé (Ma-Nenita de Latorre úgy tud sírni, hogy a közönség fele is vele tart), a nászútját kényszerűségből saját városában töltő házaspáré, az öngyilkos írónőé és Batyáé, akit árnyékként követ a tengerparton talált, senkinek sem hiányzó néma kislány. Hiába várjuk, nincs csavar a sztoriban - szerencsére. A látszólag a tengerből kisétáló lányról mindvégig nem tudjuk meg, kicsoda - a rendezők még annyira sem adnak válaszokat, mint Inárritu szokott. Hiányérzetünk azonban nincs, a sok sejtetett megoldás (hogy néha csak Batya képzeli a kislányt, mikor az már rég újra eltűnt, mert benne lát meg valamit saját múltjából, amivel eddig nem tudott szembenézni; hogy a barátjával való szakítás krízise hív elő egy gyerekfigurát amúgy is kissé zaklatott elméjéből, s még sorolhatnánk) együtt épp annyit mesél el, amennyit kell.
No meg ott a tenger, a víz és a hajók - nem lehet azt mondani, hogy túlzottan eredeti szimbólumok volnának, de Geffen és Keret még sokadikként is erőteljes, kifejező jelképrendszert épített belőlük. Szép, ahogy Batyát folyvást körülveszi a víz (s mint egy medúzát, úgy lökdösi az élet minden területén kénye-kedve szerint), hogy csöpögni kezd lakása plafonjából, mikor egyedül marad, s hogy mikor végleg öszszeomlik, az egész lakást elárasztja. És Tel-Aviv is ott van - magyarázza otthon maradt gyerekének a japán nő -, ahol a tenger véget ér ("olyan hely nincs is", válaszolja a gyerek). De hogy valami igazán eredetit is említsünk, a film egyik legkifejezőbb jelenete, ahogy a lábtörése miatt a szállodaszobájából ki se mozduló nászutas lány palackot rajzol egy hajó fényképe köré.
Végül szimpatikus az is, hogy nincs igazi happy end.
