Óvakodnék, hogy hangzatosan egyfajta trilógiaként emlegessem Török Ferenc Moszkva tér, Szezon és Overnight című nagyjátékfilmjeinek hármasát, bár ki tudja, lehet, hogy ez egyszer a nem létező összefüggésekre vadászó esztéták tényleg eltalálták a tutit: itt kérem a felnőtté válás három fontos stádiumának egy-egy leíró ábrázolásával van dolgunk.
Kicsit tényleg olyan Bodó Viktor karaktere, mint azok a hippik, akik rájöttek, hogy ezt a világot mégsem lehet megváltani, hogy tévedtek, van ilyen, úgyhogy levágatták a hajukat, vettek egy nyakkendőt, és elmentek managernek. Az ilyenek képesek a legelszántabban csípni-harapni a pozícióért, mert szélsőségből szélsőségbe rövidebb út vezet, mint hinnénk. Képzeljük el a Moszkva tér lázadó, lázadozó tinijeit, amint évekkel később félig még kalandvágyó hévvel, de félig már illúzióvesztett felnőttként vadásznak a Szezon jó állásaira/csajaira, végül aztán elegük lesz az álromantikából és beállnak tőzsdézni. Talán nem is olyan merész. Viszont szomorú. Ez persze csak egy olvasat, nem kötelező elfogadni, sőt: tessék kialakítani a sajátot!
Péter nem kifejezetten egy tőzsdecápa, amolyan közepes méretű hal; vissza már nem dobják, versenyen nem nyernénk vele. Épp válik, de ez nem számít különösebben, Péter élete ugyanis az üzlet. Amit most nagyon be fog bukni, ha nem talál ki valamit záros határidőn (másnap reggel) belül. Egy nem teljesen legális, épp ezért igen kockázatos, viszont sokat ígérő akciót készül végrehajtani a Távol-Keleten nyomuló barátja segítségével, ami ha összejön, nem törlik fel vele a padlót a német megrendelők.
Ha valaki netán azért akarja kihagyni a filmet, mert nem érdekli a tőzsde világa, ezért ugyan ne tegye. Elárulom, engem legkésőbb a film felénél már a főhős sem érdekelt. Ott dögöljön meg. Csak mert néző vagyok, nem kötelességem nekem mindenáron azonosulni bárkivel is. Amiért jöttem, megkaptam. És bár nem tudom biztosan leírni, mitől működik ilyen jól az Overnight, megnyugtató, hogy erre nincs is szükség. Ez nem tőzsde, itt nem kell pontozni. Le lehet persze írni, mert igaz, hogy az Overnight fényképezése (Garas Dániel!) egyszerűen gyönyörű, a kameramozgás és a vágás nagyszerű hangulatot teremt, és maga az egész rendezés tulajdonképpen példaértékű, Eszenyi Enikő jelenléte pedig külön ajánlót érdemelne, nem csak itt, mindig. De mégsem ez a lényeg. Hanem mi? Az biztos, hogy nem a történet: ez szinte csak alibi Török filmjeiben, egyfajta mellékterméke annak az alkotói folyamatnak, amivel megteremti azt az - utálom ezt a szót, de - "feelinget", ami nála a filmélményt magát nyújtja.
A valódi történet a három filmen átívelve tárul elénk: azt üzeni, előbb-utóbb oda minden illúzió, eladjuk magunkat mind. Vagy sikeresebbek leszünk, mint valaha hittük volna. Nézőpont kérdése. A tied melyik?
