Pár nap múlva eldől, meggyújthatjuk-e lélekben az örömtüzeket, Rofusz Ferenc animációs és Szabó István játékfilmes rendezők Oscar-díját követően meglesz-e az első magyar operatőri Oscar is, Koltai Lajosé. Addig pedig, míg hazai idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra a Los Angeles-i díjkiosztó gálán eldől a nagy kérdés, van némi idő, és a Malena jól időzített hazai bemutatója révén lehetőség is megnézni, milyen is az a film, s benne Koltai Lajos teljesítménye, amelyért a hazai filmgyártás történetében elsőként magyar operatőr is felkerült a jelöltek ötös listájára.
A Malena című film a Cinema Paradisóért Oscar-díjat nyert olasz rendező, Giuseppe Tornatore és Koltai második közös munkája Az óceánjáró zongorista legendáját követően. Az Oscarért a Tigris és Sárkány, A hazafi, a Gladiátor és a nálunk még nem játszott O Brother, Where Art Thou? című film operatőrei versengenek Koltaival. A Malena a legjobb filmzenéért is jelölést kapott, s a vetélytárs filmek majdnem ugyanazok: a már korábbról jócskán Oscar-díjas Ennio Morricone ezúttal a Tigris és Sárkány, a Gladiátor, A hazafi és a Csokoládé zeneszerzőjével áll versenyben.
A lelkes szurkolói drukk ellenére abban előre megegyezhetünk, hogy Koltai Lajos teljesítményét, a Malena fényképezésének értékét egy esetleges Oscar nem növeli, de egy esetleges nem-Oscar sem csökkenti. Hisz tudjuk, mint minden díjjal, még az Oscarral sem tehetséget, hanem dicsőséget osztanak. Koltai tehetsége nyilvánvalóan rég rászolgált erre a dicsőségre, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a Malena képein is ott van a senkivel össze nem téveszthető, személyes kézjegye. Káprázatosan tiszta, ragyogó fényekben jelenik meg a szicíliai kisváros a történet első részében, amelyben a film kamaszhősének bontakozó szerelme, erotikus vágyai valósággal megremegtetik a levegőt, ahányszor a szépséges Malena (Monica Bellucci) megjelenik a tengerparti sétányon, a városka főterén, kis utcák romantikus zeg-zugain lépdelve. Egy tenger fölé magasodó szikla Koltai kamerájának köszönhetően a vágyakozás néma tanújaként mindennél többet árul el a kiskamasz érzelmi túlfűtöttségéről, ébredező férfiassága szenvedélyéről: ahányszor a fiú megjelenik a sziklán, a kő amúgy is fantasztikus színében Koltai meleg sárgái érzékien felforrósodnak, mögötte a tenger hihetetlen, lebegő kékje pedig maga az áttetsző poézis. A háborús özvegy Malena a férfiak sunyi vágyainak, az asszonyok irigy pletykálkodásának prédája a városkában: a szinte kitaszított fiatal nő meglesett tánca a magányos estében a film egyik legátszellemültebb jelenete. A Koltai-féle híres aranybarnák, a derengő félhomályban a meztelen bőrön puhán végigsikló tompa fény: igazi varázslat. A ragyogás azonban fokozatosan elkomorodik a képeken is, ahogy a történet és benne Malena sorsa a német megszállással egyre inkább elkomorul. A drámai fordulat, a városka vad bosszúja, majd a háború végével együtt bekövetkező kiengesztelődés jeleneteiben Koltai pedig azt is megmutatja, hogy a szürkék, az ártatlanságukat vesztett, megviselt színek milyen sokféle árnyalatot képesek sugallni az elvesztett és megtalált érzések gazdagságából.
Van alapunk rá, drukkoljunk teljes szívünkből azért az Oscarért!
